Almaemberek titkai
Olvasási idő: 4 perc

Almaemberek titkai

Cider-bárban almafröccs, almás borhableves a stájer almaúton

Félmillió gyümölcsfa, 25 kilométer hosszú élményút öt almás településen át, Ausztria gyümölcsöskertjében. Azt mondják, ide kirándulni olyan, mintha tényleg a paradicsomban lennénk, az alma egy olyan szenvedély, amit megízlelhetünk. Tavasszal az almavirágzás ünnepe, ősszel az almaszüret várja az érdeklődőket, egész évben pedig túrázhatunk gyalogosan és két keréken is, a hatalmas almaültetvények közt élvezhetjük a dimbes-dombos táj, a friss levegő élményét. Közben pedig számos almás élményben lesz részünk, és ha nem vigyázunk, megtudunk mindent az almáról, és úgy jóllakunk vele, hogy az csuda.

Az alma gyönyörű és gömbölyű. A leggyümölcsebb gyümölcs mindenek közt, mióta világ a világ. Az eredendő bűnre csábító, s mégis, ha gyümölcsre gondolunk, szinte elsőként az alma jut eszünkbe. Talán azért, mert alma szinte egész évben van? Mert oly bővében vagyunk belőle, oly kitűnő fajták teremnek? Megbecsüljük-e igazán ezt a nagyszerű adományt, az almát, úgy, ahogyan azt megérdemelné? Ha itt, az almaúton eltöltünk egy-két napot, akkor tényleg körbejárjuk az almát minden oldalról.

 Fotó:Halmos Monika

Szeptember elejétől október végéig invitálnak mindenkit, hogy legyen részese az almaszüretnek. Pirospozsgás almák az út mentén, árnyas erdei ösvények, és mindenféle regionális finomságból készült falatkák útközben, ez az ideális túrázás az almaparadicsomban. Szeretem ezeket a tematikus útvonalakat, az alma pedig nagy kedvencem, minden formában, így elindultunk felfedezni, milyen is a stájer almaút. Szerencsére nincs messze tőlünk, a magyar határtól 50 perc alatt odaérhetünk Puch-ba, a „paradicsomi alma útvonala” első állomására.

 Fotó:Halmos Monika

900 hektáron virítanak az almavirágok tavasszal, itt van Ausztria legnagyobb almatermelő közössége. Az Almák háza egy élő gyümölcstermesztési múzeum, ahol az almát érintő mitológiába, a művészetbe és a népi hagyományokba is betekinthetünk. Megismerhetjük a jégverés elleni lehetőségeket és a szelíd növényvédelmet, hiszen törekednek arra, hogy a lehető legtöbb almát biogazdálkodásban termesszék. A szabadtéri bemutatóhelyen régi és új almafajtákat vehetünk szemügyre, szerencsés esetben máris megízlelve őket. A rusztikus cider-bárban, vagyis az almabor-bárban almás mindenfélével olthatjuk éhünket, és természetesen van frissen préselt almalé, almabor és olyan almás finomságok, amelyeket álmunkban sem tudtunk volna elképzelni. Míg kortyoljuk az elképesztően jóízű almalevet vagy almafröccsöt, van idő szépen rendezgetni fejünkben az eddig megkapott almatudományt.

 Fotó: Halmos Monika

A falu szívében, a Höfler faiskolában interaktív élményállomás fókuszál elsősorban a gyerekekre. A felnőttek pedig több mint 200 almafa-fajta közt bolyonghatnak. Az új almafajták közt sok a kordonos, a pergolának kialakítható fajta, vannak egészen törpe-fajták is. A kor kihívásainak megfelelően szinte minden helyzetre lehet találni almafát, bár ez egy facsemete esetében eléggé furcsának tűnhet. Az almafa mindenkinek mást jelent, és ha van rá lehetőség, akkor miért ne legyen almafa egy mini kertben, vagy sövényként térelválasztónak, vagy akár óriás dézsában a balkonon?

