Utazás egymás nélkül – veszélyes, elítélendő vagy felszabadító élmény?

Az ismerőseim többsége jól fogadta, hogy külön töltünk egy-egy hétvégét néha, és egyetértettek benne: ahogy nekem szükségem van csajos csevejre, úgy neki is jóleshet egy este a barátaival, és éppígy jót tesz egy hosszabb pihenés külön. Ő bicajtúrának álcázott nyaralásra szokott menni minden évben, ami a legkevésbé szól a sportról. Én meg a külföldön élő barátnőmmel szoktam találkozni valahol,

hogy kipihenjem a hétköznapi életem.

Azonban nem mindenki értette, miért megyünk egymás nélkül bárhová. Volt több olyan beszélgetésem a külön utazásunk kapcsán, ahol az első kérdés az volt: elengedted egy fiús nyaralásra? Én azonban nem értem ezt a hozzáállást, hiszen nem birtokoljuk egymást, miért kellene engedélyeznünk vagy engednünk egymásnak bármit? Természetesen megbeszéljük, ki mikor hova megy, de nem korlátozzuk egymást, hiszen értelmes és érző felnőtt emberek vagyunk, akik önállóan is képesek döntéseket hozni.

Azt teljességgel meg tudom érteni, ha egy pár olyan szimbiózisban él, amelynek során egymás nélkül soha sehova nem akarnak menni, mert mindig vágyják egymás társaságát. Ebben az esetben a külön nyaralás elutasítása egy közösen meghozott döntés, ami nem korlátoz senkit, és mindenki számára komfortos, szeretetteljes választás.

Kevésbé tudok azonosulni azzal, amikor valaki a párja birtoklásáról beszél vagy egyszerűen csak féltékeny. Amikor felvetődik: „nem félsz, hogy más lányokat nézeget és meg fog csalni?”. Ilyenkor egészen el tudok képedni az ötleten. Miért élnék állandó félelemben? Hiszen lányok nemcsak egy buliban, egy fiús nyaraláson akadnak, hanem az utcán, a munkahelyen, az élelmiszerboltban és a férfiöltözőkön kívül szinte mindenhol. Alkalom úton-útfélen adódik, mégsem szükségszerű, hogy élünk is vele. Tudom, 

vannak olyan férfiak és a nők is, akik nem állnak ellen a kísértésnek, de nem hiszem, hogy ők egy nyaralásra vagy bulira szorítkoznak.

Az én meglátásom az, hogy bizalom és önbizalom nélkül lerághatnánk az összes körmünk, csak nem érdemes. Hasznosabb dolgozni a kapcsolatunkon, ha nüansznyi jelét érezzük a kísértés lehetőségének. Nehezebb táncba vinni azt, akit otthon minduntalan megpörgetnek. Mondom ezt a lehető legjobb értelemben, és nem vonatkoztatva az olyan megromlott kapcsolatokra, ahol már sokkal távolabbról indul a két fél, hogy újra közel kerüljenek egymáshoz – az egy mélyebb értekezésre méltó téma, és túl szövevényes, illetve sokrétű, most nem erről van szó.

Visszatérve: a fiús és lányos pihenésekre éppúgy szükség van, mint az olykor beiktatott gyerekmentes hétvégékre. Azon a pár napon a magunk módján tudjuk elengedni magunkat, kizökkenünk a mókuskerékből, a pillanatnak élünk. Kimondottan lányos/nőies vagy fiús/férfias dolgokat csinálunk, és visszatérve újult erővel adjuk át magunkat újra a családunknak. Ha én három napon át elém tálalt salátát és könnyű finomságokat eszem, mert nem kell mindenki számára megfelelő vacsit rittyentenem, akkor már eggyel jobb a közérzetem. Ha a barátnős hétvégén órákon át sétálgatunk rötyörészve, akkor biztosan sikerül olyan témákat is érintenünk, amiket egyszerűen a férfiak nem is akarnak befogadni, nemhogy beszélgetni róla. Egy haverokkal eltöltött hétvégén éppen így merülnek fel olyan gondolatok és beszédtémák, amik minket, nőket végképp hidegen hagynak.

Egyszerűen mert nem mindenben ugyanaz az érdeklődésünk, és ez így van jól.

A párunktól távol eltöltött idő járulékos hozománya, hogy pár napig még a házimunkát is a Csipkerózsika mese Disney-változatában táncra perdülő, dalolászó tündérkeresztanyák módjára végezzük. A férfiak boldogan viszik ki a szemetet, a nők vidáman mosogatnak. Meseszerű, pedig csak egy külön töltött hétvége eredménye nálunk.