A kései meggyet (Prunus serotina) a legközelebbi rokonaitól az érés végéig a termésen maradó csészelevelek és a levélszél fogazottsága alapján különböztethetjük meg. Közepes termetű fa, az idehaza megfigyelt legnagyobb magassága 25 méter volt, azonban legtöbbször inkább cserje méretűvé fejlődik.
Kérge barnásszürke, sima, világos paraszemölcsökkel. Levelei egyszerűek, szórtan állnak, megnyúlt tojásdad vagy elliptikus alakúak, kihegyesedő csúcsokkal. A levélszélek finoman fogazottak, a fogak ívesen előrehajlók. Levéllemeze vastag, fényes, sima. Virágzata hengeres fürtvirágzat, ami eleinte felálló, később csüngő – a szirmok sárgásfehérek.
Termése piros, éretten fekete, kesernyés ízű, de ehető.
Az irodalmi adatok alapján először az 1620-as években ültették Párizs közelében: innen terjedt át viszonylag gyorsan Európa más országaiba. Két évszázadon át főként díszfaként ültették: a parkok kedvelt faja volt virágzásának és őszi lombszínének szépsége miatt. Az 1900-as évek elején vált egyre gyakoribbá hazai megjelenése: első Kárpát-medencei előfordulási adata 1897-ből származik, egy pusztaszentlőrinci nyaraló kertjéből.
Az előző évszázad közepétől egyre gyakrabban ültették erdőgazdasági célból is, homokvidékek alátelepítő fajaként. Az 1960-as években végzett tömeges telepítések után az 1970-es évek elején megjelenő második nemzedéke robbanásszerű terjedésbe kezdett, és a mai napig terjed. Egyedei spontán megjelennek természetközeli élőhelyeken is, ahol a bolygatás nagymértékben kedvez tömeges elterjedésének.
A szakmai feljegyzések szerint hazai előfordulásának központja a homokvidékeken van: legfőképpen a Nyírség, a Kiskunság és Belső-Somogy területein, de más síksági, dombsági és középhegységi területen is találkozhatunk szórványos állományaival. Mivel a környezeti körülmények széles skálájához képes alkalmazkodni – jól tűri a szárazságot és elviseli az időszakos vízbőséget is –, ráadásul talajban sem válogat, könnyedén képes elvenni az élőhelyeket más, őshonos fajoktól.
Invazívvá nyilvánításának elsődleges oka, hogy képes sűrű, zárt cserjeszintet létrehozni, amivel akadályozza az őshonos erdei fák felújulását, különösen az olyan fényigényes fafajokét, mint a nyír vagy a tölgyek.
A gyepes, régi legelős területeken képes teljesen kiszorítani az őshonos pionír fás szárú fajokat, emellett allelopátiás hatása is bizonyított. Ahol nagy számban jelenik meg, ott a terület fajgazdagsága gyorsan csökkenni kezd, és megtartására még ipari haszna sem lehet kifogás, ugyanis a kései meggy az ipari célú fatermesztésre nem alkalmas. A szakmai álláspont tehát egyértelmű: a kései meggy gyomnövénynek minősül természetvédelmi és gazdálkodási szempontból egyaránt.
Magvai a föld alatt csíráznak, életének generatív fázisát hamar eléri: eredeti hazájában már öt-hat éves korában virágzik és terem – nálunk mindez nyolc éves korában veszi kezdetét. Tízéves kora után azonban már rendszeresen és bőven hoz termést, ráadásul magjait az állatok nagyobb távolságokra is elszállítják, így viszonylag nagy területeken képes gyorsan terjedni. Tőről is jól sarjad, regenerálódási képessége kiváló, és még a tőre vágott idősebb fák is kihajtanak. Igazi keménysisakos túlélő…
Termése igen kedvelt az állatok körében:
a megfigyelések szerint az egyik legfontosabb terjesztője a borz.
Ő ugyanis gyakran elássa a termést, így a magvak a csírázás szempontjából kedvező helyzetbe kerülnek, és nagyobb százalékuk hajt ki.
A kései meggy (Prunus serotina) a mai napig szerepel egyes faiskolák és kertészetek kínálatában. Érdemes jobban megismernünk, mielőtt a kertbe telepítenénk.
