Általánosan elterjedt, gyakori ragadozómadarunk, akinek megítélése igen kettős: egyszerre hordozza magában a könyörtelen ragadozó és a védendő faj képét.
„Mozdulatairól, melyek rövid szárnyaival és hosszú farkával természetesen teljes összhangban vannak, bármily távolból határozottan rá lehet ismerni. Csak mikor egyik erdőrészből a másikba és szabad mező fölött röpül, egyenes irányban halad s ilyenkor néhány gyorsan egymásután következő szárnycsapással lendít magán, azután kiterjesztett szárnnyal lebeg. Rendesen az erdő, vagy bokrosok szélét követi és itt mindenféle kanyarulatokat ír le. Az erdőben néha-néha a fakoronák fölött látni, sokkal gyakrabban azonban közöttük vagy alattuk röpül; csalitokban és sövények mentén leselkedve vonul tova, szinte közvetlenül a föld fölött, majd hirtelen átsuhan az ágak közt, végig vadássza a bokrok másik oldalát, szorosan az ágak csúcsai fölött húz el, ismét fölkap, ez okból mindig váratlanul terem az ágak közt ülő madár közelében s a magasba emelkedve, nyílsebesen csap a kilesett prédára. A belopás mesterségét jobban érti, mint bármely más ragadozómadár”- olvashatjuk mesébe illő leírását Az Állatok világában.
Természetes élőhelyei közé tartoznak a mezőgazdasági vagy lakott területeket övező ligeterdők és az ártéri erdők, ahol a fedett és a nyílt területek váltakozása megfelelő struktúrában érvényesül. Antropogén világunk térnyerésével azonban egyre gyakrabban jelenik meg a lakott területek parkjaiban, kertjeiben is- sokszor kisebb riadalmat keltve az őt nem vagy nem eléggé ismerők körében.
A karvaly ugyanis előszeretettel vadászik kertjeink énekesmadaraira, így leggyakrabban akkor figyelhetjük meg, amikor éppen kiszemelte magának egyik kedvenc kerti dalnokunkat, és határozott, erőteljes hajtóvadászatba kezdett. Reprodukciós sikere is ettől függ: ha a területen élő énekesmadarak állománynagysága megfelelő, akkor a karvalyoknak is jó éve lesz.
Egyet azonban ne felejtsünk el, mielőtt elhamarkodott ítéletet hozunk: a karvalynak nagyon fontos szelektáló szerepe van a természet rendszerében: a beteg és gyenge madarak elejtésével hozzájárul az egészséges madárpopuláció fennmaradásához. Az ezen a területen nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatása nélkülözhetetlen egy egészséges környezet fenntartásához, így ragadozása megítélésekor ezt elsődleges szempontként érdemes figyelembe vennünk.
Erős és életrevaló lénye azonban nem sérthetetlen- bizony két olyan fokozott veszélyeztető tényezővel is számolnia kell, amelyek komoly problémákat okozhatnak állományaiban. Az egyik egy alattomos betegség, a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi vírus, amire a karvalyok kifejezetten érzékenyek. Olyannyira veszélyezteti az állományukat, hogyha egy nyugat-nílusi vírussal fertőzött galambot elfogyasztanak, akkor bár a galamb nem látta kárát a fertőzésnek, az őt elfogyasztó karvaly belehal a fertőzött lakomába. És ha ez nem lenne elég, a sportgalambászok illegális befogásai is veszélyeztetik a karvalyokat, és bár kisebb részben, de természetes predátorai is gyérítik számukat: a héja és a macskabagoly sem riad vissza elejtésüktől.
Másik oldalról a karvaly nagy szerencséje az, hogy jó alkalmazkodó hírében áll: viszonylag hamar le tudja követni a civilizációs változásokat. Táplálékát tekintve nem válogatós: verebeket, pintyféléket, gerléket és kisebb rágcsálókat is zsákmányol, attól függően, hogy éppen mi található meg élőhelyén. Költőhelyei megválasztásakor hamar le tudja követni a változásokat, és ha egy-egy nagyobb természetátalakítás aktuálisan vissza is szorítja az éves állománynövekedést, képes hamar talpra állni, és újult erővel megerősödni.
Érdekesség, hogy régen a jól futó, tüzes szemű lovaknak gyakran adták a „karvaly” nevet, és egykor a héjához hasonlóan vadászatra betanítva használták őseink. Fészkelésével kapcsolatos érdekesség az is, hogy attól függően, hogy milyen élőhelyen és milyen helyszínen építi fel fészkét, az igen változatos képet mutathat: sokszor csak száras, fenyő- és nyírfa gallyakból álló fészek készül, máskor mohát, lombot és földet is rak hozzá és belül fűszálakkal, gyökerekkel és szőrrel béleli ki- de az sem ritka, hogy a tojó pehelytollaival is kipárnázza a csészét.
A 3-5 tojáson a tojó egymaga költ, szorosan ül és a megfigyelők leírásai szerint „nagy szeretettel ragaszkodik a tojásokhoz, ismételten zavarva sem hagyja el fészkét és a támadásokat minden erejével igyekszik elhárítani”.
A fiókák etetésében mindkét szülő kiveszi a részét, de míg a hím nagyrészt csak hordja a táplálékot, a tojó aprítja azt fel a fiataloknak. „Megfigyelték, hogy fiatal karvalyok, melyeknek ellőtték anyjukat, terített asztal mellett éhen vesztek, mert apjuk ügyetlen volt arra, hogy a falatot elkészítse számukra”- olvashatjuk a leírásokban.
A felcseperedő fiatalokat a szülők még sokáig segítik a kirepülés után is - nem csoda, hiszen van mit megtanulniuk, életben maradásuk érdekében.
A karvaly (Accipiter nisus) 1971 óta védett hazánkban, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Magyarország madarait bemutató, folyamatosan bővülő gyűjtőoldalunkat itt találják.
Egy fecske egy nyáron körülbelül egymillió legyet, szúnyogot és lepkét fogyaszt el
A madarak nélkülözhetetlen szövetségeseink