 Fotó:Halmos Monika

Az almafarmok mind különböző élményeket kínálnak. Közös bennük, hogy mind az alma körül forog. Mindenhol kapható helyi termék, és megkóstolhatunk izgalmas almás specialitásokat, mint az almás gombóc vagy almás borhableves. Természetesen zamatos almás rétes is van, porcukorral, vaníliafagylalttal, áfonyalekvárral vagy fahéjjal.

Az Almaemberek élményállomása a felnőtteknek szól. Almapálinkájukat titokzatos rituálékkal kísérve párolják, ettől lesz egyedi karakterű. Az alma iránti legfőbb odaadás, amit végeznek. Kiváló italuk, az Abakus receptjét hét lakat alatt őrzik, és minden évben kiválasztják azt a fajtát, ami a legzamatosabb. A cefrét az Almaemberek közösen készítik, teljes magányban párolják, majd speciális érlelés után palackozzák, szigorúan 1444 palackot évente.

 Fotó:Halmos Monika

Az almaúton idilli helyeken meg is pihenhetünk, a zenehallgatás élményét kínáló nyugágyakban. Sőt, van, ahol a puch-i mesemondó röpíti el a húnyt szemmel heverőket az almaparadicsomba. Ehhez szükséges a német nyelv biztos tudása, ahhoz viszont nem, hogy hagyjuk magunkat elringatni a nyugágyakban, és élvezzük azt az erőt, amit egy gyümölcsös tud nyújtani, szellemnek és a léleknek egyaránt. Lazíts az almásban, engedd el magad, lóbáld magad az almával, ajánlja a Stájer Almaút mindenkinek, amit úgy fordítanék le: ringasd el magad az alma természetes varázsában. Itt minden adott ahhoz, hogy tényleg átadja magát az ember egy táj lelkületének.

Az almaút legészakibb pontján a Kulm hegy lábánál, ahol a bodzaültetvények összeérnek az almásokkal, egy hangulatos piknikező helyet alakítottak ki. Gondoltak arra is, hogy nem mindenki szeret előre sütni-főzni, összepakolni egy teljes piknik-felszerelést. Lehetőség van rendelni almás piknikkosarat, amiben egy egész sült csirke mellé csupa almás finomság érkezik. Egyszerűen lenyűgöző összeállításban. Almás sütemény, almasaláta, sült alma, almás italok, és természetesen üde, friss, pirosló gyümölcsök.

 Fotó:Halmos Monika

Az Apfelschlössl, vagyis Almakastély szokatlan épülete egy tengerparti világítótornyot idéz. A régió dombjait vigyázó épület tűzoltóság és kávézó egyben. Specialitásuk az almás tiramisu, amitől egy vérbeli itáliai biztosan erősen ingatná a fejét, de finom, almás-krémes összhangjával a környék kihagyhatatlan desszertje!

A farmlátogatások során vásárolhatunk is, de ha valamelyik éppen zárva lenne, az sem lehet gond. Útközben lépten-nyomon találunk becsületkasszás, önkiszolgáló boltocskákat, ahol szomjoltót vehetünk, vagy bevásárolhatunk a helyi termékekből. A friss alma pedig sok helyen ott a kosárban, és biztatnak, hogy bátran harapjunk bele bármelyikbe. St. Ruprecht and der Raab település hoteljének almáskertje mindenki számára nyitva áll, onnan akár egy egész kosárnyi almát is hazavihetünk. De ha csak sétálni van kedvünk a mosolygós almafák közt, azt is megtehetjük. Szó szerint „felemelő” élmény Puch bei Weiz településen a hőlégballonozás is. Felülről tekinthetünk le az almáskertekre. Mint egy térkép, úgy terül el alattunk a táj.

 Fotó:Halmos Monika

A gyümölcsöskertek, az almafarmok olyan élményeket nyújtanak, amelyekért érdemes mindenképpen útra kelni, hogy kiélvezzük ezt a gyümölcsöt a Stájer Almaúton, Kelet-Stájerországban. Vajon mi kellene ahhoz, hogy legyen ilyen út nálunk is?

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

 

Kapcsolódó tartalom
Az erdő királynőjének szentélye
Demecs Norbert | 2025. október 02

Az erdő királynőjének szentélye

A fallóskúti kegytemplom