A napsütés, a madárdal csalogat. Hiába ott a kert, olykor hívogatnak a hegyek. Most egy hirtelen ötlettől vezérelve a Vértest vettük célba, hogy megnézzük, öt év alatt mi változott, hogyan ébredezik a táj, és egyben a T-vitamin, vagyis a túravágy-hiányomat is enyhítettem.
A Panoráma tanösvényt egyszer már végigjártuk, mégpedig azon a nagyon bezárt tavaszon, amikor minden egyes lépés a szabadban örömmel és felszabadultsággal töltött el. Talán éppen ezért nem is tudtuk annyira élvezni a táj szépségét. Most felvérteztük magunkat mindennel, ami egy tavaszi túrához szükséges, és idejekorán útnak eredtünk, hogy véletlenül se kelljen sietni, és a végén jusson idő még egy jó kis sütizésre is, a csákvári Csuta cukrászdában. A tapasztalt túrázók az ország egyik legszebb panorámájú túraútvonalának tartják a Vértes szirtjein végigfutó ösvényt, amely nem azonos a térképen is jelzett Panoráma tanösvénnyel.
Panorámaút a sziklaformációk világában
A Vértes déli oldalán, a Varga-hegy ormain fut végig a panoráma út, ami tényleg csodás kilátással kecsegtet. Jól jelzett aszfaltos úton, a zöld kereszt jelzésen hagyjuk el Csákberényt, azután pedig jó kis kaptatóval rögtön belevetjük magunkat a sűrűjébe. A szó szoros értelmében, mert a sűrű erdőben az út nem viccel, és rendesen megindul felfelé. Jó már az elején túl lenni a mászáson, de a térképről tudjuk, hogy a csúcs azért odébb van, és az út első felét leginkább a hegymenet fogja meghatározni.
Tavaszi héricsek mosolyognak
Az erdő pedig kora tavasszal is gyönyörű. Ugyan fakó már a tavalyi avar, de csodásan kandikálnak belőle az illatos ibolyák, sárgállanak a kankalinok, ragyognak a napba nézve a tavaszi héricsek. A magyar flóra egyik legtüneményesebb vadvirága a főszereplő ilyentájt, nélküle bizony egyhangúak lennének a mészkövek domboldalak, fennsíkok. Ez a boglárkaféle megejtő szépségű, méretével is kitűnik a tavaszi aprócska virágok közül, tekintélyt parancsol, nem lehet nem észrevenni. Bizonyára ezért is nevezték el a férfi szépségideálról: Adonis vernalis.
A panorámaút a hegyoldal szélén kanyarog, az ágak közt messze ellátni, a távolban idekacsintanak a Bakonyalja szirtjei. Jó, ha a lábunk elé nézünk, mert az ösvény változatos, ám keskeny. Látványban azonban nincs hiány! Most, hogy még csak duzzadó rügyeket ringatnak a fák, jól látszik, ezen a déli oldalon milyen sűrű a növényzet, milyen furcsán girbe-gurbák a fatörzsek.
Mitől van a fák kérge megsebezve?
Ha jól megfigyeljük, azt is meglátjuk, hogy a vékonyabb kérgű törzsek, ágak szinte mind meg vannak kezdve, számos helyen kissé le van hántva a kéreg. Ahogy figyeli az ember, egyre több és több fát lehet látni ezekkel a sebekkel. A környék vadban gazdag, sőt, meglehetősen túlszaporodtak. A szarvasok és őzek sértik fel a fákat, amikor az agancsaikat dörzsölik hozzájuk. Télen, pedig, amikor kevés a táplálék, a gímszarvasok, a dámvadak, muflonok leeszik a fák nedvdús kérgét. Ennek nyomait fedezhetjük fel a fákon. A túlszaporodott vadállománynak ez az egyik, látható természetkárosító hatása, tudtuk meg egy helyi vadásztól.
A sziklákon gyíkok sütkéreznek, a kora tavaszi napsütés kicsalogatta őket. Egy „uzsonnasziklán” megpihenve töltekeztünk a tájjal. Csönd volt, ág se reccsen, szél se fújt, akkora csend volt, hogy a felettünk köröző varjak szárnysuhogását is hallhattuk. Valami csodálatos érzés járta át a belsőnket, megnyugtató és egyben felemelő, hogy van még ilyen, amikor tényleg nem vesz más körbe, csak maga a vadon. Pedig lepillantva látjuk az úton futó autókat, a kék égen a repülők fehér csíkjait, de ezen a délelőttön a hegytetőn a csend ölelt körül.
A völgyek élővilága egészen más arcot mutat
A körtúra második fele már könnyedebb, a szelíd Gémförtés völgyön halad végig. Tölgyeseken és bükkösökön át, évszázados fák közt. Olykor egy-egy kidőlt fa állja az utat, átlépni vagy átmászni rajtuk jó móka. A völgy két oldalán hatalmas mohos sziklák, mintha csak egy óriás dobálta volna szét őket jókedvében. Fentebb virágba borult somfák állják a tekintet útját, mögöttük pedig jókora szögletes sziklabástyák húzódnak, akárcsak egy épített várfal.
