Nyár derekán jártam először itt. Eltéveszthetetlen volt a ház, buja növények serege üdvözölt a tikkasztó forróságban. Jóleső érzés volt mezítláb végigjárni a virágos birodalmat. Kristóf Anikó debreceni kertjébe érkezni olyan, mintha hazamennél. Vagy még talán annál is több. Minden természetes, nem csupán annak tűnik.
A régi tárgyak, a növények, a farakás és a komposzthalom, a tűzrakó és a nyugágyak olyan csodás összhangban vannak, hogy bármerre is nézhetünk, békesség és rend vesz körül. Jó benne lenni, és érezni, hogy a növények is jól érzik magukat. A hangulat, a meghittség annyira elvarázsolt, hogy nehezemre esett hazaindulni. Tudtam, hogy vissza kell térni ide, egy másik évszakban, egy harmadikban, egy negyedikben. Ugyan most nem lehetett mezítláb összeolvadni a természettel, a tavasz ébredésének is különös varázsa volt. Anikó, a fáradhatatlan, az örökifjú, lelkesedéssel mesélt terveiről, népes családjáról, túráiról, a virágokról, egészen belefeledkeztünk a társalgásba. Pedig csupán azt szerettem volna, hogy meséljen a kertjéről. A Kis Házi Kertről, ami annyira kedves név, hiszen Anikó leányainak a vezetéknevéből kombinálta, tehát még ebben is benne van a fészek melege.
Hogyan született a kerted, a Kis Házi kert?
25 évvel ezelőtt a hagyományos „magyar udvarból” szerettem volna egy igazi kertet. Teljesen tudatlanul álltam neki ültetgetni mindent, minden elképzelés és tapasztalás nélkül. Szerettem volna minél előbb sok növényt látni magam körül.
Akkoriban még nem az internetről tájékozódtam, könyvekből szereztem az információkat. Gyűltek egyre a könyvek a polcon, és a gondolatok a fejemben. Akkor még nem tudtam, hogy ami Angliában jó és szép, az itt, Debrecenben biztosan nem fog működni. A kertemet határoló narancssárga tűzfal mellé egy sor tuját ültettem, hogy takarja. Aztán rájöttem, hogy a sornak be kell kanyarodnia, hogy az utcáról se lássanak be a kertbe. Azt pedig úgy kellene, hogy a teherautó be tudjon jönni, amikor a tűzifát hozza. Itt kezdődött el a térrendezés elgondolása!
Akkoriban még nagyon ritka volt, hogy megterveztek egy családi kertet, senki nem rajzolta le, csak húztak egy vonalat, aztán ültetett mindenki valamit. Ettől fogva már egészen másként néztem a kertre, és elkezdtem a kedvem szerint alakítani!
Az ország minden szegletében fontos kérdés a talaj, a talaj javítása. Gondolom, ez itt, Debrecenben sincs másként!
Míg máshol az agyaggal meg a kövekkel küszködnek, itt a homok az, amit gazdagítani kell. Marhatrágyát hordtam bele, és azzal együtt érkeztek a lóférgek is. Ezt is a tapasztalatból tanultam meg, hogy a marhatelepről hozott, szalmacsomókkal és műanyag madzagokkal meg lóférgekkel dúsított marhatrágya nem kertbe való. Azóta a prizmába forgatott, érlelt marhatrágya mellett tettem le a voksomat, és az bevált. Közben persze meg kellett küzdenem a tarackkal, négykézláb szedtem tavasszal a tarack gyökereit a homokból. Az ősgyepet nyírtam, hogy megmaradjon minél több a természetes növénytakaróból is. Az első perctől kezdve komposztálok, és a komposztot használom fel az ültetéshez.
Szép lassan, lépésről lépésre a kertemből otthon lett, a lakás kiterjesztése. A saját magam és a gyerekeim gyönyörűségére. Látni kell, amikor hazajönnek, idehevernek, odaszaladnak, belakják a kertet. Annyira jó érezni, hogy élvezik minden szegletét, minden itthon töltött percet!
Van kedvenc növényed?
Valamikor még volt, de most már nincs. Réges-régen a sásliliom volt a kedvencem, azóta viszont megismertem több mint félezer növényt, évelőket, hagymásokat, egynyáriakat, és nem tudok már választani közülük. Az évelők azonban különösen fontos szerepet kaptak a kertemben és az életemben is. Összevásároltam mindenfélét, beszereztem gyűjtőktől sok különlegességet. Hazahordtam, ami csak megtetszett, a máriapócsi írisz- és sásliliomkertből, és ahol csak értem őket. Aztán itt szépen megeredtek, és kezdték kinőni a kertet. Amelyek nagy telepeket alkottak, azokat szétszedtem, becserepeztem és elajándékoztam.
