Ciki is, tabu is, ezért beszéljünk róla: bálnaságom titka, a puffadás

Úgy érzem magam, mint egy bálna. Semmi nem áll igazán jól – valahogy így tudnám jellemezni azt a körülbelül másfél hetet, amikor a menstruáció előtti napokban felpuffadok. Néhány hónapja, talán egy éve figyeltem fel rá. Előtte nem volt jellemző. A nőgyógyászom azt mondta, ez az a bizonyos PMS, vagyis a premenstruációs szindróma, ami állítólag mára a nők 80 százalékát érinti. Vannak gyógyszerek, amiket szedhetek a tünetek enyhítésére, én azonban nem vagyok az a kifejezetten gyógyszerpárti, szívesebben próbálkozom első lépésként a természetesebb dolgokkal. Ezt hallva azt javasolta az orvosom, hogy változtassak az életmódomon. Egy próbát gondoltam megér, bár olyan nagy változásokat nem kell bevezetnem: javasolták, hogy mellőzzem a finomított szénhidrátokat és cukrokat, csökkentsem a tejtermékek fogyasztását, valamint sportoljak sokat. Egyik sem esik nehezemre még akkor sem, ha az utóbbi két hónapom a sütikről és a lustálkodásról szólt. Főleg, ha így végre enyhülhet a kellemetlen puffadás.

Rossz közérzet és önbizalomhiány társul nálam rendszeresen ehhez az állapothoz.

Bár az egész napomra rányomja a bélyegét, többnyire az öltözködésnél csúcsosodik a rosszkedv, amikor bármit veszek fel, még a bővebb pólók és ingek is rosszul állnak, mintha valamit takargatnék – mert takargatok is, mégsem szeretném, hogy ez nyilvánvaló legyen. Próbálkozom mással, „bálnaságom” azonban folyamatosan irányítja a választásaimat. Végül rendszerint mégis egy bővebb felsőben indulok útnak és bízom benne, hogy a nadrág vagy szoknya dereka lenyomja valamennyire a hasam. Aztán amikor végre eljönnek „azok a napok”, megkönnyebbülök. Mintha kipukkadnék.

Megszűnik a feszülés, könnyedebbnek és magabiztosabbnak érzem magam, sokkal jobb lesz a közérzetem. Szeretném ezt érezni egész hónapban, ezért is változtatom meg szívesen az étrendemet, figyelem tovább a testemet, hogy majd ha legközelebb megyek az orvoshoz, elmondhassam a tapasztalataimat. 

Elmondhassam neki... ha már mással nem igen beszél ilyenekről az ember. Egyszerűen tabu ez a téma, mert olyan kínos, szégyellni való, meg amúgy is. Legalábbis elviekben. Nemrég egy barátnőmmel találkoztam, és kibukott belőlem, elmeséltem neki az egész sztorit. Ő meg elmondta, hogy ugyanez volt a problémája, kivizsgálták, és kiderült, hogy a laktózérzékenység okozza neki. Nem is tudjuk, milyen sokféle gond okozhatja a tüneteket, ahogyan azt sem, milyen sokunkat érint ez a probléma, ami

egyszeriben kibukik belőlünk egy-egy beszélgetés során, és rádöbbenünk, hogy nem vagyunk vele egyedül.

A megelőzés és a kezelés természetesen mindig egyén- és problémafüggő. Éppen ezért fontos, hogy megismerjük a tünetek valódi okát egy szakember segítségével, aki szakszerű tanácsokat (vagy további vizsgálatokat) javasolhat nekünk.

Sok esetben elegendő lehet az étrend és az életmód megváltoztatása. Érdemes kerülni például a nehezebben emészthető élelmiszereket, vagy amikről tudvalevő, hogy puffadást okozhatnak. Ilyennek számít a tejtermékek összessége, de az egyes szénhidrátok, cukrok, a hüvelyesek, a káposztafélék, a brokkoli és a túl zsíros ételek is. Figyeljünk a sóbevitelre! A gyümölcsök közül többekközött a sárgabarack, a szilva, az alma és a körte is tiltólistára kerülhet, ahogyan a rágógumi, az alkohol és a dohányzás is! Együnk naponta öt-hat alkalommal keveset, ahelyett, hogy kétszer-háromszor fogyasztanánk nagyobb mennyiséget. A rostokban gazdag étrend megoldást jelenthet, ahogyan a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás és a rendszeres testmozgás is. Olykor már az is meglepően sokat segít, ha étkezés után sétálunk egy nagyot.

Mielőtt dietetikus szakemberhez fordulnánk, hasznos elkezdenünk étkezési naplót vezetni, hogy vissza tudjuk nézni, mit ettünk, és milyen étel emésztése okozott kellemetlenséget. A szakemberek javaslata, hogy a hosszú távú, biztos kezelés érdekében kérjünk kivizsgálást, hogy sikerüljön megbizonyosodnunk a puffadás valódi okáról – különösen, ha bármit teszünk, és mégsem múlik el.