„A szégyenérzet a gyógyulás halála” – A vastagbéldaganat „ciki”, ezért tabu, ezért is túl veszélyes

Egészség

Egy.Életem

„A szégyenérzet a gyógyulás halála” – A vastagbéldaganat „ciki”, ezért tabu, ezért is túl veszélyes

„A halál a vastagbélben kezdődik.” Elie Mechinoff Nobel-díjas orosz biológus mondata évszázados figyelmeztetésként lebeg fölöttünk. Emésztőrendszerünk és az azt érintő betegségek tükrözik leghívebben civilizációs ártalmainkat – ráadásként pedig olyan érzelmi terhekkel is nyomasztanak, mint a bűntudat, a szégyenérzet vagy a kontrollvesztés érzése. Betegségeink mindegyike érzelmi lenyomatokat hagy bennünk, így gyógyulásunk sem csupán a gyógyszereken múlik.

A vastagbéldaganat megjelenésének okai

Nagyjából másfél méternyi, 6-8 cm átmérőjű szervünk, a vastagbél, emésztőrendszerünk utolsó szakasza. Maga az emésztés ugyan nem itt történik, de ez az a hely, ahol többek között a véralvadás szempontjából elengedhetetlen K-vitamin termelődik, a növényi rostok cellulóztartalma lebomlik és víz szívódik fel a szervezetünkbe. Immunrendszerünk nagyjából 70 százaléka vastagbélben található, tehát egészségünk szempontjából ez az egyik legfontosabb szervünk. Jellegzetes betegségei a vastagbélgyulladás, a vastagbélpolip, a vastagbél diverticulosis (a vastagbél falának kitüremkedése) és a vastagbélrák. Ez utóbbi az egyik legalattomosabb és legagresszívebb daganatos megbetegedés, amit, ha nem fedeznek fel időben és nem kezelnek megfelelően, halálos kimenetelű lehet. Jó hír, hogy az elmúlt 50 évben a daganatellenes terápiák óriási fejlődésen mentek keresztül, a betegek átlagos 10 éves túlélési esélye a ’70-es években számított 24%-ról közel 50%-ra növekedett. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően új, célzott innovatív terápiák váltak elérhetővé. Ugyanakkor a célzott kezelések mellett Magyarországon is jobb eredményeket lehetne várni a célirányosabb megelőzési intézkedésekkel, a szűrésre és az életmódváltásra még inkább ösztönző kampányokkal. 

A vastagbélrák kialakulásában elsősorban életmódbeli tényezőket tekintünk rizikófaktornak: a mozgásszegény életmódot, a helytelen (adalékanyagokban és vörös húsokban gazdag, félkész ételekre alapozott, túlságosan fűszeres, rostszegény) táplálkozást, a túlzott alkoholfogyasztást. A betegség előzményei között előfordulhatnak fekélyek, polipok, de a Crohn-betegség is, ahogy 2-es típusú cukorbetegség, kóros elhízás vagy éppen az örökölt hajlam is befolyással lehet arra, megjelenik-e a betegség. A vastagbélrákra utaló tünetek önmagukban és együttesen is előfordulhatnak: vérszegénység, véres széklet, puffadás érzése, megváltozott széklet és bélmozgások, túlzott fáradtság, hasi fájdalom, sárgaság megjelenése mindig gyanúra ad okot. Mivel ezek a tünetek már a betegség kialakulását jelzik, nagyon fontos, hogy azonnal forduljunk orvoshoz, ha bármelyiket érzékeljük, illetve vegyük komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat!

A megelőzés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A vastagbélrák esetében különösen fontos, hogy legyőzzük szemérmességünket és fegyelmezetten ütemezzük be a szűrővizsgálatokat, mert a kialakult betegség kezelése sokkal fájdalmasabb és hosszadalmasabb procedúra, mint a szűréssel járó alkalmi kellemetlenség. A szűrővizsgálatok rendszerességét a családi kórtörténet, illetve az életkor határozza meg. Ez a betegség 50-75 éves kor között a leggyakoribb, akinek pedig már előfordult ilyen a családjában, annak az érintett hozzátartozó diagnózisakor élt életkorához képest legalább 10 évvel korábban el kell kezdenie a szűrővizsgálatokat. Ez elsősorban székletvizsgálatot és vastagbéltükrözést jelent, amit legalább 10 évente meg kell ismételni. Ha tehát valakinek az édesanyját 45 évesen diagnosztizálták vastagbélrákkal, annak 35 éves korában már ajánlott elvégeztetnie a szűrővizsgálatokat. Általánosan pedig 50 éves kor fölött javasolt a vastagbélrák-szűrés. Természetesen a fent említett tünetek észlelésekor azonnal orvoshoz kell fordulni életkortól függetlenül.

Magyarország kritikusan listavezető a vastagbélrák okozta halálesetek számában.

Európa országait vizsgálva a magyar férfiak a listavezetők, ha a végzetes kimenetelű kórokat vizsgáljuk, a magyar nők pedig harmadikok a maguk listáján. Évente egy kisvárosnyi embert veszítünk el a vastagbélrák szövődményei miatt, miközben a betegek 80 százaléka megmenthető volna, ha komolyan vennénk a szűrővizsgálatokat, az életmódváltást, illetve ha a tünetek észlelésekor nem hanyagolnánk el a kivizsgálást. A korai stádiumban felismert vastag- és végbéldaganatok esetén a betegek 90%-a 5 évnél hosszabb időt él, míg ugyanez az arány 2. stádiumban diagnosztizált eseteknél már csak 71%. 

