Az „Ora et labora!"-ihlette földi Éden: a kolostorkertek öröksége

A kolostorkertek kialakulása és fejlődése

A kolostorkertek története szorosan összefonódik a szerzetesrendek megjelenésével és elterjedésével. A korai keresztény közösségek már a 4-5. században kialakították az első kerteket Egyiptomban és a Közel-Keleten, de az európai kolostorkertek igazi virágzása a 8-9. században kezdődött, elsősorban a bencés rend tevékenységének köszönhetően.

Szent Benedek regulája, amely a 6. században született, előírta a szerzetesek számára a fizikai munkát, ami gyakran kertészkedést jelentett.

Az „Ora et labora!" (Imádkozz és dolgozz!) elve alapján a szerzetesek mindennapjainak részévé vált a kertek gondozása.

Az Éden földi mása – a kolostorkertek nemcsak a haszonnövény-kultúra elterjedésének első színterei voltak, hanem a kereszténység évezredes történetét végigkísérő szimbolikus terek is, a Paradicsomkert kicsinyített másai, az isteni mű folytatása. Hármas funkciójukat – a szerzetesek elsődleges élelemforrása, a gyógyításhoz szükséges növények gyűjteménye és a szent kert mása – mind a mai napig megőrizték, ahol működő szerzetesi közösség lakja a kolostorokat.

A neustifti kolostor kertje – Fotó: Wikipedia / Burkhard Mücke 

A 9. században Nagy Károly birodalmában a „Capitulare de villis" rendelet már konkrét listát tartalmazott a termesztendő növényekről, ami jelentősen hozzájárult a kolostorkertek tervezési és berendezési normájának kialakulásához.

Az egyik legjelentősebb dokumentum azonban a 820 körül készült Sankt Gallen-i kolostor alaprajza, amely részletesen ábrázolta az ideális kolostor felépítését, beleértve a különböző funkciójú kerteket is. Ez az egyetlen fennmaradt jelentős építészeti rajzunk a kora középkorból. 

A Sankt Gallen-i kolostor alaprajza – Fotó: Wikipedia

A kolostorkertek általában több részből álltak: a gyógynövénykertből (herbularius), a zöldségeskertből (hortus) és a gyümölcsöskertből (pomarium). Emellett gyakran létrehoztak egy negyedik kertet is, a kerengőt körülvevő Paradicsomkertet, amely a meditációt szolgálta és szimbolikus jelentőséggel bírt.

Híres kolostorkertek Európában

Európa-szerte számos kolostor vált híressé kertjeiről, amelyek közül néhány ma is látogatható. A németországi Reichenau-szigeten található kolostor kertje az UNESCO világörökség része, és a középkori kertészeti ismeretek egyik legjobb példája. A kolostor szerzetesi közössége már a 9. században fejlett kertészeti technikákat alkalmazott, és jelentős hatást gyakorolt a környező régiókra.

A reichenaui kolostor és kertjének részlete – Fotó: Wikipedia / Franzfoto

Franciaországban a clunyi apátság kertjei voltak kiemelkedő jelentőségűek. A 10. században alapított bencés apátság Európa egyik legnagyobb egyházi központjává vált, és kertjei nemcsak méretükben, hanem növényeik sokféleségében is kitűntek. A kertek elrendezése, a növények összeválogatása és a vízrendszer kiépítése mind a korabeli kertészeti tudás csúcsát képviselték.

Az angliai glastonburyi apátság kertjei szintén nagy hírnévnek örvendtek.

Az apátság különösen a gyógynövénytermesztésben jeleskedett, és a szigetország első gyógyszerkönyvei is itt készültek.

A 12. századtól kezdve az apátság kertészei kísérleteztek a különböző gyógynövények termesztésével és feldolgozásával, jelentősen hozzájárulva a középkori orvoslás fejlődéséhez.

A glastonburyi apátság gyógynövénykertje – Fotó: Glastonbury Abbey

Olaszországban a Monte Cassino-i apátság kertjei emelkedtek ki, ahol a Benedek-rend alapítója, Nursiai Szent Benedek is tevékenykedett. Az apátság kertjei nemcsak a növénytermesztés, hanem a kertművészet szempontjából is jelentősek voltak, és mintául szolgáltak számos későbbi kolostor számára.

