Apák akkor és most: vajon mi változott három generáció alatt?

Család

Apák akkor és most: vajon mi változott három generáció alatt?

Tulajdonképpen nem is kell annyira távolra tekintenünk a múltban, hogy lássuk, mennyire dinamikusan – kiváltképp az elmúlt években – és milyen irányba változott pontosan az édesapák, nemcsak a családi életet érintő, de a gyereknevelésben is betöltött szerepe.

Tavaly egy könyvesboltban, ahol nézelődtem, egy svéd író munkáját vettem a kezembe, ami az írótól már jól megszokott hangvételű regényekhez képest merőben más témát dolgoz fel: az apaságot, méghozzá az ő saját szemszögéből bemutatva. A kezemben tartott könyv, Amit a fiamnak tudnia kell a világról végül minden várakozásomat felülmúlta. Nemcsak képet kaptam egy 21. századi, svéd apuka gondolatairól és a nevelésről alkotott képéről, de pontosan ugyanennyi érzelemmel is gazdagított az a nap, mire egy tényleg semmihez nem hasonlítható „apás” könyv végére értem. Tulajdonképpen ez volt az az élmény, ami felhívta a figyelmemet arra a jól körülhatárolható és látványos jelenségre, hogy hogyan is változott és változik mind a mai napig az apukák szerepe a család életében.

Arra a kérdésre, hogy milyen manapság apukának lenni, 2021-ben, a 21. század első negyedében, az egyszerű és gyors válaszom az, hogy merőben más mint két apagenerációval ezelőtt. Mégsem gondolkodunk róla nap mint nap, nincs róla diskurzus, nem vesszük górcső alá napról napra töviről hegyire, hogy miben is más a férfiaknak, miben más az apukáknak és milyen új helyzetekben kell helyt állniuk. Cserébe azonban van egy nagyon szép rálátásunk arra, hogy mi történt az elmúlt 70 évben, egy emberöltőnyi időben három férfigenerációval, akikre például én emlékszem.

Ha a gyerekkoromra gondolok, és a Zalában és Fejér megye egy-egy kisebb falujában a nagyszülőknél töltött nyarakra, megannyi kedves emlék mellett elsők között sejlik fel a nagyszüleim feladat- és munkamegosztása és persze az, hogy mi, gyerekek szinte kivétel nélkül mindig a mamákon csüngtünk. Nálunk a papáknak tekintélye volt, ők kezdettől fogva a családfő szerepét töltötték be. És míg a felnőttek szemszögéből nézve felelősségteljes és hangsúlyos szerep volt az övék, gyerekként, egy egészen más perspektívából ők mégiscsak a háttérben voltak. Ha fegyelmezni, netalán dorgálni kellett, akkor előléptek ebből a háttérből persze, meg akkor, ha néhány ritka alkalommal bevonódtak a gyerekek játékába. Érdekes, de emléket arról például nem őrzök, hogy láttam volna valaha a papákat mosogatni, ablakot pucolni vagy épp kiteregetni a frissen mosott ruhákat: a ház és a háztartás körüli teendők a mamáké voltak, ahogy minden más, ami hozzánk, gyerekekhez kapcsolódott.

Ha mondjuk az egyébként nagyon szeretett és tisztelt papáimat a tekintélyelvű neveléssel azonosítom, ezzel szemben az apukám sokkal inkább egy demokratikusabb nevelési stílust alkalmazott, amiben volt tapasztalati lehetőségünk és kellő mozgásterünk. Ráadásul a szüleimnél már nem volt annyira markánsan megfigyelhető a nagyszüleimnél tapasztalt bebetonozódott szerepmegosztás. Náluk már közelített az egyensúly az ideálishoz. Apukám a maga természetességével mindig is tette-vette a dolgát a háztartásban és körülöttünk, újonnan pedig a kisunokája körül. Tény, hogy sokat dolgozott és dolgozik mind a mai napig, a családfenntartó szerepet valahogy sosem sajátította ki magának. Ha úgy volt, akkor mosott, főzött, takarított, elemózsiát csomagolt nekünk, de mindig megosztották anyukámmal a feladatokat és a felelősséget. 

A legszembetűnőbb változást aztán a bátyám esetében tapasztaltam. A családjával külföldön élnek, egy olyan országban, ahol nem ismeretlen az a jelenség, hogy az apuka marad otthon a kisbabával. A bátyám is ezt a tábort erősíti: nem okozott neki problémát több hónapot otthon tölteni a kisfiával, míg a felesége a mindennapos teendőit és a munkáját végezte. A főzésen kívül háztartást vezetett, pelust cserélt, tápszert készített, orvoshoz vitte a kisfiát és szinte minden olyan teendőben részt vett, ami a nagyszüleim esetében elképzelhetetlen lett volna. Ő a családfenntartó helyett egy háztartási és gondozói szerepet vállalt.

Persze jól tudom, minden család más, és minden család más egyensúlyban működik, hiszen ezt az egyensúlyt mindig a benne szereplők teremtik és tartják fenn. Pontosan tudom, hogy az a generációkon átívelő fejlődés, amit én a családom férfitagjainál láttam, más családokban egészen másképp ment végbe, hol lassabban, hol gyorsabban és van, ahol máig elképzelhetetlen lenne, hogy az apuka maradjon otthon a babával.

Jó azt látni, hogy egy apuka, mellkasán babahordozóval száll fel a villamosra. Abban az új apaszerepben, amiben akár könyvekben, blogokon és a nagy nyilvánosság előtt is bátran nyilatkoznak a férfiak apaként megélt örömökről és nehézségekről, meg merik mutatni, hogy a háztartási feladatok és a gyerekek körüli teendők átvállalása nem gyengeségről árulkodik, hanem arról, hogy kezd kiegyenlítődni, egyensúlyba kerülni a családi élet és annak szerepei.

Ajánljuk még: