„A forgó, pánikhozó szédülésnél csak a vizsgálat volt rosszabb” – Egy BPPV-diagnózis története

Egészség

„A forgó, pánikhozó szédülésnél csak a vizsgálat volt rosszabb” – Egy BPPV-diagnózis története

Pár éve jelentkezett először nálam a szédülésroham: egy éjjel, a sötét szobában arra ébredtem, hogy forog velem a világ. Elcsúszott körülöttem a tér, és elmondhatatlanul megijedtem. 

Pánikban, hányingerrel küzdve és izzadtan tértem magamhoz, amikor csillapodott a szédülés. A heves roham aznap éjjel még többször jelentkezett. Azóta tudom, hogy minden nagyobb fordulásnál ismétlődött és egy bizonyos fejtartás idézte elő, de az első BPPV-s éjjel rémálomszerű volt. Azóta azt is tudom, ez a leggyakoribb szédüléssel járó betegség, amiben emberek ezrei szenvednek.

Akkor még nem tudtam mi történik velem, semmit se tudtam erről a betegségről és rettegtem, hogy a szédülés állandósul, mert a finomkodó leírásokkal szemben, a valóság az, hogy a BPPV-s szédülés több mint kellemetlen és nagyon ijesztő – főleg az első néhány alkalommal. Az is nyilvánvaló volt már elsőre, hogy tartós vagy nagyon gyakran fennálló rohamszerű forgó jellegű szédüléssel lehetetlenné válik a hétköznapi élet.

Mi valójában a BPPV?

A benignus pozicionális parixizmális vertigo hátterében egy igen egyszerű jelenség áll: a belső fülben található az egyensúlyszervünk, és a belső fül ívjárataiban Kalcium-karbonát részecskék találhatóak, amelyekből leválhat és elmozdulhat egy-egy darab, amely aztán a fej bizonyos mozdulataira a belső fül folyadékterében elúszik – rossz helyre kerül és már a vándorlás alatt is szédülést idéz elő.

Mivel erről semmit sem tudtam és egyébként se volt addig semmilyen jellegű szédülésem, hosszú volt az út, mire a diagnózis felállt. Annak ellenére, hogy (ma már tudom) tipikusak voltak a tünetek, valahogy mégse állt össze a kép, illetve bezavart a nyaki csigolyák meszesedése is (a vizsgálatok alatt erre is fény derült), valamint egy többcentis gerincsérv is megmutatta magát – vagyis több oka is lehetett a szédülésnek, csak egészen addig az éjszakáig egyikről sem volt tudomásom.

Életem egyik legmegrázóbb élménye volt a vizsgálat, ahol végül eredményre jutottunk. Az úgynevezett  Dix-Hallpike teszt döntötte el a kérdést – azt javaslom mindenkinek, hogy ha nem nagyon erős a gyanú a BPPV-re, akkor ne akarja feltétlenül kipróbálni. Ahogy villámgyorsan ülő helyzetből hanyatt döntött a vizsgálatot végző orvos, majd váratlanul 45 fokos szögben oldalra fordított, végül visszatett ülő helyzetbe, egy rendkívül erős rohamot idézett elő. De megtudtuk, mi ez a betegség, és ennek már tudtam örülni.

Egyébként nem szívesen nevezi a BPPV-t az egészségügy betegségnek, sokkal inkább egy kellemetlen állapotnak – ennek ellenére én magam és valószínűleg ezernyi sorstársam is szívesen vitába szállna ezzel a megállapítással. Annál is inkább, mert a BPPV-szédüléses rohamok múltával is marad a rossz közérzet, és hosszan tartó émelygés, bizonytalan járás társulhat hozzá. Az idő haladtával minden beavatkozás nélkül is enyhülhetnek a tünetek – lassacskán nem annyira hevesek az éjjeli rohamok, de ez a kellemetlen, instabil állapot hetekig, sőt hónapokig is fennmaradhat, ami elég komoly életminőség-romlást idézhet elő. 

Észreveszem magamon, hogy gyengébb a teljesítőképességem és ez megnehezíti az olyan hétköznapi tevékenységeket,

mint például a kerékpározás vagy autóvezetés, sőt a párkapcsolatra is rányomhatja a bélyegét.

Egy mentőöv azért akad BPPV esetén, ez pedig egy gyakorlatsor, az Epley manőver, amelyet először érdemes szakember segítségével elsajátítani és begyakorolni annak érdekében, hogy aztán otthon az újonnan jelentkező rohamok esetén szó szerint a helyére tessékeljük az elkószált kristályt. Megfelelő módon elvégzett gyakorlat esetén erre jó esélyünk van, ha viszont mégsem sikerül, akkor csak abban bízhatunk, hogy egy idő után a belső fül folyadékterében feloldódik az anyag. Ennek idejét pontosan megjósolni nem lehet, van akinél pár hét alatt szűnnek a panaszok, van aki fél év után is érzi (az enyhébb, vagy enyhülőben lévő) tüneteket.

Természetesen a tünetek jelentkezhetnek újra, hiszen ahogy idősödünk, ez a probléma újra és újra megismétlődhet, lévén

az életkor előrehaladtával éppen az a „ragasztóanyag” gyengül meg, amely a kristályokat a belső fülben a megfelelő helyen tartja.

Nekem az első BPPV-s szakasz körülbelül 3 hónapig tartott, a pár hete jelentkező második jelenleg is tart – és se az elsőnél, se a jelenleginél az Epley manőver eleinte nem hozta meg a várt hatást, de pár nap elteltével már elég jól begyakoroltam ahhoz, hogy enyhüljenek a tünetek, valamint megtanultam éjjel is vigyázni – magasabb párnán alszom, mint a panaszok előtt és tisztában vagyok azzal is, hogy milyen fejtartás képes előidézni a rohamokat. Nyilván éjjel, alvás közben szűnik a kontroll, de valahogy mégsem teljesen: megtanultam „felúszni” annyira a mélyalvásból, hogy félig éberen forduljak jobbról balra (nekem ez a kritikus fordulat), ám ez egyértelműen egyéb problémákat hoz – amíg a legenyhébb tünet is jelentkezik, nem pihenem ki magam teljesen.

Vagyis a BPPV ha ártalmatlan is, azért elég kellemetlenül átírhatja időről időre az életet.

Ajánljuk még:

EGYEDÜL A LÉLEGEZTETŐGÉPEN: AZ IDŐ LEGRÖVIDEBB TÖRTÉNETE
BARÁTKOZOM AZ ÖRDÖGÖMMEL – ISMERD MEG TE IS A FEJFÁJÁSOD!
„ENDOMETRIÓZISOS VALÓSÁG AZ ÉN TESTI-LELKI CSERNOBILOM”

 
X
Már követem az oldalt