Egészség

„Ha bajban van, az agynak ugyanúgy lehet gyógyszerre szüksége, mint a vesének” – Dr. Pálfay Annamária pszichiáterrel beszélgettünk

Egyre több szó esik a depresszióról, mégis sokan kellemetlennek érzik, ha szakemberhez kell fordulniuk. Dr. Pálfay Annamária pszichiáter szakorvossal jártuk körül, miért nincs szégyellnivaló azon, ha az életünk rövidebb-hosszabb szakaszában depresszióval küzdünk. Beszélgettünk a szorongásoldók működéséről, és arról is, mit tehetünk a mentális egészségünk megőrzése érdekében egy olyan világban, amely minden korábbinál jobb táptalaja a szorongásos betegségeknek. 

Bár egyre több szó esik a depresszióról, még mindig tabunak tűnik a pszichiátriai betegségekben való érintettség. Jól látom ezt?

Szerintem egyre kevésbé van így. Mára nem nagyobb tabu, mint bármely más betegség. Hiszen ritkán rakunk ki mondjuk a közösségi médiába olyan posztokat, amelyek depressziósnak mutatnak, de fizikai betegségeinket vagy a testünk előnytelenebb tulajdonságait is kevésbé mutatjuk, mint azt, amit pozitívnak gondolunk magunkra nézve. Akik megtapasztalták már a depressziót és az abból való kilábalást, egyre inkább mernek róla beszélni, és ez nagyon fontos, hiszen a tabukat az táplálja, hogy az emberek nagyon könnyen ítélkeznek kevés információ alapján.

Talán kevésbé lenne így, ha tudnák, mi is történik a szervezetben egy-egy betegség esetén.

A szorongásos depresszív kórképhez úgy is lehet közelíteni, mint egy energiaválsághoz az ember életében. Sokszor fokozatosan, szinte észrevétlenül borul fel az energiaegyensúly a begyűjtött és a kiadott energiák között.

A tartós energetikai mínusz állapot maga a depresszió.

Az energiahiány mértéke határozza meg, mennyire súlyos az állapotunk. A legtöbb pszichiátriai zavarhoz hasonlóan ez is egy spektrum, teljesen tünetmentes ember valószínűleg nincs.

Sokszor a pszichiáterek gyógyszeres kezelést javasolnak, de ettől az emberek egy jelentős része ódzkodik. Miért van mégis szükség rájuk, és hogyan fejtik ki a hatásukat a szervezetben?

Azt gondolom, ebben a kérdésben is a szemlélet a legfontosabb: ha a szívünkkel, vesénkkel van valami baj, természetesnek vesszük a gyógyszeres kezelést a gyógyulás vagy a tünetmentesség érdekében. Azt kell szem előtt tartani, hogy

az agy is egy szerv, sőt, a 21. századi életforma miatt ez az egyik leginkább igénybe vett szervünk.

Ma már a pihenés is tévézéssel, internetezéssel, autózással társul, emiatt folyamatos és intenzív munkának van kitéve. Ráadásul gyakran az alvás rovására akarunk időt nyerni, vagy éppen alvászavarban szenvedünk, így még kevesebb lehetőség marad a természetes regenerálódására. 

Mit okoz az agyban ez a leterheltség?

Ha túlhasználjuk az agyunkat, fokozott mértékben kell termelődnie az ingerátvivő anyagoknak, amelyek biztosítják az információáramlást. Mint minden, ez a rendszer is ki tud merülni. Ugyanúgy kell ezt elképzelni, mint amikor túlzott szénhidrát-fogyasztással terhelem a hasnyálmirigyemet: az egy ponton túl úgy reagál, hogy nem termel több inzulint. Valószínűleg hasonló történik az agy esetén is. Eljön az a pont, hogy nem tud elegendő ingerátvivő anyagot termelni, ilyenkor jönnek a depressziós tünetek. Ma az egyes antidepresszív szerekkel el tudjuk érni, hogy az ingerátvivő anyagok (szerotonin, adrenalin, dopamin) szintje emelkedjen az agyban és ennek megvannak a pozitív hatásai a depresszióból való szabadulásban. Természetesen a szemléletváltás, az életmódváltás is további nélkülözhetetlen feltétel. 

Hogy lehet eljutni ehhez a „túlhasznált” állapothoz?

Ennek az egyik legjobb példája, hogy sok ember szívesen spórol az alváson, pedig

az életünk egyharmadát alvással kellene töltenünk. Ez egy olyan biológiai szükséglet, amit tiszteletben kellene tartanunk.

A mai világban nagy a kísértés, hogy az állandó rohanásban az alvás számlájára próbáljuk meg utolérni magunkat. Azt hisszük, hogy a hiányát kávéval, energiaitallal lehet kompenzálni. Ráadásul rengeteg csábítás kúszott be az életünkbe az izgalmas médiafelületeknek köszönhetően. Társasági, kapcsolati igényeinket is gyakran itt éljük ki, de ez közel sem nyújt akkora töltést, mint a személyes találkozás és beszélgetés. Például a perfekcionista embernek óriási kihívás, hogy ne pörgessen tovább a Facebookon, hiszen azt éli meg, nem ért valaminek a végére, be kellene fejeznie. Csakhogy a Facebook idővonalának soha nincs vége. És mivel dolgozni, étkezni, társasági életet élni, sportolni kell, a net pörgetése az alvásból veszi el legtöbbször az időt, és a pihenés hiánya egyenes út az agy túlhasználásához, kimerítéséhez.

