Amikor a jövőről elmélkedünk, sokféle kép jut eszünkbe: közel fénysebességgel terjedő digitális adatok, időutazás, kitelepülés a világűrbe, egyebek. Vannak azonban országok, ahol a jövő léptékének tervezgetése jóval prózaibb síkon halad. Ezekben az országokban a jövő szimbóluma: a kerékpárcsengő.
A legtöbb ember gépkocsival érkezik az edzőterembe, a lehető legközelebb próbál parkolóhelyet találni, hogy ne kelljen sokat gyalogolnia, liften megy fel az emeletre, hogy aztán felálljon egy taposógépre vagy felüljön egy szobakerékpárra - és megdolgoztassa izmait. Mindent elkövet, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel jusson el oda, ahol aztán mindenféle erőfeszítésre kényszeríti majd testét. Furcsa paradoxon.
Magyarország legnagyobb része sík terepen terül el, városaink különösen. Autóval megtett útjaink döntő többsége nem hosszabb néhány kilométernél - és várhatóan az a néhány kilométer sem hegymenetben telik majd. Jármű- és üzemanyagfüggőségünk kereskedelmi mechanizmusok és politikai manipulációk játékszerévé tesz bennünket. Ezzel párhuzamosan a rendszeres kerékpározásról sorra jelennek meg a lelkesítő egészségügyi kutatások: a rák, a kardiovaszkuláris betegségek, a cukorbetegség, a dementia, az Alzheimer, a lelki problémák mind visszaszoríthatók a bringázás segítségével, méghozzá jelentős mértékben. Az egészségben töltött évek jelentősen kitolhatóak. Ráadásul ha az autónkból átülünk egy kerékpár nyergébe, azzal hatékonyan óvhatjuk közvetlen környezetünket. Mi több, kutatásokkal bizonyított tény, hogy aki a reggeli dugó helyett kerékpárján szabadon suhanva érkezik munkahelyére, az jóval frissebben, kiegyensúlyozottabban és boldogabban birkózik meg feladataival.
Mégsem növekszik idehaza a kerékpárral közlekedők száma.
Ennek számos oka van. A közlekedésbiztonság, a KRESZ hiányosságai, a kerékpárút-hálózat fejlesztésének visszafogott üteme mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne történjen meg a nagy áttörés - az a változás, ami valóban drámai mértékben javíthatja életminőségünket számtalan szemszögből.
Vannak azonban országok, ahol még a fenti elképzeléseken is túlmennek: egyenesen kilométerpénzt fizetnek az embereknek azért, hogy hátrahagyják gépkocsijukat, és bringával járjanak dolgozni. Ilyen ország Belgium, Hollandia, Németország, Dánia vagy Olaszország bizonyos tartományai.
Vegyük a belga példát. A séma egyszerű: rögzítik a lakóhely és a munkahely közötti távolságot, és a kerékpáron érkező dolgozó kilométerenként 0,37 euró (kb.148Ft) adómentes juttatást kap munkaadójától. A juttatást kötelező jelleggel kell felajánlania a munkaadónak. Egy év alatt összesen 3700 euró fizethető így ki a dolgozónak adó- és járulékmentesen! Aki tehát messzebbről, 20-30 kilométer távolságból teker a munkába, annak sem kell aggódnia, hiszen a rendszer évi 10.000 kilométer erejéig díjazza őt. Ugyanakkor nincs minimum kikötés sem: bármilyen közelről is érkezzen valaki munkába kerékpárral, jár a juttatás. A juttatás megszerzéséhez nem kell minden nap kerékpárral közlekednie a munkavállalónak, és bármilyen kerékpárfajtát használhat - még ebike-ot is.
A munkáltatók a fizetett kerékpár-támogatások 100%-át levonhatják vállalati adójukból. Ez vonatkozik a kerékpáros infrastruktúra költségeire is, például zuhanyzókra és kerékpártárolókra. A vállalatok átállásának megkönnyítése érdekében a kötelező kerékpáros juttatásra a kormány adókedvezményt is biztosít. Ez lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy tényleges adóterheiket csökkentsék, így kompenzálva a juttatás kifizetésének költségeit.
Eljátszottam a gondolattal: mit jelentene számomra, ha létezne ilyen lehetőség Magyarországon. Nyolc kilométerre lakom a munkahelyemtől, azaz naponta 5,92 euró (kb. 2250 Ft) ütné a markom. Ebben az évben 253 munkanap lesz, kb. 20 napot leszek majd szabadságon, a hó és az eső miatt nem tudom majd használni a bringámat saccperkábé egy hónapig, betegség elvisz 8-10 napot, tehát jó eséllyel 190-200 napon használhatom majd a bringámat munkába járásra. Ezzel plusz jövedelmem, amiért semmit sem kellett tennem, csak kerékpároznom, 1.125-1.200 euró (kb. 430-450.000 Ft) körül alakulna. Ez az összeg adó- és járulékmentesen állna a rendelkezésemre.
Ebből az összegből elképesztő bringás nyaralást csaphatok valahol a tengerparton vagy az Alpok völgyeiben. Vagy vehetek egy vadonatúj bringát. Esetleg vehetek egy kevésbé használtat, és már karbonvázak közül is válogathatok. Vagy lecserélhetem meglévő kerékpárom kerekeit karbonfelnikre, amelyekkel jócskán megugrik majd teljesítményem. És természetesen van élet a bringázáson túl is, közel félmillió forint mindig jól jön. Ha két kereső van a családban, az összeg tovább emelhető.
Nem nehéz belátni, hogy miért éri meg egy ilyen kezdeményezés társadalmi szinten. Elég, ha azokra a roppant egészségügyi kiadásokra gondolunk, amelyekkel egy-egy társadalomnak meg kell birkóznia. Az emberek pénzbeli ösztönzése az egészség megőrzése érdekében biztos befektetésnek ígérkezik.
A matekleckén túl azonban sokkal fontosabb a belga séma pszichológiája. Milyen érzés úgy kerekezni, hogy tudjuk: minden kilométerrel gazdagabbak leszünk? Hogy minden pedálfordulatunk a házi perselyt hizlalja? Hogy kerékpárunk a saját külön bejáratú pénzverdénk?
Sokunknak hozná meg a kedvét a kerékpározáshoz, igaz?
Csakhogy mindez a belga juttatási rendszer nélkül is így van!
Ha rendszeresen kerékpározol, ha bringával jársz munkába, akkor rengeteget spórolsz az üzemanyagon, kevesebbet költesz az autód fenntartására, nem fizetsz a parkolásért. Az egészségeddel kapcsolatos kiadásaid pedig drámaian csökkenhetnek. Aki egészséges, az gazdagabb. Nem csak átvitt értelemben. Minden pedálfordulattal gazdagodsz, gyarapodsz tehát. Mindentől függetlenül.
Ennek az érzésnek a sulykolása a belga séma legfőbb erénye.
Minden szombaton új cikkel jelentkezünk a kerékpározásról. Ne felejtsétek: amikor a pedált tapossátok, a Földet hajtjátok körbe!
sirláncelot elérhető a Straván. Rovatunk korábbi cikkeit itt olvashatjátok.
A bajnokokat nem a genetika választja ki
A győzelmi dobogó legbelül vár mindenkire
