A magyarországi gyógynövénykertészet kezdetei
A középkori Európában a kolostorkertek jelentették a gyógynövény-termesztés és a gyógyászati tudás legfontosabb központjait a 10-13. század közötti időszakban. A keresztény szerzetesrendek már a 6. század óta rendszeresen foglalkoztak gyógynövények termesztésével, ami egyszerre szolgálta a közösség egészségügyi ellátását és a szegények megsegítését. A kolostori gyógyászatot szolgáló kolostorkertek kialakítása szigorú szabályok szerint történt, amelyek a Szent Benedek regulájában gyökereztek.
A magyar gyógynövénykertek története is a középkori kolostori kertekig nyúlik vissza, ahol a szerzetesek gondos munkával termesztették azokat a növényeket, amelyeket a korabeli orvoslás alapanyagaiként használtak. Vélhetően a Pannonhalmi Bencés Apátság kertje volt az első olyan kolostorkert, amelyhez gyógynövénykert is tartozott, ugyanis 996-os alapításakor egy ispotály is helyet kapott az apátság falain belül, a gyógyításhoz pedig gyógynövényekre volt szükség. A kolostorkert később arborétummá és oktatási helyszínné vált: 1802-ben hozták létre a ma is látogatható – ezernél is több növényfajnak és több mint százötven madárfajnak otthont adó – arborétumot, amely a gyógynövénykerttel együtt a bencés rend által alapított iskolák természettudományos oktatásának gyakorlati színhelyéül is szolgált. A 22 hektáron elterülő kert ma is híven őrzi a korabeli gyógynövény-kertészeti hagyományokat.
„Sajnos sem arról, ami Pannonhalmán, sem arról, ami a többi középkori magyar kolostorkertben megvalósult a korszerű középkori kolostorkerti rendszerből, semmit sem tudunk. Pedig a két század folyamán egyre nőtt a magyarországi kolostorok száma. Eleinte csak a királyok és főpapok alapítottak újabb és újabb kolostorokat, később azonban követték a példát a főurak és a hatalmasabb nemzetségek is. A XII. század végén már több mint 600 kolostorról tudnak a magyar krónikák. Nem kétséges, hogy az évtizedek haladásával bizonyos fejlődés mutatkozott az építészetben is – ez a kor a román építőstílus kora – és éppígy a kolostori kertészetben, kertművészetben is. De mind a kőmaradványok, mind az írások némák a magyar kolostorkertek tekintetében. A románkori építőstílus még csupa idegen – keleti, görög és római – növénymotívumot használ, például pálmát (életfát), lótuszt, akantuszt. Hogy a kolostorkertekben milyen volt a növénytisztelet, abból semmit sem árul el. Ennem majd csak a következő századokban, a csúcsíves korban jön el az ideje, amikor egyszerre magasra szökken a liliom és a rózsa kultusza, sőt kitör a kolostorból, és meghódítja a királyi udvarokat, a lovagokat és hölgyeiket” – olvashatjuk Rapaics Raymund Magyar kertek. A kertművészet Magyarországon című művében.
Az első európai forrás, amelyen gyógynövénykertet is láthatunk, a kelet-svájci Sankt Gallen 719-ben épült apátságának kertjét ábrázolja. A források szerint Haito – konstantinápolyi követ és szerzetes – rajzolta a tervet Gozbert, Sankt Gallen-i apát számára. A kolostorkert terve a kora középkor leghíresebb kolostori kertrészleteit is tartalmazza: a betegek kertjétől kezdve a temetőkerten át egészen a kertészházig és az egyetlen fennmaradt jelentős építészeti rajz a Római Birodalom bukása és a 13. század közötti nagyjából 700 éves időszakból. Ennél többet azonban nem nagyon tudunk a középkori kolostori kertészetről.
A magyar kolostori kertészet másik jelentős fellegvára Tihany volt, ahol ma is megtaláljuk a kolostor belső udvarán, a kvadrátban kialakított gyógynövénykertet. Az itt termő gyógynövények között megtalálható a zsálya, a borsmenta és a fodormenta, a pemetefű, a citromfű, a fekete nadálytő, a fehér üröm, a rozmaring, a kakukkfű, az angelika gyökér, a cickafark, a bíbor kasvirág, az izsóp, a levendula és a körömvirág.A kolostorokban a szerzetesek elsősorban saját maguk számára termesztették a gyógynövényeket, értékesíteni csak a fölösleget tudták. Ma már a tihanyi gyógynövényekből készült készítményeket, teakeverékeket mi is hazavihetjük látogatásunk során.
