Magyarország madarai: a szajkó

A szajkó, vagy európai szajkó (Garrulus glandarius) a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj.

Sokan mátyásmadárként vagy matyimadárként emlegetik, és leginkább szemtelenségéről vagy vadászkalapra feltűzött tollairól ismerik.

Messze földre elterjedt kiváló hangutánzó képességének híre is: legtöbbször az ölyv vijjogását hallatja, és képes olyan nagy vircsaftot rendezni, hogy akár a teljes erdőrész lakóközösségét is felverheti. Nem ritka azonban, hogy a holló, a varjú vagy a fácán hangjával is megtéveszt bennünket, de egészen elképesztően még a kutyaugatást vagy akár egy jármű hangját is képes élethűen utánozni.

Fotó. Wikipedia / Szabi237

Országszerte elterjedt, gyakori fészkelő madár: leginkább erdei élőhelyeken vagy azok közelében találkozhatunk vele.

Hazánkban legnagyobb számban a középhegységi és dombsági tölgyesekben fordul elő, de az alföldi erdős területeket is gyakran választja otthonául.

Fotó: 123RF

Az ember terjeszkedésével egyre inkább megtelepedik parkokban, kertekben vagy kertvárosi részeken, ahol évente egyszer fák, bokrok ágrendszerébe építi 5-6 tojásnak otthont adó fészkét.

A költésben és a fiókanevelésben mindkét szülő aktívan kiveszi a részét, és miután a fiókák három hetes koruk körül elég erőssé válnak, elhagyják a fészket.

A szajkó mindenevő madár: rovarokkal és más gerinctelenekkel táplálkozik, de nem veti meg a kisemlősöket sem, és az is előfordul, hogy más madarak fiókáit nézi ki vacsorára. „Mindent eszik, mindent felfal, mert nagy az ő torkossága. Dió, mogyoró, makk, bükkmag, gyümölcs, bogyó; aztán a gilisztán kezdve szöcskén, futóbogáron át mindennemű bogárság mind a begyébe vándorol”. 

Fotó: 123RF

Gyakorta éri kirekesztettség tojás- és fiókaevési hajlandósága miatt, azonban kár lenne hirtelen felindulásból elítélni. Való igaz, hogy alkalomadtán más madarak tojásait és fiókáit is zsákmányolja, de ha a rendelkezésünkre álló gyomortartalom-vizsgálatokat elemezzük, akkor azok között igen elenyésző az ilyen jellegű táplálékok aránya. Egy 1913-as vizsgálat során például 327 vizsgálati tétel elemzésével arra jutottak, hogy mindösszesen két esetben találták meg más madarak fiókáinak maradványait, állati eredetű táplálékokat tekintve pedig főleg a nagyobb erdei rovarok a jellemzőek. Kiemelendő továbbá az is, hogy

cserebogárrajzás idejében a cserebogár képezi tápláléka nagy részét, illetve ősszel és télen a fákra és ágakra rakott lepkepeték csomóit, gyűrűit fogyasztja nagy számban. 

Növényi eredetű táplálékai közül kiemelendők a gabona- és gyommagvak, illetve az olyan gyümölcsök, mint a szőlő vagy az erdei bogyósok, de kifejezetten híres bükk- és tölgymakk fogyasztásáról is.

Fotó: 123RF

Az egyik legnagyobb hasznot ráadásul ezzel is hozza: a makkokat elrejti, azonban feledékenysége miatt gyakran megfeledkezik arról, hova tette őket. Ez a feledékenység aztán ahhoz vezet, hogy

az elfeledett makkokból új élet hajt ki, a szajkó pedig ily formán hozzájárul az erdők felújulásához, erdőrészek telepítéséhez.

Kiváló példa erre a Veresegyház községhatárában lévő rossz egészségi állapotú fenyves új életre keltése, amelyben a szajkókat hívták segítségül.

Fotó: 123RF 

2020 októberében a Pilisi Parkerdő munkatársai csermakkal megtöltött tálcákat szereltek fel a területen, ahonnan a szajkók az egészséges makkokat kiválogatták, elvitték, és „elültették”. Nem ritka az ilyen ember és állat közötti együttműködés: a világ több pontján számítottak már a szajkók magterjesztéssel nyújtott segítségére, és

a kutatások szerint egy szajkó egy hektárnyi területen akár 700 csemete „elültetéséhez” is hozzájárulhat.

De hiába ez a fontos szerep: a szajkó már egészen az ókortól küzdött az emberi világgal. Hosszú leírások szólnak arról, hogy a római császárok hobbiállatként tartott oroszlánjaikat szajkókkal etették, hogy a szajkókat hogyan fogták be lószőrből készült hurokkal a vadászok, és hogy még a mai napig is nagy számban pusztítják őket csekély mennyiségű húsukért vagy akár hobbi vadászat céljából.

Fotó: 123RF  

Sőt: az 1800-as évek végén még törvénybe is foglalták, hogy a szajkó gazdaságilag káros madár, és a gazdák kötelesek irtani őket. A vadászok gyakorta tettek a mérget veréb és heringfejekbe, mert ezeket nemcsak a róka, hanem a varjak és szajkók is szívesen megették. A mérgezést aztán két célból is kihasználták: egyrészt a károsnak vélt madarak irtására, másrészt az így elhullott madarak tetemével etettek be a rókavadászathoz. 

Biztosra vehetjük, hogy amennyiben a szajkó nem szaporodik el nagy mértékben egy adott területen, inkább hasznáról mintsem káráról beszélhetünk.

Szerencsére ma már nagyrészt sikerült ésszerű keretek közé szorítani vadászatát, és felesleges öldöklése is egyre szűkebb területeken jellemző, helyzete mégsem egyszerű.

Fotó: 123RF 

Éppen ezért akkor tesszük a legjobbat, ha hagyjuk békében élni kertünkben, és csak akkor avatkozunk be, ha valóban egy agresszívabb, fészekrablásra hajlamosabb vagy más okból kevésbé megtűrhető egyed akadt az utunkba. A rigók és más bokorban fészkelők egyre ügyesebben rejtik el fészkeiket a tűztövisek árnyékában, az odúkra pedig lehetőségünk van szűkítő fém lapokat szerelni, így a szajkók az itt cseperedő fiókákban sem okozhatnak károkat.

Ha csak egy kicsit fordítjuk a természet felé figyelmünket, máris elejét vehetjük az értelmetlen károkozásnak, pusztításnak, és megtanulhatunk békében együtt élni az olyan fajokkal, mint a szajkó is: aki bár valóban a huligánok madártáborát erősíti, a maga eszközeivel azért nagymértékben segíti boldogulásunkat is.

Nyitókép: 123RF