Kétműszakos gyógyszer az idegbajra: fogadj örökbe egy állatot!

Család

Kétműszakos gyógyszer az idegbajra: fogadj örökbe egy állatot!

Harmadik fejezet, amelyben arról írok, hogyan vált belőlem újra kismama anélkül, hogy szültem volna még egy gyereket. Megejtettünk a macskakeresztelőt, ahol igen illusztris társaság gyűlt össze, így most már nem csak macskaként meg cicaként emlegetem macskánkat meg cicánkat. 

A hozzánk újonnan csatlakozó lakónak kellett néhány nap, mire asszimilálódott, és felvette a magas fokon pörgő családom villámgyorsan tekeredő fonalát. Az első napokban a kiscica lába sem érte a földet, annyit hurcibálták a gyerekeim. Két lányunkból és kisfiunkból előtörtek a szülői ösztönök, és olyan elánnal gondozták védencünket, hogy mindjárt inkább három macskát kellett volna örökbe fogadnunk, nehogy ezt az egyet agyonnyomják szeretettükkel. Etették, tisztogatták, játszottak vele naphosszat, és minden mozdulatát felügyelték a kertben. Nagyon boldogok voltak – azt hiszem, mind a négyen.

Aztán leszállt az est, és megérkezett a második műszak. Az én műszakom. Két szülés és három gyerek után nem terveztünk tovább gyarapodni. Mégis valami olyasmihez hasonlítható, ha az embernek egyszer csak lesz egy kiscicája, mint amikor kisbaba érkezik a házhoz. Gyerekeimhez évekkel ezelőtt kellett éjszaka kelnem, mivel három hónapos korukban már lazán aludtak reggelig, elkényeztetve ezzel engem és az apukájukat. Ezért életem végéig hálás leszek nekik.

Most, hogy kiscica-tulajdonosok lettünk, újraéltem az „éjszakai anya-bulizás” minden örömét. Többször is felriadtam, amikor úgy éreztem: kismacskánk elszontyolodott a nagy sötétségben. Hajnali 4-kor pattantam ki az ágyból etetni, amikor a kisasszony megéhezett, és képes voltam fél órán át a rumba alaplépéseit járva ringatni, hogy újra mély álomba szenderüljön. Mindezt bárki előtt szemrebbenés nélkül letagadom, hiszen pont én voltam az, aki nem akart macskát.

De ez a kis lény, ez a tízgrammos gombolyag valami olyan megmagyarázhatatlan erővel bír, ami ellen kár is tiltakozni. Hamar megszerettem, na.

Éjszakánként valamelyikőnk nyakába fúródva aludt, miközben bariton hangján, zengedezve dorombolt. Soha nem gondoltam volna, hogy ez rám ilyen jó hatással lesz: két perc alatt kiűzött belőlem minden stresszt, és egy olyan zen-állapotba kerültem, amiben utoljára a császármetszés utáni lórúgásnyi fájdalomcsillapítónak köszönhetően voltam.

Maga volt a mámor! Aki folyamatos feszültségben, tartós idegességben szenved, fogadjon örökbe egy macskát, ha jót akar magának. A dorombolásnak és a puha bundázatnak köszönhetően egész biztosan (és igen gyorsan!) erősödik a szervezet ellenálló-képessége. 

Judit barátnőmmel – akik néhány héttel előttünk fogadtak örökbe két kiscicát – teljesen meghülyültünk: Dr Spock-ot és Vekerdyt lecseréltük, már csak a junior cicaeledel-minőségéről folyó hosszas eszmefuttatás, és a macskaalom-kultúra Á-tól Z-ig kerül szóba közöttünk. Gyerekeink cukin strandoló fotói helyett három kiscicát mutogatunk egymásnak. Döbbenet. Természetesen ezt is bárki előtt szemrebbenés nélkül letagadom. 

Miképp nevezzelek?

Fogós kérdés volt ez, mert nem lehet szegény jószágot mindig macskának meg kiscicának szólítani. Aztán találtunk egy nevet, ha pedig név már volt, egy gyors keresztelőt is bonyolítottunk, bár a koronavírus-járvány miatt csak zártkörűen.

 

Nem akarok nagyképű lenni, de a tények makacs dolgok:

a mi macskánknak két keresztapja lett. Maga Szerb Antal, és az Utas és holdvilág díszkiadásának grafikusa, Nagy Norbert illusztrátor.

Adoptálásunk kellős közepén ugyanis épp ezt a művet olvastam, ami az éjjeliszekrényemen várta, hogy a végére érjek. Hogy mennyire rabul ejtő ez a könyv, azt az is jól mutatja, hogy a mi cicánk napközben sehol máshol nem aludt, csakis az éjjeliszekrényemen pihenő, pipacsokat ábrázoló kötet közvetlen közelében. Tulajdonképp ő döntött: a nekünk örökké virágzó vadmákról, népiesen a pitypalatty virágról kapta cicánk a nevét. Isten hozott minálunk, Pipacs!

(A következő rész tartalmából: eszembe jut, hogy nekünk van ám egy nyugdíjas és erőteljesen antiszociális kutyánk, aki csak bennünket szeret. Nem, a macskákat sem... Kibékíthetetlen ellentétekre szakosodó, az asszertív kommunikáció fontosságát hangsúlyozó mediátornak lépek elő, és nekifutok a genetikailag kódólt lehetetlennek).

Kövessétek velünk Bingó és kis barátja kalandjait a Purina ONE támogatásával. Egészségük védelméhez a Purina eledelek is hozzájárulnak.

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt