Úriember akkor alszik, amikor álmos – de korlátozza-e a szülő, hogy mikor aludjon az utód?

Nic Bescoby háromgyermekes anyuka nem követi a más szülők által preferált és normának tartott lefekvés-rutint. Ő – aki egyébként „éjszakai bagolynak” érzi és nevezi magát –, úgy döntött, hogy nem kényszerít ki egységes, lefekvési időpontot a gyermekeinek. Gyermekei alvási ütemezése esetleges és változó, és úgy gondolja, hogy a gyerkőcök élvezik ezt a szülői rugalmasságot.

A szülők számára nyilván az a könnyebbség, ha a gyerekek a nap egy bizonyos szakaszában- az esti órák kezdetén- jószerével egyszerre aludni térnek. A Bescoby család nem él ezzel a könnyebbséggel, Nic nem akart a szülői erővel és hatalommal kontrollt gyakorolni a gyereke felett. Számára az az egészséges, hogy engedi a gyerekeknek, szervezetük természetes módon alkalmazkodjon a cirkadián ritmusukhoz.

Ő megteheti, mert otthon tanítja gyermekeit,

így a teljes napjuk a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy ezt az eltérő alvásidőt, az eltérő ébredéseket a napi feladatokhoz rendeljék. Délig valószínűleg mindegyik gyermek magához tér, így a nap második fele még mindig lehetőséget biztosít számukra a kötelező feladatok elvégzésére. Nyilván ez a család is beállna az időben fekvő, korán kelő családok sorába abban az esetben ha egy intézmény időbeliségéhez és szabályaihoz kellene alkalmazkodniuk.

Ugyanakkor a háromgyerekes anyuka nem ítélkezik más szülők felett, és nem is hangoztatja rosszallását azokkal a szülőkkel szemben, akik szigorú lefekvésidőt kényszerítenek ki. Így fogalmaz a brightside.me című weboldalon: „sok családot ismerek, akik jobban boldogulnak, ha több struktúra van. Velem egyszerűen nem ez a helyzet. A gyerekeim későn fekszenek le. Későn ébrednek. És ez nálunk így van rendben.”

A legidősebb fia számára jelentett eleinte gondot ez a laza megközelítés, nehezen fogadta az új „rutint”, nehezen aludt el. Édesanyja azonban megtanította arra, hogyan ismerje fel szervezete jelzéseit, magyarul azt, hogy tényleg elálmosodott. Nic megközelítése szerint ő nem engedte ki a kezéből a gyereknevelés gyeplőjét, de ezen a fontos területen teljesen kiiktatta a dominanciát, az erőszakot és a kontrollt. Tapasztalatai szerint a gyerekek kivirultak az új rendtől, és nagyon is jól élnek a lehetőségeikkel. Reggelente az anya és három gyermeke eltérő időpontokban ébrednek, ezt a saját alvásigényük határozza meg, illetve a napi program is beleszól az ébredésbe. Az egész család nagyra tartja azt az autonómiát, amit a lazasággal nyertek.

Akad azonban egy nagyon is fontos szabály, és szerintem ez a legfontosabb ebben a történetben: a gyerekek számára teljes képernyőtiltás van érvényben esténként, vagyis szó nem lehet arról, hogy hajnalig filmezzenek, játsszanak, cseteljenek, barangoljanak a neten. Nic ugyanis megfigyelte, hogy

a túlzott képernyőidő akadályozza az álmosság jeleinek magabiztos felismerését.

A gyerekek, ha fáradtnak érzik magukat, olyan tevékenységeket folytatnak, mint a játék vagy az olvasás, amíg természetes módon készen nem áll a szervezetük az elalvásra.

Az én megfigyelésem meg az, hogy egy képernyőmentes környezetben az olvasás kiváló relaxációs módszer, lehetőség az alvás csalogatására. Lehet nálunk is nagyon sok helyen beválna. Ugyanis ha nem is adunk teljes döntésszabadságot a gyerekeinknek abban, mikor aludhatnak, azzal szerintem mindenképp nyernek, ha megtanítjuk őket az elalvás procedúrájára: segítünk nekik beazonosítani az álmosság jeleit, és felkutatni azokat a tevékenységeket, amelyek közelebb viszik őket az álom világához. Így bárhány évesek is, könnyebben hajtják majd nyugovóra a fejüket – és ez nekünk, szülőknek is sok terhet levesz majd a vállunkról.