A reneszánsz növénykultusztól a modern gyógynövényes kertekig
A reneszánsz korában, különösen a 16-17. században, a magyar főúri udvarokban divat lett a reprezentatív virágoskertek és gyógynövénykertek létesítése. A Batthyány család várkastélyának – a Güssing várkastély – kertjében, Németújváron, olyan ritka mediterrán gyógynövényeket termesztettek, amelyeket az akkori orvosok a legértékesebb gyógyszeralapanyagokként tartottak számon. Ebben a kastélyban gyakran vendégeskedett Charles de L’Écluse (Carolus Clusius), korának híres botanikusa is, Batthány Boldizsár németújvári gróf és humanista barátja, akivel közösen jártak botanikai kirándulásokra. Ezek a kertek nemcsak praktikus célokat szolgáltak, hanem a műveltség és a korabeli természettudományos ismeretek szimbólumai is voltak.
A kései reneszánsz és kora-barokk kertkultusz fő csapásvonala a mértani alakzatokba rendezett, funkcionálisan is jól elkülönülő kertekben teljesedett ki. Ekkor a dísznövény-ágyások mellett veteményes, gyógyfüves parcellák is helyet kaptak, mellettük pedig gyümölcsös ontotta termését. Európában a francia kertészek munkája határozza meg e kor kerttervezési ízlését, olyan kiváló vizionáriusokkal, mint XIV. Lajos udvarának főkertésze, Le Nôtre mester. Magyarországon ebben az időszakban, a 17. század végén, a 18. század elején éppen a török hatás visszaszorulásának vagyunk tanúi, és az ország belső területeire délszláv népek hozzák be növénykultúrájukat, és általában az egész mezőgazdaság nagy átalakuláson megy keresztül, ami a gyógynövénytermesztésre is kihat.
A 18. század közepén, az egyetemek orvosi karai mellett kezdtek kialakulni az első tudományos célú gyógynövénykertek. A Nagyszombati Egyetem Orvosi Karának botanikus kertje 1771-ben létesült, és itt kezdődött meg a magyar gyógynövények szisztematikus kutatása, ez volt az első magyarországi botanikus kert. Lippai János professzor, aki egyben a Magyar Királyság első hivatalos botanikusa volt, módszeres munkával gyűjtötte össze a Kárpát-medence őshonos gyógyhatású növényeit. Az egyetemi botanikus kertet 1847-ben – többszöri költöztetés után – jelenlegi helyére, Budapestre költöztették, így a Füvészkert ma is látogatható. Itt dolgozott a kor másik nagy tudósa, Kitaibel Pál, aki a magyar flóra egyik legkiválóbb ismerője volt, számos, addig ismeretlen gyógyhatású növényt azonosított és írt le.
A Füvészkert Pálmaháza előtt két részre osztva találjuk a gyógynövényes kertet, melyben festő-, mérgező- és haszonnövények is helyet kaptak. A felső officinalis növényei közt találjuk a kis télizöld meténget, a szurokfüvet (oregánó), a zsályát és a puszpángot; az alsó officinalisban pedig menta, metélőhagyma, zsálya, kakukkfű és rozmaring terem.
A magyar gyógynövénykertek jellegzetes növényei
A magyar gyógynövénykertek növényvilága tükrözi a Kárpát-medence rendkívüli biodiverzitását. A leggyakrabban termesztett gyógynövények között megtalálható a levendula, amelyet különösen a Balaton-felvidéki kertekben honosítottak meg sikerrel. Külföldön is híres volt a magyar kamilla, amelyből évente 500-600 tonnát exportáltunk az 1970-80-as években, és amely szinte minden hazai gyógynövénykertben megtalálható.
A borsmenta termesztése különösen a síkvidéki kertekben terjedt el, ahol a megfelelő talajviszonyok biztosították a növény optimális fejlődését. A magyar gyógynövénykertek specialitása volt a csipkebogyó termesztése, amely nemcsak magas C-vitamin tartalma miatt volt értékes, hanem a hagyományos magyar gyógyászatban is fontos szerepet játszott.
A gyógynövénykertek különleges büszkeségei voltak az olyan ritka fajok, mint a mézontófű, a tátorján vagy a magyar őszirózsa, amelyeket más országokban nem vagy ritkábban lehetett megtalálni. Ezek a növények nemcsak botanikai ritkaságok voltak, hanem a magyar népi gyógyászat évszázados tapasztalatainak letéteményesei is.
A gyógynövénykertészet hagyománya ma ismét reneszánszát éli. A modern biotechnológia és a természetes gyógyszerek iránti növekvő érdeklődés újra előtérbe helyezte a természetes, növényi hatóanyagokon alapuló gyógyítást. A hagyományos magyar gyógynövények, amelyek évszázadokon át szolgálták az emberek egészségét, ma is értékes alapanyagai a modern gyógyszerkutatásnak, és a magyar gyógynövénykertek továbbra is őrzik és ápolják ezt az egyedülálló botanikai örökséget.
A cikk megjelenését az Örökzöld Kertészet támogatta.