Az életmódbeli tényezőkről mindannyiunknak bőséges tudása van, hiszen a szakcikkektől a hírportálokig, magazinokig rovatok és írások tömkelege, szakmai ajánlások sokasága figyelmeztet a helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás és a kiegyensúlyozott életmód fontosságára. Kevesebbet foglalkozunk ugyanakkor a betegségek lelki hátterével, holott ez az aspektus sok mindenre adekvát választ kínál, többek között a megelőzésre, a szűrésekkel kapcsolatos ellenérzések leküzdésére és a gyógyulásra is.

A vastagbéldaganat megjelenésének lelki háttere

Az elhanyagolt szűrővizsgálatok egyik oka a testképpel és a különböző testtájakkal kapcsolatos képzetekben rejlik. A nyugati civilizációban az intimitás alapvető követelménye a nemi szervek elfedése, az azokkal kapcsolatos tökéletes diszkréció. A felsőtesthez képest is szigorúbban vesszük az alsótest védelmét, így a legtöbb tabu ehhez a testtájékhoz kapcsolódik. Például a hagyományos kultúrákban, különösen a zsidó háztartásokban emiatt nem mosták együtt a felsőtest fehérneműjét, ruháit az alsótest ruháival, ahogy a magyar paraszti kultúrában sem illett asztalkendőt, abroszt vagy bármilyen asztalneműt az ágyra tenni, amire ülünk.

Az alsótesthez ugyanis a tisztátalanság képzete társult,

olyannyira, hogy a gyermekágyas asszony is tisztátalannak számított a szülés utáni 6 hétben: ilyenkor nem mehetett sehová, első útja a templomba vezetett, ahol a pap „felszabadította” tisztátalansága alól.

Bár a hiedelmek mára megkoptak, tisztaságra vonatkozó képzeteink között még mindig megtaláljuk a különböző testtájak közötti különbségeket, így altestünk szervei ma is tabukba burkolóznak. A tabuizálás egyik eleme, hogy elrejtjük őket, nem beszélünk róluk és

szégyelljük, ha ezen a tájékon betegszünk meg, mintha bűneinket kellene takargatnunk.

Való igaz, hogy a nemi szervek megbetegedéseit a népi morál a szexuális kicsapongás bűnével magyarázta, a gyomorral és bélrendszerrel kapcsolatos betegségeket pedig a torkosság jussának tulajdonította. Ez a kulturális örökség ma is él, tehát emésztőrendszerünkkel kapcsolatos panaszainkról – különösen pedig a vastagbél és a végbél betegségeiről – nem szívesen beszélünk és nem is szívesen veszünk róluk tudomást. Szégyenérzetünk, bűntudatunk azonban akár az életünkbe is kerülhet, tehát nagyon fontos lebontanunk az érzelmi terhekből épült falakat, hogy megkönnyítsük a vastagbélrák megelőzését és a gyógyulást.

Susan Sontag amerikai esszéista, kritikus és filmrendező 1978-ban megjelent A betegség mint metafora című kötetében két civilizációs betegség – a TBC és a rák – kulturális gyökereit vizsgálja. Az inkább esszéként olvasandó írás éppen arra világít rá, miként tölti meg az emberi elme a számára ismeretlen jelenségeket tartalommal, hogyan vetíti ki tudattalan félelmeit az ismeretlen betegségekre és aztán miként válik e félelmek rabjává.

A rák mint a 20. század egyik „ismeretlen félnivalója”, amit gyakori sztereotípiaként a megbomlott egyensúly metaforájával jellemeznek,

a rákos daganat pedig a romlás és a szenny jelképe. A vastagbélrák különösen „terhelt” betegség a rák összes többi típusához képest is,

hiszen egy olyan szervünket támadja meg, amelyhez eleve negatív képzetek társultak, így az evéssel kapcsolatos bűnök, a mértéktelen fogyasztás, a telhetetlenség, a tisztátalanság összes aspektusát magában hordozza. Tudatalatti tartalmaink pedig alattomosan terelnek bennünket az elkerülő magatartás felé: a szégyenérzetből fakadó tagadás lehet a végzetünk.

Fordíthatunk is ezen a gondolkodáson – ez is a mi döntésünk. Pszichoszomatikus betegségeinket leginkább így tudjuk megelőzni. Tekinthetünk a testünkre szentélyként, amely egyszerre oltalmaz és oltalmat igényel. Talán ebben a kölcsönhatásban könnyebb felidézni, miért is olyan fontos, hogy ez a szentély tiszta legyen és hogy ne hazudjunk magunknak a tagadással, az elkerülő mechanizmusokkal. Talán így könnyebb elhinni azt is, hogy a betegségekkel szembeni leghatékonyabb önvédelem mégiscsak a tudatos cselekvés és hogy a mulasztás nagyobb vétek, mint amekkora kellemetlenség az alkalmi vizsgálatokon előforduló szégyenérzet. Így aztán eljuthatunk oda is, hogy a gyógyuláshoz nemcsak a testünkben, de lelkünkben is rendet kell raknunk.

A tájékozottság életet menthet! A cikk megjelenését az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete támogatta. Az innováció érték. Az új gyógyszer új esély.

Ajánljuk még:

„Ez nem őrület, de nem is szupererő” – ilyen az élet epilepsziával

A napokban hosszú, tünetmentes időszak után epilepsziás rohamot kaptam. Hogy mi váltotta ki, azt nem tudni pontosan, de amikor gyógyszeres kezelés ellenére időnként bekövetkezik egy-egy ilyen esemény, mindig arra gondolok, milyen keveset tudnak az emberek erről a betegségről, és milyen jó lenne, ha több szó esne róla. 

 
X
Már követem az oldalt