A partoldal tökéletesen szemlélteti a napfénynek a növények fejlődésére gyakorolt hatását. Míg az út mentén, ahol szinte alig éri nap, a salátaboglárka levelei éppen csak kikacsingatnak, jó pár méterrel feljebb pedig már virágba s borultak. Odalent még virít néhány kósza, megkésett hóvirág, fentebb már az odvas keltikék készülődnek szirmot bontani. Igazi szemléltető tábla, ahol órákat elidőzhet az, aki növényismeretét szeretné gyarapítani.
Amint elfogynak a lomhullatók és egy szép erdei fenyves váltja fel őket, már idehallik a kutyaugatás, vagyis a körtúra lassan a végéhez ér. Ám van még egy nevezetesség, aminek megtekintése nélkül nem érdemes búcsút inteni Csákberénynek.
A gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum
„Múzeumunk cégünk azon stratégiájának egyik pillére, mely szerint minél inkább igyekszünk őrizni és ápolni a vadász és erdész hivatás gazdag kultúráját, múltját, hagyományait és emlékeit. Intézményünk gyűjteménye egyelőre korántsem teljes, törekszünk annak folyamatos és színvonalas bővítésére. Azt azonban már most elmondhatjuk, hogy a kiállítást gazdagítja az elmúlt évszázadban a Vértesben elejtett néhány kiemelkedő agancssúlyú vagy érdekességű trófea, melyek felajánlóinak ezúton is szeretnénk kifejezni hálás köszönetünket! Kültéri tablóinkon kerül bemutatásra a Merán és Esterházy család története, illetve az előbbiek híres fővadászának, Öhlmann Péternek az életútja. A múzeumban festmények, vadászati kitűzők, régi erdészeti geodéziai műszerek és eredeti selmecbányai fakönyvek tárlata fogadja a látogatót. Az intézmény udvarán kapott helyet Kanalas Sándor erdélyi fafaragó művész alkotása, a vadászok védőszentjének, Szent Hubertusnak a szobra. Szent Hubertus példája arra tanít, hogy a vadászt mindig a higgadt önmérséklet és a könyörület, a természet iránti alázat, valamint a vaddal szembeni tisztelet kell, hogy jellemezze.” – olvashatjuk a Vértesi Erdő Zrt. honlapján a tájékoztatást. Ám a kiállítás ennél sokkal színesebb, izgalmasabb! Az ott látottak teszik teljessé a Vértesben eltöltött időt. A kiállításon láthatjuk azokat a vadakat, amelyeknek a nyomait fedezhettük fel a túra során, így sok kérdésre, amelyek megfogalmazódnak a terepen, itt meg is leljük a választ.
Múzeum és az igazi tanösvény
Nem mellesleg kellemesen megpihenhetünk, szusszanhatunk egyet. A múzeum melletti szénégető boksától indul a Vértesi panoráma tanösvény, ami alig 5 km hosszú, és nincsenek benne nagy szinteltérések, tehát egy szép, könnyed sétának is nevezhetjük. Sziklagyepek, karsztbokorerdők, száraz tölgyesek, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, bükkösök, cseresek, kultúrerdők váltják egymást. Az út érinti a Vértes legszebbnek kikiáltott kilátópontját, a Kőkapu elnevezésű sziklatömböt.
Túrázni csakis felkészülten induljunk!
Ne feledjük, hogy bár középhegységgel van dolgunk, a Vértes felszíni formáit csak megfelelő lábbelivel szabad felkeresni! Mindig legyen nálunk térkép, feltöltött telefon, elsősegély-felszerelés, innivaló és némi ennivaló arra az esetre, ha mégis elkeverednénk az erdőben. A népes vadállomány miatt a négylábúakat csakis pórázon vigyük magunkkal, bármennyire is csábító a fák közt rohangáló eb csaholása! Legyünk mindig óvatosak, a gyerekeket se engedjük ki a sziklapárkányok szélére, és a könnyelműsködőket próbáljuk meg jobb belátásra bírni. A csodás panoráma, az ébredő erdő, a nyugodt természet élményét kár volna elrontani bármivel.
Ha pedig túránk véget ért, és testünket kellemes fáradtság járja át, érdemes Csákberényben egy pillantást veti a település határában a félig a földbe fúródott metrókocsira, vagy felkeresni Máhr Ferencné, Cicus faluvégi, mesébe illő fazekasházát. Ha pedig némi finom falattal is megjutalmaznánk magunkat, vagy csak megkoronáznánk vele a napot, a csákvári Csuta cukrászda a legjobb megoldás. Az én Vértes-túráimnak egy rétes vagy egy fagylalt itt elmaradhatatlan velejárója, miközben a környék nevezetességinek makettjeiben is gyönyörködhetünk a kertben.
Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho
Tavaszi virágtúra a Mátraalján Pásztótól Egerig
Vadvirágok nyomában
