Ana levelei – Evészavaros blogok, ahol tanácsot adnak, hogyan éheztesd magad hatékonyan

Egészség

Ana levelei – Evészavaros blogok, ahol tanácsot adnak, hogyan éheztesd magad hatékonyan

Tudod-e, kicsoda Ana, Mia, Cat, Deb és Sue? Ártatlan beceneveknek tűnnek, ha meghalljuk ezeket egy kamaszlány szájából, de a legtöbb esetben nem sorozatszereplőkről beszélgetnek ilyenkor, ha egyáltalán beszélgetnek róla hangosan. Legtöbbször ugyanis nem teszik. Az ilyesmit jobb anonim módon megtárgyalni más anonim lányokkal, olyan fórumokon, ahová a szülők nem igazán jutnak el.

Ezek az elnevezések különféle mentális betegségeket, állapotokat személyesítenek meg, és a céljuk a titkolózáson túl, hogy a velük kapcsolatba kerülő lányok szoros kötődést tudjanak kialakítani velük. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy azért nem mentem délután a barátaimmal találkozni, mert Ana átjött és magazinokat nézegettünk, majd rám parancsolt, hogy emeljem fel a nagy fenekemet, és álljak neki edzeni, mint azt, hogy csontsovány modellek képe fölött sírtam, és miután a szüleim elmentek aludni, végkimerülésig tornáztam. Pedig pontosan ez történt.

Ana ugyanis az anorexia. Mia a bulimia, Deb a depresszió, Cat a falcolás, Sue pedig az öngyilkos gondolatok megszemélyesítése.

Számos további becézett mentális betegség létezik még, de a Pro-Ana és Pro-Mia blogokon általában ezekkel lehet találkozni. Velük és azokkal a lányokkal, akik arról írnak, hogy telnek a mindennapjaik ezek fogságában.
A Pro-Ana és Pro-Mia blogok, fórumok a 2000-es évek elején indultak útjukra, amikor az extrém vékonyság jellemezte a szépségideált. Nem lehet csak és kizárólag a média számlájára írni az evészavarokat, hiszen ezek hátterében leginkább családi okok állnak, de az internet nagyban elősegítette a kialakulásuk valószínűségét, valamint azt, hogy az ezzel élő, leginkább fiatal lányok kapcsolatba kerülhessenek egymással. 

Az evészavaros blogok sötét oldala

A blogok eredeti, kezdeti célja az volt, hogy a felhasználók megosszák egymással a nehézségeiket, mindennapi küzdelmeiket a gyógyulásért, a visszaeséseikkel, bizonytalanságaikkal, esetenként a mögöttük zajló családi, iskolai nehézségekkel együtt. Bizonyos szempontból hasznosak tudtak lenni ezek a közösségek, hiszen itt nem volt ítélkezés. Mindenki tudta, min megy át a másik, mindent ki lehetett beszélni. Ám idővel felbukkantak olyan oldalak is, ahol már konkrétan az evészavarok és a hozzájuk gyakran kapcsolódó mentális problémák népszerűsítése zajlott. Óvatosan csúszott át egyik fajta oldal a másikba. 

Lassan eljutottunk oda, hogy ma már számos konkrét tanácsot lehet találni online, amivel az evészavaros emberek egymást biztatják arra, hogyan ne gyógyuljanak meg.

Ezeken a blogokon megtalálható egy nagy halom levél, amit Ana vagy Mia nevében fogalmazott meg egyszer valaki, majd elterjedtek, és számos nyelvre lefordították őket. Ana-féléből kifejezetten sok van, és talán ezek a legkártékonyabbak, hiszen tele vannak romboló, az önbizalmat aláásó mondatokkal. Ezek olvasgatásával a lányok egyre jobban magukévá tudják tenni azt a hozzáállást, amelyet a betegségük miatt egyébként is magukban hordoznak. Néhányan még hangos, felolvasott verziókat is csináltak belőlük, és azt tanácsolják blogjaikon, hogy elalváshoz vagy edzéshez hallgassák, hiszen úgy jobban megmarad az agyban. A lányok gyakran buzdítják egymást arra, hogy csináljanak közösen 300 kalóriás kihívást, esetleg edzzenek több órát Messenger-hívásban.

Sokan úgy gondolják, hogy az evészavar nem betegség, hanem életforma.

Az evészavaros blogok készítői sokszor különböző kutatásokat olvasgatnak fogyás és sport témában, majd ezekből kiragadnak részleteket, hogy aztán féltudományos hiedelmekre alapozott tanácsokat adjanak az olvasóiknak: hogyan lehet úgy éhezni, hogy ne korogjon a gyomor, mivel lehet étvágyat csökkenteni, mit és mennyit kell mozogni ahhoz, hogy adott mennyiségű ételt elégessen a test, és egyéb extrém dolgok.

Az emberi kapcsolatokra is kifejezetten negatívan hat e blogok olvasása, hiszen általa tovább fokozódik az az elszigeteltség, amit az evészavaros emberek egyébként is átélnek. Egy idő után azt hihetik, hogy csak az Ana-közösség érti meg őket, és minél többet hazudnak a környezetüknek, annál inkább békén hagyják őket, így csak és kizárólag a fogyásuknak élhetnek. Arra is több lista van ezeken a blogokon, miket lehet hazudni, ha valaki látja, hogy rövid idő alatt sokat fogyott az ember, vagy hogyan lehet elkerülni azt, hogy étellel kínáljanak, esetleg hogyan lehet eljátszani, hogy már ettünk.

