A reichenaui kolostort 724-ben alapította Pirminius püspök. Az itt tevékenykedő szerzetesek fontos szerepet játszottak az alemannok (a Rajna-Majna-Neckar folyók vidékén élő germán törzsek törzsszövetsége) kereszténnyé válásában, és a 8-9. századra felvirágoztatták a kolostor mindennapjait. Később itt alakult meg a híres reichenaui festőiskola, amely egészen a késő középkori társadalmi- és gazdasági változásokig ontotta magából a híres alkotásokat. A késő középkorban ugyanis a szerzetesi közösség szellemileg és anyagilag is hanyatlásnak indult: a 14. század második felére a kolostor teljes vagyonát el kellett zálogosítani, majd 1367-ben Eberhard von Brandis apát eladta a kolostor összes jószágát és jövedelmét a rokonainak. 

A középkor végén a Benedek-rendi szerzetesi eszmény ismét erőre kapott, a mittelzelli székesegyházat kibővítették a késő gótikus kórussal, és a radolfzelli krónikaíró, Gallus Öhem megírta a kolostor történetét. 1540-ben Markus von Knöringen apát átadta a kolostor vezetését a konstanzi püspöknek. A következő időkben a reichenaui perjelség tizenkét szerzetesével inkább csak a püspökség igazgatási feladatait látta el. A szigeten élő szellemi közösség önállósági törekvései 1757-ben, a kolostor feloszlatásával értek véget. 1803-ban a kolostort szekularizálták. 2001 óta ismét egy kis Benedek-rendi közösség él a szigeten.

Reichenau-ról érdemes tudnunk azt is, hogy a középkor egyik fontos szellemi központja volt, és a szomszédos Sankt Gallennel rendszeres kéziratcsere-kapcsolatban állt. Apátjai már az alapítás óta gyűjtötték és másolták a könyveket, így nem véletlen, hogy könyvtáruknak is a kornak kiemelkedő gyűjteménye volt. De nemcsak a könyvtár, hanem annak könyvtárosa is világhírű volt: Reginbert saját kezűleg írta le az egyházi és világi szerzők műveit, felügyelt a tanítványok munkájára, kódexeket szerzett be, és precízen vezette a katalógusokat is.

Ebben a szellemi gazdagságban élt Walahfrid Strabo apát is, akit nemes egyszerűséggel sokan csak „kancsal”-nak vagy „hunyorgónak”neveztek.

Fuldában végezte tanulmányait: ez a hely korának európai elitiskolája volt, így később ő lett Kopasz Károly (római császár és nyugati frank király, Jámbor Lajos legkisebb fia) nevelője. Strabo folyékonyan és rendkívüli kifinomultsággal írt latinul: főleg verseket, prózákat és teológiai értekezéseket. A kertművészet szempontjából kétségkívül a Hortulus a legjelentősebb irodalmi alkotása, amelyben nagy szeretettel ír kolostorkertjének növényeiről és virágairól. 

Akkoriban a gyógynövénykerteknek hortulus, herbarius vagy herbolarius volt a nevük – nem véletlenül kapta Walahfrid Strabo apát műve is a Hortulus címet.

Kedves leírásokat olvashatunk benne arról, hogy hogyan díszítették a gyógynövénykertet a zsályák, a ruták, a mák, a menta, a rózsa és a liliom.

Strabo leírásai bővelkednek a művészi elemekben is, amelyek lehetővé tették számára, hogy a növényekben esztétikai értéket találjon, és ennek köszönhetően a kis gyógynövénykertből díszkertet varázsoljon az olvasók lelki szemei elé.

Mivel maga is több ízben megtapasztalta a gyógynövényekben rejlő orvoslás erejét, nagy tiszteletet érzett a kert és növények világa iránt. Költeményeiben azonban nemcsak az esztétikum és a tisztelet írja le a középkori kolostorkertek képét, hanem a növények alakjának, felépítésének, színének részletes tárgyalása is, mellyel szinte festményként tárja elénk az apátok sétáinak környezetét.

Külön költeménye mesél a lopótökről, amelynek fogódzkodó kacsait a fonó lány munkájához hasonlítja, amint kezei a puha gyapjút az orsóra húzzák és sok csavarulatban szép körökbe rendezik.

Walahfrid kötete összesen 444 verset áldoz a kertnek, és 24 gyógynövényt mellett más hasznos növényeket is bemutat, de mesél a kertész fáradságos munkájáról és az évszakok váltakozásáról is. „Édes illatú, tele van hatalmas erővel, és gyógyító ital” – véli a zsályáról, mely szerinte kiérdemelte a jogot, hogy örökké zöld és fiatal maradjon.

Munkáiból megtudhatjuk, hogy az édeskömény jótékony hatással van a szemre, amikor „az árnyékok megtévesztően sújtják azt”,

vagy hogy a rózsa és a liliom elengedhetetlen éke egy középkori kolostori kertnek. A liliom és a rózsa mint a Megváltó jelképe jelenik meg a műveiben, az ártatlanság és a legfőbb vértanúk szimbólumaiként.

Az apát műveiben a nyugalmi állapot, a virágzás és a terméshozás sorrendjét az emberi élethez hasonlítja: Így

a tél „az öregség tükre, a gyomor éves ciklusa, amely mohón fogyasztja a munka gazdag gyümölcseit”, a tavasz viszont „a körforgásban lévő év kezdete és lefolyásának dísze”, amiben a föld új életre ébred.

És hogy mit találhatunk ma Reichenauban? Akármennyire is hihetetlen, a sziget a mai napig ápolja kertészeti örökségét: körülbelül hatvan családi vállalkozás foglalkozik zöldségtermesztéssel a területen. Nem véletlen, hogy Reichenau a Zöldségsziget becenevet is megkapta.

Reichenau: egy zöldségsziget kolostorral, amely a Világörökség része

Zöldségsziget egy kék tó közepén, amely több száz évvel ezelőtt a nyugati műveltség egyik központja volt – ez Reichenau. Gyógynövények, zöldség, szőlő, 1300 éves kolostor: olvastam a sziget ismertetőjét, és már tudtam, hogy ez egy olyan hely, ami nem szabad kihagynom. A Bodeni-tóban lévő Reichenau szigete a természetes béke oázisa az utazónak, egyben az UNESCO Világörökség része.

Az 1990-es évek elején újjáépítették a Walahfrid Strabo „Hortulus”-át is, ami ma is látogatható. A mai kolostorkert egyes ágyásai négyzet alaprajzon helyezkednek el, és Strabo leírásaihoz hűen alacsony fa pallókkal szegélyezettek. Kis táblákon a növények nevei és a Walahfrid költeményéből vett idézetek olvashatók.

A látogatható kert három területből áll, amelyek mindegyike a régi kolostorfalakon belül található az egykori kolostor úgynevezett csendes negyedében. Itt csodálhatjuk meg a kerengőt, a kerteket a gyógynövénykerttel, valamint a szerzetesek temetőjét és az azt ölelő gyümölcsöst.

A kolostor kertjei szabadon látogathatók, és egyéni túrák is foglalhatók. Walahfrid Strabo Hortulus Animae című művének angol nyelvű elemzése és az eredeti mű számos idézete itt érhető el.

Nyitókép: 123RF