Mindennapi tapasztalatunk, hogy a XXI. századi életvitel könnyen elvezet a mentális problémákhoz. Ezek szerint ezt a tudomány is így látja?

Tény, hogy a mai létformában több mentális energiát használunk. Sőt, olyan értelemben fizikai energiából is többet kell használunk, hogy télen-nyáron ugyanannyit, ugyanúgy kell dolgoznunk.

A természeti ember a téli időszakot takaréklángon töltötte, a család több időt volt együtt,

sok ünnep is erre az időszakra esik, több idő jutott a sütésre, főzésre, ezzel készültek fel a tavaszi-nyári fokozott igénybevételre. Az életünk nem követi a természet rendjét, a depresszió emiatt is nagyobb mértékben jelenik meg a mai emberek életében, mint korábban.

A civilizációt nem tudjuk kibillenteni, de mit tudunk tenni, hogy megvédjük a mentális egészségünket?

Jó, ha az ember felismeri a saját korlátait. Nem szabad olyan mintákat magam elé állítani, amelyek nem rám vannak szabva. Ha elfogadom a saját működésmódomat, közelebb tudok kerülni a helyes energiafelhasználáshoz. Az alvás idejét sokszor nem tudjuk megnyújtani, de a minőségét javíthatjuk. A melatonin, a nyugtató teák, a meditáció sok esetben működik. Vigyázzunk az energetizáló kapcsolatainkra, ápoljuk őket. Találjuk meg azt az életfilozófiát, amibe – mint egy koordináta rendszerbe – el tudjuk helyezni magunkat és a döntéseinket. 

Mi az a pont, amikor valaki már kezelésre szorul, hogy ismerhető fel ez az állapot?

Akkor szorul valaki kezelésre, ha a tünetei már akadályozzák a hétköznapi működésében. Sokszor azért kérnek segítséget, mert nem érzik magukat ugyanannak az embernek, akinek eddig. Szorongást és aggodalmat kelt ez a változás és nem látják, hol a vége. Ijesztő a pesszimizmus, az energiahiány, a csökkenő türelem, az örömképesség elvesztése, vagy az öngyilkossággal kapcsolatos fantáziák.

Mit tud ekkor tenni egy antidepresszáns?

Elsődlegesen reményt tud adni a gyógyulásra és azt az érzést, hogy teszek valamit a változás érdekében. A biokémiai hatás sokszor 2-4 hét, ekkortól már például kevesebb a sírás, tud már mosolyogni, vagy nevetni, nyugodtabbnak, türelmesebbnek kezdi érezni magát a beteg. Terapeutaként azt a legjobb hallani, hogy kezdek újra a régi önmagam lenni.

Egy súlyosabb depresszió vagy szorongás esetén a pszichoterápia önmagában, gyógyszer nélkül már nem is tudna hatékony lenni?

Súlyos depresszióban többnyire nem is alkalmas a páciens pszichoterápiára, sem kognitív sem energetikai szempontból. A pszichoterápia nyújtotta felismerések gyakorlati alkalmazása energiát igényel, márpedig a depresszió egy energiahiány-állapot.

Sokan azt hiszik, hogy a nyugtató és az antidepresszívum ugyanaz. Mi köztük a különbség?

A két dolog összemosódásában a gyógyszerfelírási szabályok is szerepet játszanak, mert a beteg először a háziorvosnál jelenik meg, aki antidepresszívum felírására nem jogosult, de sokszor úgy ítéli meg, hogy egy kis nyugtató megold bizonyos problémákat, például az alvászavart. Így viszont a beteg nem kerül el szakrendelésre, csak tüneti kezelés történik, sokszor kevés eredménnyel.

Van a depressziónak olyan foka, amikor még elkerülhető a gyógyszeres kezelés?

Az enyhe, közepes depressziók életmódváltással, több pihenéssel rendezhetők. A rendszeres mozgásnak, az étkezésnek is jelentős szerepe van a szervezet energiaháztartásának a helyreállításában.

Az utóbbi években előtérbe került a mikrobiom és a bél-agy tengely fogalma, amelyek a mentális egészséggel szorosan összefüggenek.

Nemcsak az idegrendszer termel ingerátvivő anyagot, hanem a béltraktus is. Ahhoz pedig, hogy a béltraktus megfeleljen ennek a feladatnak, a benne lévő baktériumflórának egészségesnek és változatosnak kell lennit. Ahogy az alvással, az étkezéssel sem bánunk kellő tisztelettel, itt is gyakran időt akarunk spórolni, ami a minőség és ezzel együtt az egészségünk rovására történik. 

Látható, hogy a pszichiáter, a háziorvos, a szakorvosok és a pszichológus kompetenciaterületei sok szempontból összeérnek, ha a mentális egészségünkről van szó. Van lehetőség arra, hogy együttműködjenek ezek a szakemberek? 

A jelen egészségügyi rendszer és a széttagoltságra épülő orvosi szemlélet mellett ez illúzió. Pedig az lenne az ideális, ha meglenne a kapcsolattartás, az együtt gondolkodás a páciensről, hiszen a test-lélek-szellem egysége oszthatatlan.