A vadmurok kétéves, fehér, elágazó, kissé fásodó gyökeret fejlesztő növény. Szára bordás, alul szőrözött, egyenes, körülbelül 1 méter magas. Levelei nyelesek, szárnyasan két-háromszorosan tagoltak, a szeletkék lándzsásak. A fehér virágok összetett ernyőben állnak, a gallérlevelek szárnyasak, a gallérkák többnyire egyszerűek.
A virágzat közepén rendszerint egy nagyobb, sötétvörös virág található, amely a növény egyik legjellegzetesebb tulajdonsága. Virágzás előtt és után a virágok gömbösen összehajolnak, júniustól szeptemberig virágzik, termése a családra jellemző ikerkaszat.
A vadmurok gyógyászati célú használatára már az ókorból is vannak adataink. Az ókori görög orvos, Dioszkoridész részletesen leírta gyógyhatásait: vérzéscsillapító, vízhajtó tulajdonságai mellett kígyómarás ellenszereként is hatásosnak vélte. Plinius ezt kiegészítve görcsoldó hatását is méltatta. A hagyományos perzsa gyógyászatban a vadmurok afrodiziákumként és potencianövelőként ismert, amit állatkísérletek is bizonyítanak.
A modern fitoterápiában illóolaját szél- és vízhajtóként alkalmazzák, magjait a menstruációs ciklus rendezésére ajánlják, de májvédő hatása is ismert. Kora tavasszal és ősszel gyűjthető gyökerének nedvét pedig általános roborálásra, immunerősítésre, valamint gyermekek esetében féregűzésre használják. Alkoholos kivonata hajnövesztőként és a sebgyógyításban is hatékonynak bizonyult.
A vadmurok egyik legismertebb elnevezése az „Anna királyné csipkéje”, amely egy érdekes legendához kapcsolódik. A közhiedelem szerint ez az elnevezés onnan ered, hogy a vadmurok virága hasonlít az 1600-as évek elején élt Anna királyné (I. Jakab skót, angol és ír király hitvese) csipkés fejdíszére. A legenda szerint Anna kihívta az udvarhölgyeit egy csipkekészítési versenyre, melyen a vadmurok virágját mintázó csipkét kellett készíteniük. Végül Anna csipkéje lett a legszebb: az hasonlított leginkább a vadmurok virágjára. Ám a királyné megszúrta az ujját a tűvel, és vére a csipke közepére cseppent: innen a bíborvörös vagy lila apró virág a vadmurok virágernyőjének közepén.
Nagyon kell vigyázni a vadmurok gyűjtésekor, mert a növényt felületesen ismerők könnyen összetéveszthetik két halálosan mérgező növénnyel: a foltos bürökkel és a gyilkos csomorikával.
A foltos bürök (Conium maculatum), amit többek között bolondpetrezselyemnek vagy mérges petrezselyemnek is hív a népnyelv, pár óra leforgása alatt bénulásos halált okoz, amennyiben koniint tartalmazó nedve a szervezetbe kerül. A mérgezéses tünetek már a bürök elfogyasztását követő órában jelentkeznek fáradtság, levertség formájában, majd először a végtagok bénulnak le, és a bénulás fokozatosan halad felfelé a test többi részeire, mígnem a légzőszervek bénulásától beáll a halál. Igen kegyetlen halálnem, minthogy a méreg az agykérget nem támadja meg, és az áldozat mindvégig tudatánál marad.
A növény minden része mérgező: emberre és állatra is veszélyes!
Híres bürökmérgezéses esetekről többek között az ókori Athénból is tudunk, ahol a „bürökpohár” a kivégzések egyik formája volt. Többek között Szókratészt is bürökpohárral végezték ki. A középkorban a foltos bürökből érzéstelenítőt és altatót is készítettek, a 17. században pedig daganatos betegségek kezelésében használták. Ma már nem alkalmazzák gyógyászati célokra.
A gyilkos csomorika (Cicuta virosa), más néven vízibürök értelemszerűen a vizes élőhelyeket kedvelő növény, amellyel itthon főként a Tisza-tavon és a Hármas-Körös vidékén találkozhatunk. Védett növényünk, amely vízben áll, és gyökere könnyen összetéveszthető a pasztinákéval: édes, zeller illatú gyökere azonban cikutoxint tartalmaz, így a legmérgezőbb növények egyike. Sárgás, nyúlós, erős narkotikus nedvének mérge légzésbénulást okoz: a mérgezés fő tünetei epilepsziás rohamhoz hasonló görcsök és erős nyálfolyás, majd a légzőszervek bénulása halálhoz vezet. Éppen most, júliustól szeptemberig virágzik.
Hogyan különböztessük meg a vadmurkot mérgező rokonaitól?
A fajismeret első lépése a növények részeinek alapos szemrevételezése. Virágja, szára, gyökere, majd magjai és életmódja alapján tudjuk meghatározni, melyik növénnyel állunk szemben. Nézzük, miben különbözik az ehető vadmurok mérgező társaitól!
- a vadmurok sokkal kisebb, mint a foltos bürök, amely a második évben akár 2-3 m magasra is megnő;
- a vadmurok szára enyhén pihés, a foltos büröké sima és foltos;
- a vadmurok levelei vékonyak, akárcsak a sárgarépa levelei, a büröké húsosabbak, nagyobbak és fényesek;
- a vadmurok virágfejei szoros ernyőt képeznek, közepükön egy színes virággal, a bürök virágernyőjén ritkásak a virágok, a csomorikának pedig jól elkülönülő, széttartó virágnyeleken álló virágokból szerveződik az ernyője>
- a vadmurok is a nedves helyeket kedveli, de nem vízben áll, mint a gyilkos csomorika.
Nyitókép: 123RF
