„Vajon tényleg ez lenne a szabadság?” – Dédapám és a világ

Nem láttam tisztán, csupán mint egy árny, aki rozoga létráján szüreteli az érett fürtöket. A következő pillanatban tizenéves énem is megjelent mellette, vödörrel a kezében. Kívülről láttam magam, de belülről már egy szokatlan beszélgetés részese voltam:

• Aztán mi leszel, ha nagy leszel Dadikám? – kérdezte érces hangján.
• Még nem tudom, most azt mondja mindenki, hogy csak tanuljak szorgalmasan, és akkor majd lesz nekem is egy jó állásom.
• No, ezt jól mondják. Tanulni fontos. Hanem, miért akarsz megállni? – kérdezte huncut mosollyal szemében.
• Hogy-hogy megállni?
• Azt mondtad, valami állást akarsz.
• Ja, nem olyan állást, hanem munkát.
• Na, a munka az más, abban nemigen van állás. És milyen munkára gondoltál?
• Hát, még nem tudom. Ami engem érdekel, azzal azt mondják nem lehet jól keresni.
• És te jól akarsz keresni?
• Nem tudom. Azért kell a pénz is. Én is szeretnék majd saját házat, autót, elutazni szép helyekre – feleltem elmerülve vágyaim között.
• No, mondok én neked valamit. Ha házat akarsz, akkor építs magadnak. Látod ezt a házat? Ezt én építettem a testvéreimmel meg a komáimmal. Ha ház kell, mondjad apádéknak, és majd megcsináljátok.
• Ma már nem lehet csak úgy házat építeni, meg is büntetnek érte – vetettem közbe.

Az öreg nem szólt semmit, benyúlt a lajbija zsebébe, elővette a maga faragta szipkáját és rágyújtott egy cigarettára.

• No, ha nem, hát nem. És az autó mire kell neked?
• Az autó? Az ma már mindenhez kell. Azzal mennék dolgozni, vásárolni.
• Vásárolni, autóval? Hát mi mindent akarsz te venni, hogy autó kelljen elhordani? – csodálkozott el ismét. Én egyre zavartabban feleltem:
• Hát… mindent. Valamit csak enni kell, meg inni, öltözködni, tisztálkodni, de nem csak ezért kell az autó, hanem például kirándulni is.
• Nocsak, még arra is lenne időd, ennyi állás, meg autózás, vásárlás mellett?
• Hétvégén csak lenne, meg szabadságot is lehet kivenni – feleltem. – De igazából legjobban én egy szép kertet szeretnék, meg rajta olyan házat, mint a tiéd, ahová eljöhetnek a barátaim. De ehhez sokat kell dolgozni, mert ez nagyon sokba kerül.

Az öreg kivette szájából a szipkát, föltolta elnyűtt kalapját, s a szemembe nézett.

• Hát, furcsán gondolkodtok ti manapság. Nem a jó munkát keresitek, hanem a jó állást, ami jól fizet. Azért akartok dolgozni, hogy pénzetek legyen, amiből élelmet és házat vesztek, meg autót. Azért vesztek autót, hogy tudjatok dolgozni járni, meg kirándulni. Minek dolgoztok akkor a házért, ha utána meg elmentek olyan helyekre, ahol nem kell se arra, se a munkátokra gondolni? Szabadság?! Mondok én neked valamit Dadikám! Túl rövid ahhoz az élet, hogy ilyen értelmetlenül töltsd el! Ne a pénzt akard megkeresni, amin megveheted „majd egyszer” a boldog életet, hanem keresd azt a munkát, ami most tesz boldoggá. Keresd meg a módját, hogy mindennap jólesően láthass munkához, és meglátod, gazdagabb leszel, mint gondolnád. Nem érdemes túl sokáig készülni az életre, mert az eltelik anélkül, hogy éltél volna. Rossz annak, aki mindig csak vár valamire, de ha már várni kell, akkor ne az estét várjad, hanem a reggelt!

Reggel lett, és felébredtem. Elhatároztam, hogy rögtön leírom az álmot, de ahogy felidéztem, egyre tisztábban láttam, hogy ez nem álom, hanem a valóságom. Vajon tényleg elmondta ezeket nekem egykor, vagy csak a képzeletem szülte az egészet? Bárhogy is legyen, úgy tűnik, az álmok valóra válnak, ha értük dolgozunk és élünk nap nap után. Hát nem ez a valódi szabadság?