Híres kolostori kertészek és munkásságuk

A középkori kolostorkertek művelői között számos kiemelkedő tudású kertész és botanikus akadt, akik munkássága a mai napig érezteti hatását. Egyikük Walahfrid Strabo, a 9. században élt bencés szerzetes, aki Hortulus című művében 23 gyógynövény termesztését és felhasználását írta le részletesen. Költői megfogalmazása mellett munkája tudományos értékű forrás a korabeli kertészeti ismeretekről.

Hildegard von Bingen, a 12. században élt bencés apátnő, korának egyik legsokoldalúbb tudósa volt. Physica című munkájában több mint 200 növény és azok gyógyászati felhasználása szerepel. Hildegard nemcsak leírta a növényeket, hanem kísérletezett is velük, és megfigyeléseit pontosan dokumentálta.

A dubrovniki ferences kolostor kertjének részlete – Fotó: 123RF

Albertus Magnus domonkos szerzetes a 13. században élt, és De Vegetabilibus et Plantis című művében rendszerezte a korabeli botanikai ismereteket. Írásaiban részletesen foglalkozott a talajjavítás, a komposztálás és a növényvédelem kérdéseivel is.

Az angliai Nicholas Culpeper pedig, bár nem szerzetes, hanem gyógyszerész és botanikus volt a 17. században, jelentős mértékben támaszkodott a kolostorok által megőrzött és fejlesztett növénytani ismeretekre. The Complete Herbal című munkája évszázadokig alapműnek számított a gyógynövények területén.

A kolostorkertek növényei és termesztési technikái

A kolostorkertekben termesztett növények sokfélesége lenyűgöző volt. A kolostori kertészek fejlett technikákat alkalmaztak a növények termesztéséhez. Ismerték a talajerő-utánpótlás módszereit, a komposztálást, a vetésforgót, és különböző öntözési technikákat fejlesztettek ki. A mikroklíma kialakítása érdekében falakat építettek, amelyek visszaverték a napfényt és védték a növényeket a széltől.

Az egyik legjelentősebb újítás a melegágyak használata volt, amelyek lehetővé tették a termesztési szezon meghosszabbítását.

Ezekben a szerkezetekben a bomló trágya által termelt hő segítette a növények fejlődését a hidegebb időszakokban is.

A zöldségeskertekben termesztettek káposztát, hagymát, fokhagymát, pasztinákot, répát, borsót, babot és számos más zöldségfélét. A gyümölcsöskertekben pedig almát, körtét, szilvát, cseresznyét, diót és mogyorót. A 12. századtól kezdve, a keresztes hadjáratok hatására, egyre több keleti eredetű növény is megjelent, mint például a sáfrány, a citrusfélék és különböző fűszerek.

Kolostorkert az utrechti dóm szomszédságában – Fotó: Flickr / Bart van Leeuwen

A gyógynövénykertekben olyan fajokat találhattunk, mint a zsálya, rozmaring, menta, kamilla, körömvirág és levendula. Ezeket nemcsak gyógyászati célokra használták, hanem ételek ízesítésére és illatosítására is. A klasszikus petrezselyem, zeller, lestyán, oregánó mellett sok más gyógy- és fűszernövény is helyet kapott a kertben:

• koriander (Coriandrum sativum) – Gyógy- és fűszernövény, melynek levele frissen salátákhoz, a magja ételek fűszerezésére alkalmas. Emésztést segít, puffadáscsökkentő hatású.
• izsóp (Hyssopus officinalis) – Erős aromájú gyógynövény. Köhögéscsillapító, légúttisztító, emésztést javító hatású. Méheket vonzó virágai díszítőértékük miatt is kedveltek.
• majoranna (Origanum majorana) – Finom, enyhén édeskés fűszernövény. Húsételekhez, leveshez kiváló. Görcsoldó, nyugtató, emésztést elősegítő hatása miatt is kedvelt gyógynövény.
• kamillavirág (Matricaria chamomilla) – Talán a legismertebb gyógynövényünk. Gyulladáscsökkentő, nyugtató, emésztést segítő, sebgyógyító hatású. Teája nagyon népszerű.
• citromfű (Melissa officinalis) – Nyugtató, stresszoldó, alvást segítő hatású. Levele teának vagy frissítő italokhoz is kiváló. Enyhén citromos illatú.
• menta (Mentha spp.) – Frissítő ízű és illatú növény. Emésztést segít, hűsítő hatású, gyakran hasznos teában, limonádéban, édességekben. 
• ánizs (Pimpinella anisum) – Édes, jellegzetes ízű magjai köhögéscsillapítók, segítik az emésztést. Használják likőrökben, süteményekben.

