Egészség

A demencia bárkit elérhet: híres emberek, akik ebben a betegségben szenvednek

Akit demenciával diagnosztizálnak, sokszor nagyon szégyelli magát, még a családjában is csak kevés embernek mondja el az igazságot. A titkolózás abban az értelemben természetes, hogy senki nem akarja semmilyen betegségét nagydobra verni, nem is tartozik ez senki másra, csak a legközelebbi hozzátartozókra. De nem is szégyellnivaló helyzet, ráadásul a kialakulása nem függ az ember addigi intellektusától és műveltségétől – ez a borzasztó kór voltaképpen bárkit elérhet ötvenéves kora után. Mostani cikkünkben ezt bizonyítandó sorolunk fel számos hírességet, aki ezzel a betegséggel élt vagy él ma is.

Ronald Reagan

Az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke, 1994-ben Alzheimer-kórral diagnosztizálták, öt évvel azután, hogy elhagyta az elnöki hivatalt – de már ciklusa utolsó évében többen is gyanakodtak erre a betegségre. Reagant és családját a diagnózis nagyon megviselte, az volt a döntésük, hogy ő maga ne hozza nyilvánosságra a betegségét, azonban az elnök mégis úgy döntött, megosztja a világgal állapotát. Végül 2004. június 5-én hunyt el, tüdőgyulladásban. Az Alzheimer-kór nem közvetlenül okozta halálát, de a betegség hosszú évekig súlyosan érintette az egészségét és a kognitív képességeit.

Margaret Thatcher

Az Egyesült Királyság volt miniszterelnökét szintén Alzheimer-kórral diagnosztizálták 2002-ben. Ezt hivatalosan sosem erősítették meg, a családja és barátai ennek ellenére többször is nyilatkoztak róla. A betegség hatására állapota folyamatosan rosszabbodott, és sajnos több agyvérzése is volt. Végül 2013. április 8-án hunyt el.

Glen Campbell

Amerikai country-zenei ikon, akinek az életéről dokumentumfilmet is készítettek az Alzheimer-kórját középpontba állítva, I’ll be Me (Én leszek én) címmel. 2010 végén diagnosztizálták Alzheimer-kórral, s a betegség miatt visszavonult a zenei karrierjétől, miután 2012-ben egy utolsó stúdióalbumot jelentetett meg Ghost on the Canvas (Szellem a vásznon) címmel. Glen Campbell végül 2017-ben hunyt el, hat évvel a diagnózisa után, a betegség szövődményei miatt. Akkor már nem tudta felismerni az embereket, és egyáltalán nem tudott beszélni. Az énekes halálát követően az Alzheimer-kór kezelésére létrehozott szervezetek, tudományos kutatók és zenész kollégái is tisztelettel emlékeztek meg róla.

Perry Como

Amerikai énekes és színész, aki szintén Alzheimer-kórban szenvedett. A pontos diagnózisról nem sok információ áll rendelkezésre, de az énekes szellemi állapota az 1990-es években hirtelen romlani kezdett. A családja arról számolt be, hogy Como rövid távú memóriája élete utolsó két évében már nagyon gyenge volt, és végül nehezen ismerte fel a családtagjait is. 2001-ben hunyt el, 88 éves korában.

Rita Hayworth

Amerikai színésznő, 1981-ben diagnosztizálták Alzheimer-kórral, ami nagyon későn történt, ugyanis szellemi problémáit sokan az alkoholbetegségére fogták. A demencia hatására állapota gyorsan rosszabbodott, és végül a betegség szövődményei miatt 1987-ben hunyt el, 68 éves korában. Élete utolsó pár évében rengeteget beszélt a helyzetéről, ráirányítván a közélet figyelmét a demencia kutatására.

Terry Pratchett

Brit fantasy-író, akit 2007-ben diagnosztizáltak egy speciális demenciával, amely először a látásközpontját támadta. A betegség hatására állapota folyamatosan rosszabbodott, végül 2015-ben hunyt el, 66 éves korában. Pratchett életének utolsó, demenciával kezelt szakaszában nyíltan beszélt nehézségeiről és küzdelmeiről, arról is írt, milyen hatással van az írói munkájára, míg végül teljesen elvesztette az íráskészségét.

Peter Falk

Amerikai színész, aki Columbo felügyelő oly népszerű szerepét játszotta, szintén Alzheimer-beteg volt. 2007-ben diagnosztizálták nála a demenciát, majd az állapota fokozatosan romlott, és az utolsó éveiben már nehezen ismerte fel a családját és barátait. Ehhez azonban hozzájárult az is, hogy második felesége erőszakosan elzárta őt tőlük, így ritkán tudták látogatni, ami jelentősen fokozta állapotának romlását. Falk végül 2011-ben hunyt el, 83 éves korában.

Gene Wilder

Amerikai színész és komikus, akit 2010-ben Alzheimer-kórral diagnosztizáltak, s 2013-as halála után több évvel, 2021-ben betegségéről tévéfilm készült Wilder: His Life, Legacy and Battle with Alzheimer’s Disease (Élete, öröksége és csatája az Alzheimer-kórral) címmel.

Robin Williams

Amerikai színész és komikus, Parkinson-kórral és Lewy-testes demenciával küzdött, majd 2014-ben önkezével vetett véget az életének.

Iris Murdoch

A brit írónő és filozófus Alzheimer-kórban szenvedett, amit 76 esztendős korában diagnosztizáltak nála, és ami négy év alatt teljesen leépítette. Halála után irodalmi munkásságát gerontológusok és irodalmárok közösen vizsgálták abból a szempontból, hogy stílusán mennyire látszott a demencia hatása.

Bruce Willis

Az idén 67 éves amerikai színész frontotemporális demenciában szenved, ami valószínűleg a kései felismerés miatt erős intenzitással halad előre.

Ajánljuk még:

Horgászcsaliból orvosság és superfood: a krillolaj világhódító útja

Körülbelül egy évtizede robbant be a köztudatba a krillolaj és annak jótékony hatásai. A krillek, vagy más néven világítórákok a bálnafélék és fókák egyik fő táplálékai, a világ összes óceánjában megtalálhatóak. Eleinte akváriumi haleledel és horgászcsali gyártására használták, azonban nemrégiben a gyógyszeripar is felfedezte őket.