Aztán jött egy újabb tapasztalat: nem mindenkinek való növény! Olyan szeretettel adtam az általam nevelt növényeket, és aztán két hónap múlva láttam, hogy ott kornyadnak a sarokban, ki se ültették őket. Vagy kiültették a ház elé, a tűző napra, ott pusztultak el. Azóta ezerszer meggondolom, hogy kinek adjak, kinek adhatok egyáltalán növényt. Az előkertben kialakítottam egy kis növény-árudát, ahol meg lehetett vásárolni ezeket. Így olyan helyre kerülnek, ahol örülnek létezésüknek, ahol gondoskodnak róluk. A környékbeliek szívesen keresnek fel kerti- és növényápolási tanácsokért, jó ideje pedig kertek kialakításával és ágyások beültetésével keresnek meg.
Közeledik a tavasz, a hagymás virágok szezonja. Nálad nem mindennapi módon nyílnak a hagymás virágok.
Aki nálam jár, az tudja, hogy imádok dekorálni a kertben! Szeretek a régi, használaton kívüli tárgyaknak új életet adni. A bejárati oldalra különös gondot fordítok, ahogyan láttad te is, itt mindig új, az évszaknak megfelelő dekoráció nézelődik az utca felé. Ezt nézegetheti az is, aki erre jár. Tavasszal szeretem hagymásokkal benépesíteni, a régi edényekbe, nagy cserepekbe rétegezve teszek hagymákat még ősszel. A tulipánok fölé kerülnek a nárciszok, arra esetleg az apróbb hagymások, és végül árvácskák. Télen a színes árvácskák szépen mutatnak. Ha nincs hó, egész télen virítanak. Amikor pedig beindul a tavasz, akkor a rozsdás lábosból, a gumicsizmából, az öreg bödönből csak úgy törnek elő a gyönyörűséges virágok! Ezek mind teljesen új, friss hagymák, így elképesztő szín-kompozíciókat hozok létre. Lehet velük játszani, imádom a most oly divatos narancssárgát lilával, bordóval.
Amikor ezek elvirágoznak, akkor elültetem őket a kertbe. Mennek mindenhová, ahol csak van hely. Nincs benne semmiféle rendszer, a méregdrága holland hagymák mennek a talajba. Tavasszal pedig nyílnak mindenhol, akárcsak a természetben. Mert ezek legtöbbször szépen visszaalakulnak hagyományos, egyszerű tulipánokká, nárciszokká. Elültetem az ajándékba kapott hagymákat, a kis sarjhagymákat, és tavasszal aztán itt van az én Kis Házi kerti csodám!
Van ennek persze egy nagy hátránya is. A kora tavaszi munkálatokat őszre kell időzíteni, hogy még véletlenül se tapossam le a kibújt hajtásokat. Így ősszel visszavágom, amit kell, szépen rendbe teszem a kertet, és tavasszal csak várni kell a virágzást. És persze óvatosan lépkedni a kertben, nagyon vigyázva! Talán te is jártál már úgy, hogy miközben serényen munkálkodtál a kertben, egyszer csak furcsán megnyekkent valami a csizmád alatt, mert épp egy alig serkent árnyliliom-hajtást passzíroztál szét véletlenül? Ugye? Erre nekem van egy módszerem, hogy véletlenül se történhessen meg. Az előző évi, vadszőlő-indákból font koszorúkat félreteszem, és ősszel rákerülnek a tövekre, mint egy-egy korona. Így szépen díszítenek is, és pontosan tudom, hol fognak előbújni a rügyek, hová nem szabad lépni.
Változatos, sokszínű és mindig más, mégis otthonos és harmonikus a kerted, látszik, hogy együtt élsz, együtt lélegzel vele.
Szeretem a kertem sokszínűségét, azt hogy annyiféle virág nő benne. Fontos egy kertben, hogy legyen benne szín, lendület, különböző szintekkel mozgalmasság, ez adja meg a harmóniáját. Sokszínű, az igen, és sokkal érzékletesebben fejezi ki a lényeget.
A kert folyton változik, és a növénykincs is változik a körülményekkel együtt.
Nálam is van már kakiszilva, olíva, nagy reményekkel ültettem és most izgatottan várom, hogyan küzdöttek meg a nagy januári hideggel. Az eukaliptuszom már három éves, alig kétarasznyi volt, amikor elültettem, most már 3 méteres, bízom benne, hogy ő is jól bírta a telet! Van a diófa alatt egy virágágyásom, ennek csodájára jár mindenki, aki látja. Mert a „nagykönyv” szerint a diófa alatt nem nő meg semmi. Én meg rácáfoltam erre, sőt! A kertem azért van, hogy ott legyen. Nem szedek le belőle semmit sem, nem vágok le egyetlen virágot sem. Ha a szél letöri, akkor azt behozom, de sosem vágok le virágot.
Fotó: Kristóf Anikó
Védett növényeink: a magyar kikerics
A faj 1979 óta élvez védettséget Magyarországon, természetvédelmi értéke 100 000 forint.