Anonim közösségek, ahol egymást biztatják – az éhezésre

Itt azonban még mindig nincs vége. Vannak bloggerek, akik chates közösségeket hoznak létre a legaktívabb követőikkel, és ott adják a további, személyesebb tanácsokat. Kihívásokat kezdeményeznek, dokumentálják az evésüket, az edzésüket, a testüket, és küldözgetik a „thinspo”-kat. Ez a thinspiration becézett alakja. Extrém vékony modellekről készült képeket takar, így adva motivációt a további fogyáshoz. Néhányan a falcolásukról is tesznek fel képeket, vagy leírják, milyen rossz embernek érzik magukat attól, amit csinálnak.

Mert, igen, egy idő után az evészavaros lányok rájönnek, hogy amit csinálnak, az a társadalom számára elfogadhatatlan.

Sokan ezért kiírják a blogjukra, hogy senkit sem akarnak bátorítani arra, hogy így éljenek, ők azonban nem tudnak már máshogy, és szeretnék, ha ezt minden olvasó tiszteletben tartaná. Mások annyit írnak, hogy az oldal csak saját felelősségre látogatható. Megint mások pedig, ha túlélték azt, amit esetenként évekig műveltek a saját testükkel, letörlik minden bejegyzésüket, és elkezdik a gyógyulásukat dokumentálni, vagy az egész blogot eltávolítják a netről.

sovány nő vízparton

 

 

Ma már egyre kevesebb a klasszikus, eredeti koncepciót követő pro-Ana és pro-Mia blog, hiszen az internet sok helyen cenzúrázza ezeket. Franciaországban például törvény tiltja a létrehozásukat, de ez sajnos nem jelenti, hogy a régiekre ne lehetne rákeresni, vagy hogy ne lennének új formái. Sokan úgy játsszák ki az algoritmust, hogy egy másik mentális problémájukat kezdik dokumentálni, és ebbe csempészik bele, hogy egyébként ezzel is küzdenek. Mások pedig titkos kódok mögé rejtve hozzák a régi típusú Ana-Mia-tartalmat, vigyázva arra, hogy csak azt engedjék az oldal közelébe, akinek tényleg meg akarják mutatni, mit csinálnak.

A Facebook és a nagyobb közösségi oldalak nem teszik lehetővé ilyen tartalmak létrehozását komolyabb szinten, de sokan élnek olyan eszközzel, hogy csinálnak egy más típusú oldalt, és egy kommentben, rejtett formában áthívják az embereket egy sokadik, ismeretlenebb platformra, ami nincs úgy cenzúrázva.

Így aki nagyon akar, megoldja, hogy ilyesmi tartalomhoz jusson, de ma már egyre jelentősebb az ezzel kapcsolatos prevenció. Ez persze nem védi meg a kamaszokat attól, hogy kialakuljon náluk az itt említett mentális zavarok bármelyike, de ma már egyre több lehetősége van a szülőknek, tanároknak észrevenni az intő jeleket, ha elkezdődik a folyamat.

Ajánlott irodalom

Végezetül hadd ajánljak néhány témába vágó, szak- és szépirodalmi művet!

  • Magyarországon Dr. Lukács Liza a legismertebb szakértője a témának. Könyveiben, előadásain közérthető módon beszél az evészavarokról és ezek hátteréről. Minden érdeklődőnek ajánlom.
  • Túry Ferenc is a hazai szakértők közé tartozik, tőle is érdemes olvasni.
  • Azoknak pedig, akik a kamaszok oldaláról szeretnék megismerni, mi zajlik ilyenkor bennük, hogyan élik meg ezt az érintettek, Galgóczi Dóra Test a lélek börtönében, valamint Laurie Halse Anderson Jégviráglányok című ifjúsági regényét tartom kifejezetten izgalmas olvasmánynak a témában (bár utóbbi nagyon kemény, nem könnyű olvasni, eléggé megviseli az embert).
  • Gyakran a hozzátartozóknak is nehéz egy evészavaros családtagot jól kezelni – Sarah Dessen Figyelj rám című regénye ezt a témát is érinti.

Korábbi cikkeinkben bemutattuk a közösségi média szerepét a fiatalok önképe kapcsán, egy ex-bulimiás saját történetét, illetve az evést mint kifejezetten érzelmeinkhez kötődő tevékenységet

Ajánljuk még:

„Nem dőlt össze a világ, de nem lesz könnyű így élnem”– Egy demenciával élő, 52 éves ember vallomása

Az, hogy az időskor egyik legelterjedtebb betegsége a lassú agyi leépülést, sorvadást (atrófiát) hozó demencia, lassan minden magyar tudja. Annál is inkább, mert sajnos minden formája egyre elterjedtebb, s lassan nem lesz olyan család, ahol ne akadna egy-egy, ezzel a betegséggel élő ember. Az, azonban nagyon ritka, hogy maga a beteg beszél erről, örömeiről-bánatairól. Következzék most gyerekkori barátom, a demencia tekintetében még nagyon fiatal Péter története, aki őszintén beszél betegségéről, és mindenkit bíztat arra, hogy az első komolyabb jeleknél forduljunk szakorvoshoz.

 
X
Már követem az oldalt