Te megtennéd, amit Angelina Jolie? – az örökletes rák szindrómáról beszélgettünk Dr. Bércesi Éva onkológussal

Tíz éve a fél világot az foglalkoztatta, helyesen tette-e Angelina Jolie, hogy bevállalta a maszketómiát. A színésznő édesanyja mellrákkal küzdött és petefészekrákban halt meg, a nagynénje és a nagymamája is daganattal küzdve hunyt el. A színésznő orvosai azt mondták, 87 százalék eséllyel neki is szembe kell néznie a rettegett betegséggel. A történtek megosztották a közvéleményt. Valóban szükséges ilyenkor egy ilyen súlyos beavatkozás?

Angelina Jolie története és a hasonló esetek az orvosi szakmán belül is vitatottak. A megelőző műtét a tengerentúlon bevett módszer, és itthon is elvégezhető: jelentősen csökken vele az emlőrák kockázata, de nem nullára. A leggondosabb műtéti technikák ellenére is előfordul, hogy egy-egy mirigyállomány bent marad a hónalji zsírszövetben vagy a bőr alatt, amiből ugyanúgy kialakulhat egy emlőrák. A mi praxisunkban is volt példa erre, az implantátum alatt megjelent a daganat, de szerencsére a szűrővizsgálatnak köszönhetően észrevettük.

Mi tanácsolna egy huszonöt éves nőnek, ha kiderülne, hogy örökletesen hajlamos a rákra?

Én nem szoktam radikális, durva beavatkozásokat javasolni, ha nem feltétlenül szükséges. Egy nőnek meg kell élnie a nőiességét és ilyen esetben nyilván célszerű egy korai gyermekvállalás. Persze tudjuk, hogy ez a mai világban nem olyan egyszerű. A sebészek nem szívesen végzik el ezt a műtétet egy egészséges fiatal lánynál, inkább az életéveiben előrébb járó hölgynél, és akkor is kizárólag kimutatott génhiba hordozása esetében. Ha tehát egy fiatal nőnél igazolódik ez a mutáció, akkor őt gondozásba vesszük, odafigyelünk rá. A rendszeresen és gyakran végzett szűrővizsgálattal általában időben elkapjuk a daganatot, így jó esélyek vannak az eredményes kezelésre. Nem kell mindenáron radikális műtét, ez inkább egy lehetséges opció.

Hogyan lehet örökölni a rákra való hajlamot?

Az összes előforduló daganat mintegy öt-tíz százalékában lehet olyan genetikai eltéréseket kimutatni, amelyek miatt  halmozódik egy daganatfajta egy családon belül, vagy többféle daganat társul egymáshoz.

Leggyakrabban az emlőrák, petefészekrák és a vastagbéldaganat öröklődő formája fordul elő.

Tehát ez nem az összes rákfajtára érvényes. Akkor érdemes gyanakodni, ha a családban a közeli vérrokonságban halmozottan előfordult egyfajta daganat, szülőknél, testvéreknél, nagyszülőknél. Ilyenkor az történik, hogy létrejön egy genetikai mutáció, ami jelen van az örökítő sejtekben. Ha az átfogó és kiterjedt vizsgálatok igazolják ezt, akkor a páciens „szoros” megfigyelés alá kerül. Például a mammográfiát általánosságban 45 éves kortól két évente végezzük népegészségügyi szűrésként, de öröklött rák szindróma esetén korábban el kell kezdeni a szűrővizsgálatokat és sokkalta gyakrabban végezni. Az évenkénti mammográfiát félévente más képalkotó vizsgálatokkal is kiegészítjük. A szintén örökölhető vastagbélrák esetében egy-két évente szükséges a béltükrözés, hogy biztosan időben eltávolítsák a polipot. Az átlagnépességnél egyébként csak ötévente javasolják.

Ha sikerül időben kimutatni a hajlamot és folyamatosan ellenőrzik a pácienst, akkor milyenek a kilátások?

A teljesség igénye nélkül hadd említsek néhány példát. Van olyan férfi páciensünk, akinek az édesapja vastagbélrákban halt meg 43 évesen. Az édesanyja szintén vastagbéldaganattal küzdött, a nővére 43 évesen halt meg rákban. Anyukája unszolására jött el az intézetbe, és azt mondja, ha nem tette volna, ma már biztosan nem élne. Ultrahangos vizsgálatot, kolonoszkópiát végeztek el rajta, több polipot is találtak a vastagbelében. Mivel ezeket időben eltávolították, nem alakult ki a rosszindulatú daganat. Egy másik páciensünk fiatal anyukaként került hozzánk, öt év különbséggel mindkét mellében diagnosztizálták a mellrákot, ő először nem vállalta a megelőző műtétet, de amikor nagyobbak lettek a gyermekei, úgy döntött, mégis ezt az utat választja.

Úgy fogalmazott, néhány hegnél sokkal többet ér, hogy felnevelheti a gyerekeit.

De az intézet tizenhét éves működése során szép számmal szűrtünk ki daganatokat. Pácienseink egy részénél sokkal koraibb stádiumban vettük észre az elváltozásokat, mint ha ritkán és esetlegesen jöttek volna el szűrésre. Honnan tudjuk az eredményeinket lemérni? Sajnos az élet adja a kontrollcsoportot. Ők a gondozottaink hozzátartozói, akiknél sejthető volt, hogy ha van a családban ilyen szindróma, akkor náluk is kimutatható lenne, de nem voltak hajlandóak eljönni a szűrővizsgálatokra. A látókörünkban voltak, és bizony később kiderült, hogy megbetegedtek, és sokkal előrehaladottabb stádiumban kerültek orvoshoz. Azt pedig tudjuk, hogy ilyenkor a gyógyulási esélyek is sokkal rosszabbak.

Mekkora esélye van egy átlagembernek a rákos daganat kialakulására és mekkora annak, aki örökletes rák szindrómában szenved?

Itt jelentős a különbség. Az átlag népességben az emlőtumor kockázata tíz százalék körül van.

Azoknál, akik a mutált gént hordozzák, 80 százalék eséllyel alakulhat ki.

De mindenkit óva intek attól, hogy pánikba essen és azonnal orvoshoz szaladjon. Gondolják át, mi a helyzet a családban, és ha a közeli vérrokonságban valóban halmozódást látnak, akkor forduljanak szakemberhez. És még egyszer hangsúlyozom: ezzel a szindrómával is lehet hosszú és egészséges életet élni, csak jobban oda kell figyelni magunkra.