„A férfiak apaságban való kiteljesedése nem meghaladott illúzió”

Manapság rengeteg tanácsadó könyv születik az apaságról, kézikönyvekből tanulható, hogyan váljon a férfi a világ legjobb apájává. De a világ legjobb apájává válása, mint életprogram, nem hiú remény, a tökéletesség megkísértése, a személyiségünk ellen elkövetett merénylet?

Nem azt diktálná a józan ész és a normál emberi belátás, hogy a gyarlóság és esendőség leküzdhetetlen torlaszait látva a jóakarat, és nem a mindenáron győzni akarás motiváljon? Felvetem ezeket a kérdéseket, mert kezembe került egy újabb, direkte férfiaknak íródott könyv arról, hogyan birkózzunk meg az apasággal. A Móra Kiadónál megjelent könyv címe: Férfinak és apának lenni.

A szerző Jesper Juul. A fülszövegből tudjuk, Dániában született, tanár, családterapeuta, mediátor, a korszerű pedagógia elkötelezett híve volt 2019-ben bekövetkezett haláláig. A gyakorlatban megtanulható apaság elméleti síkon való elsajátítása hagy némi kívánnivalót maga után, ezért kétkedve fogadtam ezt a könyvet – csakhogy tartalmának sikerült meglepnie. Ez a történet ugyanis szakít azzal a rossz hagyománnyal, hogy szárazon a szánkba rágja, milyen az ideális apakép. Nem idealizál, hanem társként szegődik mellénk, és nagyon szerethetően, gyakorlati útmutatót adva avat be az apaság misztikumába, az egészséges apa-életmódba.

Állítja: apának nem születünk, apává leszünk.

A könyv együttérzően fordul a férfi felé, számot vet azzal, hogy a társadalom milyen gyors változásokon ment át, és a férfi szerepe, helye ebben a társadalomban megváltozott, nem kevés konfliktust, zavart, nehézséget hozva magával. Az örökül kapott, káros minták, a férfit nem a legelőnyösebb képére formáló berögzöttségek és sok más tényező mind egy-egy elem az érzékeny rendszerben – bármelyik túlsúlyba jutása veszélyt tartogat. A könyv ezeket nem leplezi, sőt kendőzetlenül beszél róluk, majd feltárja az okokat és következményeket.

Keményen kimondja a napjainkban gyakorta előforduló családon belüli forrpontokról a véleményét.

Például elmondja:  „nincs különbség a testi és a lelki erőszak között, függetlenül attól, hogy az ellenfelünknek, a kapcsolatunknak vagy önmagunknak okozunk kárt vele.”

Ledönti a könnyek köré épített mítoszt: „meg kell tanulnod kimondani, ha például szomorú vagy. Eközben az arcod is fejezzen ki szomorúságot, akár sírhatsz is.”

Megértéssel, a gócpont feltárásával keresi a megoldást:

„Történelmi távlatból nézve: a férfiak soha nem voltak részei a család emocionális infrastruktúrájának, és a munkahelyükön sem rendelkeztek hatalommal, ezért igen kevés tapasztalattal rendelkeznek a konfliktuskezelést illetően. Ráadásul a legtöbb férfi tökéletes párkapcsolatról szövögetett titkos álmaiban nem léteznek konfliktusok, csak béke és harmónia, egymás kölcsönös támogatása és jó szex.”

És végül, de nem utolsósorban felébreszt a naiv férfiálomból: „ne hagyd, hogy állandóan kiszolgáljanak! Engedd meg a partnerednek néha-néha, de tényleg csak akkor, ha nincs mögötte semmilyen titkos elvárás vagy szándék.”

A könyv zárófejezetében édesapákkal készült, vallomással felérő interjúk adnak bátorítást, hogy bele merjünk vágni ebbe az életre szóló projektbe. Hús-vér férfiak mondatai adnak támaszt, hogy a nehézségeinkkel nem vagyunk egyedül, egy-egy konfliktusból létezik kiút, és a férfi apaságban való kiteljesedése nem egy meghaladott, múltba vesző ideából nyakunkon maradt illúzió.