Egészség

Így őrizd meg a formád karanténban! 5 hasznos tipp a plusz kilók ellen

Lassan két hónapja vagyunk itthon, és egyre nehezebb mind mentálisan, mind fizikailag, mind lelkileg ez az egész időszak. Megváltozott az életritmusunk, és nehezebb tartani a korábban megszokott életmódot, mozgást, fittséget, étkezéseket, és észrevétlenül elkezdtek felcsúszni a korábban nehezen leadott kilók is. Pedig ott az online edzés, és egészségesebben is étkezünk hála annak, hogy bezártak a gyorséttermek. 

 

Az otthonmaradás pedig jó alkalmat teremt arra, hogy jobban odafigyeljünk magunkra, az étkezésünkre, de a kialakult helyzet miatti stressz, szorongás rányomja a bélyeget mindenre.

Ebben a bejegyzésben azt mutatom meg, hogy mi otthon miként is törekszünk elkerülni a plusz kilókat ebben az időszakban.

1. MENÜTERVEZÉS

A menütervezés az egészséges életmód alfája és omegája. Érdemes akár két hétre előre összeírni, hogy mikor mit szeretnétek enni, és ezeknek mik az alapanyagszükségletei, és felírni azt egy listára. Számoljatok tízóraival, és uzsonnával is, és próbáljátok kerülni a többszörösen feldolgozott élelmiszereket és a cukrokat a tervezés során.

2. TUDATOS BEVÁSÁRLÁS

Korábban is írtam, hogy nem vagyok híve a halmozásnak, és igyekszem tudatosan vásárolni. Listát vezetek arról, hogy milyen élelmiszerekre van szükségünk x időre előre (mi átlag két hetente csinálunk nagybevásárlást) a menütervezés alapján, majd hozzáírom a különböző háztartási eszközöket, takarítószereket is, és ezzel indulunk el a boltba. Így nem csak nem halmozok feleslegesen semmit, de a költségekből is szépen le tudok faragni úgy, hogy egészséges alternatívákat vásárolok minőségi alapanyagokból. Minden csak tervezés, és tudatos vásárlás kérdése. 

3. KREATÍV FŐZÉS

Az otthonmaradás alatt ki lehet találni új recepteket, lehet kísérletezni új ízekkel is. A food styling tudásunkat is fejleszthetjük, és az elkészült remekművet feltölthetjük a népszerű #karanténkonyha hashtaggel a netre is. 

4. DOBOZOLÁS

Én naponta egyszer szoktam főzni, és akkor is két étkezésre elegendőt két főre számolva, a maradékot pedig bedobozolom. Ez működhet több napra előre is. Szerencsére már lehet kapni szuper ételtároló dobozokat, melyeket akár a fagyasztóba is be lehet rakni.

5. SPORT

Fontos, hogy ne hagyjuk abba a sportot, és kerítsünk rá időt. Tudom, nem egyszerű, de mind fizikailag, mind lelkileg jót tesz a rendszeres mozgás. Akár online a négy fal között, akár a szabadban történik a lakóhelyünk környékén, mindenképp iktassuk be.

Tudom, nem egyszerű ez az időszak, de ezekben a nehezebb hetekben figyeljünk oda önmagunkra tudatosabban – mind a testünkre, mind a lelkünkre. A lényeg, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Szánjunk időt a sportra, a meditációra, saját magunkra. Gyerek mellett ez nem egyszerű feladat, de szükségünk van rá, hisz ha a szülők fel vannak töltődve, akkor türelmesebbek a gyerkőccel is.

Ajánljuk még:

ÍGY KERESS EXTRA BEVÉTELT OTTHONRÓL! 12 TIPP AZOKNAK, AKIKNEK A KARANTÉN MIATT MEG KELLETT HÚZNIUK A NADRÁGSZÍJAT

FÁJ A NYAKAD VAGY A VÁLLAD? PRÓBÁLD KI EZT AZ 5 JÓGAGYAKORLATOT!

FELÉBRESZT ÉS MEGSZÉPÍT: EGY KOMPLETT SZÉPSÉGREGGELI RECEPTJE

 

Már követem az oldalt

X