A gyerek hisztizik, te meg kifutnál a világból – a dinómánia és a hüllőagy összefüggése

Család

A gyerek hisztizik, te meg kifutnál a világból – a dinómánia és a hüllőagy összefüggése

Rúg, harap, tombol, sírva fakad és megölel – lehetne ez az érzéseit tisztán megélő nő ezer arca, de jelen esetben egy négyéves fiú akaratnyilvánításának, dühének vagy elfáradásának jelenetei.

Kinél hamarabb, kinél később, de minden gyerek életében eljön az idő, amikor elkezdenek érdeklődni a dinoszauruszok iránt. Talán a sokféleségük és a színes ábrázolásuk miatt ennyire érdekesek éppen ezek, a hüllőkhöz leginkább hasonlító, de már réges-rég kihalt teremtmények. Mindenesetre nagyjából a dinoszauruszok otthoni megjelenésével egy időben megjelenik egy újabb jelenség, és rá kell jönnünk, hogy csemeténknek is van hüllőagya, és ha az bekapcsol, akkor minden más lekapcsol. 

Ha átélted már valaha, hogy a füledig pakolva egyensúlyoztál a bevásárlócekkerekkel, miközben az egyetlen szabad kezeddel a szabadulni próbáló, visító gyerekedet tartottad rendíthetetlenül a pékség pultjánál friss kenyérre várva, akkor tudod, milyen megsemmisülni a szemed sarkában megvillanó, ítélkező szemek tüzében. Nem, nem az eladókisasszony lassú kiszolgálásán ítélkeztek – esküszöm, még meg is simogatta azt a kenyeret –, hanem a türelmetlen, „hisztis” kisgyereken, aki nem képes két órányi bevásárlás után még tíz percet csendben, vigyázban állni. Én, az anya egyszerre éreztem mérhetetlen dühöt az emberekkel szemben és tehetetlenséget a tomboló fiam iránt. Bevallom, nem voltam a helyzet magaslatán, de egy tündéri nő kedvessége némi édes keksz társaságában kizökkentett mindkettőnket az őrületből.

De mi van akkor, ha nincs körülöttünk senki, és egy pillanat alatt elönti az a bizonyos kontrollálhatatlan érzés, amikor semmi nem jó, és amivel mi, a szülei nem tudunk mit kezdeni?

Ha szépen kérem, nem reagál. Ha erélyesen kérem, arcon röhög. Ha zsámolyra ültetem, dülöngél rajta. Ha megfognám, hogy átvigyem egy másik szobába, rúgni próbál. Ha megkérem, hogy ne visítson, már harapna is. Ahogy a gyereken végigsöpör ilyenkor az érzelmek kavalkádja, úgy bennem, az anyában is felmerül minden gondolat, ami ilyenkor jöhet: Mit rontottam el? Hogy lett ilyen neveletlen? Miért nem hallgat rám? Mit tegyek? Rossz anya vagyok. A legrosszabb a világon. Nincs módszerem – és ezek az állapotok eltarthatnak akár fél órán át vagy rosszabb napokon többször fél órán keresztül is.

Egy idő elteltével kitapasztaltam, hogy ha megfogom úgy, mint babakorában, amikor ringattam, szorosan magamhoz ölelem (ami egyébként a bepólyázottság megnyugtató érzését kelti), akkor egy ponton megszakad a folyamat. Elsírja magát, kioldódik belőle a feszültség, és az ölembe omlik. Minden porcikájával kapaszkodva ölel. Az én extrovertált gyerekemnél tehát az ölelés vált be. Egy introvertált gyermek esetében azonban hatékonyabb távolról figyelni – hogy magában és másban kárt ne tudjon tenni –, szavakkal támogatni, hogy ott vagyunk mellette, szeretjük, és egyszerűen megvárni, amíg lezajlik.

Mi történik tehát akkor, amikor elkezdődik a tombolás? Feltettem a kérdést a pszichológusomnak, mert úgy láttam, a gyerekem is szenved ezektől a felmerülő állapotoktól.

A válasz a dinókban rejlik: bekapcsol a gyerekben a hüllőagy, a legősibb, legprimitívebb agyterület, amelynek elsődleges feladata a túlélés biztosítása.

Ez a központi terület, amely az egyensúlyért, szívdobogásért, légzésért, hőszabályozásért, éhségért, szomjúságért, emésztésért és szexualitásért felel, teljesen átveszi az uralmat a gyermek egész kis lénye felett – elvész az önkontroll, mintha nem lenne magánál, és valóban minden hiába. Nincs értelme észérveket sorolni, hogy miért ugyanolyan finom az az étel, amit elsőre mertem neki, mint amit másodjára magamnak, és már megcsípőztem – meg sem hallja a kimondott szavakat. Érdemes inkább magunknak mantrázni, hogy ezek a hisztirohamok elképesztő jelentőséggel bírnak a gyermek agyának fejlődésében.

Lehet persze próbálkozni a kizökkentéssel, és vannak helyzetek, amikor a meglepetés ereje segít elvágni a folyamatot. De a legintenzívebb, elemi dühöngésen csak a türelem segít. Elég, ha ott vagyunk biztos, határozott, támogató és szerető pontként akkor is, amikor magunk is sikítva menekülnénk a helyzetből. Az évek során, a dac- és a dinókorszak előrehaladtával, ahogy érik az idegrendszerük és az agyuk, a gyerekek megtanulják kontrollálni az indulataikat, és a hüllőagynak már csak a dinoszauruszok fejében marad vezérszerepe.

Ajánljuk még:

Minek beszéljen a gyerek, ha nem figyel rá a szülő?

Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy egy gyereknek be ne álljon a szája. Én gyerekként folyton folyvást csacsogtam, és sokkal gyakrabban hangzott el felnőttek szájából, hogy maradjak már csendben egy percre, mint fordítva.