Tresco középkori kolostorkertjének részlete – Fotó: Wikipedia / Darren Smith

 

• rebarbara (Rheum rhabarbarum) – Édes-savanykás ízű szárát süteményekhez, kompótokhoz használhatjuk. Gyomorélénkítő, enyhe hashajtó hatású.
• zsálya (Salvia officinalis) – Antibakteriális, gyulladáscsökkentő. Torokfájásra, izzadáscsökkentésre hatékony. Erős, fanyar íze miatt fűszerként is ismert. Nagyon sok színben kapható: bordó, tarka, világos zöld árnyalatokban pompázhat a kertben.
• borsikafű (Satureja hortensis) – Babételek, zsíros ételek fűszerezésére, mivel csökkenti a puffadást. Fertőtlenítő, emésztést segítő hatása miatt kedvelt gyógynövény.
• stevia (Stevia rebaudiana) – Természetes édesítőszer, ráadásul kalóriamentes. Cukorbetegek is fogyaszthatják. 
• kakukkfű (Thymus vulgaris) – Antibakteriális, köptető, immunerősítő hatású. Ételek ízesítésére és megfázásos betegségek kezelésére is kiváló. Nagyon sok színes változata van.
• fűszerbabér (Laurus nobilis) – Levelei aromásak, levesek, pörköltek, savanyúságok ízesítésére hasznosítható. Enyhíti a gyomorpanaszokat.
• levendula 'Hidcote' (Lavandula angustifolia 'Hidcote') – Intenzív illatú, kompakt bokrú fajta. Nyugtató, stresszoldó, molyűző hatású. Dísz- és gyógynövényként is hasznos. 
• csüngő rozmaring (Rosmarinus officinalis 'Prostratus') – Terülő növekedésű, aromás levelű fűszernövény. Serkenti a vérkeringést, javítja a memóriát. Levesekbe, húsételekhez kiváló. Nagyon dekoratív, szép sziklakertbe is. 

A dalheimi kolostor kertjének részlete – Fotó: Unsplah / Peter Hermann

A kolostorkertek öröksége

A kolostorkertek jelentősége messze túlmutat az egyházi közösségek ellátásán. Ezek a kertek voltak az első botanikai kertek, az első kísérleti mezőgazdasági állomások, és az első rendszerezett gyógynövénygyűjtemények Európában.

A szerzetesek által megőrzött és továbbfejlesztett tudás alapozta meg a reneszánsz botanika és az újkori gyógyszerészet kialakulását.

A kolostorkertek rendezett, geometrikus elrendezése hatással volt a későbbi kertépítészetre is. A középkori kolostorkertek reneszánsz kerteken keresztül vezető öröksége a mai napig felfedezhető a formális kertek tervezésében.

A kolostorokban zajló szisztematikus növénygyűjtés és -rendszerezés pedig a modern botanika előfutárának tekinthető. Számos gyógynövény, amelyet ma is használunk, a kolostori kertészek megfigyeléseinek és kísérleteinek köszönhetően vált ismertté. 

A Fontevreau kolostor kertje – Fotó: Pixabay / Franck Sabat

 

Magyarországi kolostorkertek

A magyarországi kolostorkertek története a kereszténység felvételével kezdődött a 10-11. században. Az első jelentős kolostorok – mint a pannonhalmi, tihanyi, pécsváradi bencés apátságok – már fejlett kertészettel rendelkeztek. A Pannonhalmi Főapátság kertjének kialakítása különösen jól dokumentált:

a 13. századi feljegyzések szerint a szerzetesek gyümölcsöst, zöldségeskertet és gyógynövénykertet műveltek az apátság falai között.

A 13. században megjelenő koldulórendek – ferencesek, domonkosok – is jelentős kertészeti tevékenységet folytattak. A budai domonkos kolostor kertje például nemcsak a szerzetesek ellátását szolgálta, hanem a környék betegeit is gyógyította az itt termesztett növényekkel.

A tihanyi levendula az egyik legismertebb kolostorkerti növényörökségünk –  Fotó: 123RF

A pálos rend, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend kolostorainak kertjei is kiemelkedő jelentőségűek voltak. A budaszentlőrinci pálos kolostor, amelyet Nagy Lajos király alapított a 14. században, különösen híres volt gyógynövénykertjéről és gyümölcsöséről.

A mohácsi vész és a török hódoltság idején számos kolostor elpusztult, és velük együtt a kertek is. A 18. században, a török kiűzése után azonban újra virágzásnak indultak a kolostorkertek. A zirci ciszterci apátság arborétuma, amely ma is látogatható, ebben az időszakban kezdett kialakulni.

A magyarországi kolostorkertek egyik legérdekesebb példája a tihanyi bencés apátság kertje, ahol már a középkorban is levendulát termesztettek. A tihanyi levendula később világhírűvé vált, és ma is az apátság jelképe.

A Bonnefont kolostorkert: egy rekonstruált középkori gyógynövénykert a Metropolitan Museum of Art-ban – Fotó: Wikipedia / Peronne

A középkorban a gyógynövénytermesztés terén kiemelkedő szerepet játszott a soproni Keresztelő Szent János kolostor, ahol a johannita lovagrend tagjai nemcsak termesztették a gyógynövényeket, hanem feldolgozásukkal és a gyógyszerek készítésével is foglalkoztak.

Az Árpád-kori esztergomi érseki kert is jelentős volt, ahol a feljegyzések szerint már a 12. században megjelentek a keleti eredetű növények, mint a sáfrány és a szőlő különleges fajtái. Az esztergomi kert mintául szolgált más egyházi központok számára is.

A magyarországi kolostorkertek sajátossága volt, hogy a hazai vadnövényeket is bevonták a termesztésbe és a gyógyászatba.

Ilyen volt például – egyebek mellett – a fekete nadálytő, a galagonya és a csipkebogyó, amelyeket a szerzetesek sikeresen alkalmaztak különböző betegségek kezelésére.

Gyógynövénykert a Stift zum Heiligengrabeuser kolostorban Heiligengrabe-ben, Brandenburgban, Németországban – Fotó: Wikipedia /  Doris Antony

A magyar kolostori kertészet kiemelkedő személyisége volt Bél Mátyás, aki bár nem szerzetes, hanem evangélikus lelkész volt, jelentős hatást gyakorolt a 18. századi magyar botanikára és kertészetre. Notitia Hungariae novae historico-geographica című művében részletesen leírta a korabeli Magyarország növényvilágát, beleértve a kolostorkertekben termesztett fajokat is.

A 19-20. században a legtöbb szerzetesrend feloszlatásával a kolostorkertek jelentősége csökkent, de örökségük tovább élt a botanikus kertekben és arborétumokban. Napjainkban számos régi kolostorkert helyreállított formában látogatható, és a hagyományos kolostori gyógynövénytermesztés is reneszánszát éli.

A görögországi Meteorákban található Varvara Rusanov kolostor kertje – Fotó: 123RF 

Személyes élményem is van a kolostorkertekről: gyermekkoromban az erdélyi Kis-Szentföld központjában, a mikházi ferencesek kolostorkertjét csodálhattam, és nagyanyámmal olykor „a barátok kertjéből” kértünk magot, ha éppen valami kifogyott.

Tiszta, rendezett, tökéletes praktikummal beosztott kertet műveltek a páterek, ahogy egyébként minden más kolostorban is szokás, a középkor óta.

Annak a kertnek a látványa, hangulata, bősége és tisztasága azóta is meghatározó élmény számomra. 

Egy jól megtervezett kert valóban földi Éden – Fotó: 123RF 

A kolostorkertek évszázadokon át a tudás, a spiritualitás és a praktikum egyedülálló ötvözetét képviselték. A szerzetesek nemcsak megőrizték az ókori ismereteket, hanem továbbfejlesztették azokat, és új növényfajokat, termesztési technikákat vezettek be. Munkásságuk nélkül a nyugati civilizáció botanikai, gyógyászati és mezőgazdasági fejlődése sokkal lassabb és bizonytalanabb lett volna.

Ma, amikor egyre nagyobb az érdeklődés a természetes gyógymódok, a fenntartható kertészkedés és az elfeledett hagyományok iránt, a kolostorkertek öröksége újra felértékelődik. A múlt szerzetesi kertészei által felhalmozott tudás nemcsak történelmi érdekesség, hanem értékes forrás a jelen környezetvédelmi, ökológiai kihívásainak leküzdésében is. 

Nyitókép: A Notre-Dame de Sénanque kolostor melletti levendulás – Fotó: picryl

A cikk megjelenését az Örökzöld Kertészet támogatta.