De jó nekem! – sóhajtok hálát az ég felé én magam is, mert igen, bizony nagyon nagyon jó nekem, hogy itt élhetek.
Még akkor is, ha a munkáim jó része viszont Budapesthez kötött és köt ma is, ezért voltak olyan évek, hogy naponta ingáztam Siófok és Budapest között. Nyáron is, akkor is, amikor a Balatonra évente egyszer lejutó, bulizásra hajtó fiatalokkal osztoztam a vonaton, álltam oda-vissza egész úton, vagy kuporogtam a koszos padlón, ha már nem bírtam az állást. Ők is irigykedtek sokat kiváltságos helyzetem miatt, amikor megtudták az utat naponta megteszem, és nem, nem nyaralok, én bizony, itt lakom.
Szeretek hazatérni, szeretek úgy leszállni a vonatról, hogy az nekem nem egy megálló, hanem az otthonomba való hazaérést jelenti, hogy Siófok nem egy kaland, hanem a biztonság, az otthonom.
Szeretek itt élni, szeretem, hogy a Balaton évszakonként, sőt naponta megújuló arcát is ismerem, hogy
számomra a Balaton nem egy vágy, vagy néhány nyaralós-bulizós nap, hanem az életem.
Mindennapjaim meghatározó talaja. A part, ahonnan naponta elindulok, ahol naponta révbe érek.
Szeretem nyáron, nyüzsgő, idegenekkel teli lüktetését, szeretem ősszel, amikor kedvenc parkomban térdig gázolok a falevelekben, amikor ökörnyálat húz a csípősen üde reggel a parti fák között. Szeretem, amikor vihar készülődik a tó fölött és hirtelen olyan súlyossá válik minden, hogy alig kapok levegőt, és az égbolt meghatározhatatlanul zöldes, kékes, iszapsárgás, félelmetes színekbe borul.
Szeretem a hétköznapi, tóparti csendes esőket is, a hattyúk fehér foltjait a vízen. És szeretem a balatoni teleket is, a didergős sétákat a szürke iszapon, és a didergés mögül nem hiányzik a színes napernyős tömeg. Jó az a szürkeség, az elcsendesedett, pihegő part. De még jobban szeretem, amikor vastag jeget húz magára a víz, amikor hótakaró alá bújik, és tényleg alszik egy nagyot.
De nekem a Balaton, az nem csak a víz, a strand, a lángos, a naptej vagy a jég, hanem maga a város is. A nyáron emberekkel felduzzadó
csivitelően zajos, tavasszal-ősszel elmélázó, télen elnémuló utcák.
Mindegyik az enyém.
Szeretem a kis közöket, amiket csak a helyiek ismernek, a kicsi boltokat, ahol talán csak mi vásárolunk, mert a turisták megszokott útvonalon közlekednek, nem nagyon térnek le a nyári csapásról.
Szeretem a főtér semmihez sem hasonlító hangulatát, a Víztorony meredekségét, a templomot, az egész óránként felhangzó zenét, az egyetlen bevásárlóközpont halk elevenségét. Szeretem a kirakodóvásárok zsibongását, a fagyiárusokat nyáron, a forraltboros bódékat télen, a kürtös kalácsok fahéj- meg vaníliaillatát.
Szeretem a lassú sétákat, az ismerős homlokzatokat és az eldugott belső udvarokat. Szeretem a lusta, ráérős, a turistákat szemlélő bambulást a kedvenc cukrászda teraszán, szeretem annak a cukrászdának soha meg nem újuló kínálatát, a mákos pite, a citromos torta, meg a franciakrémes ízét, a kávé keserűségét. Tudom, máshol lehet frissebb, vagy selymesebb, kevésbé keserű, amit adnak… de én ezt szeretem. Mert nemcsak a süti, a kávé íze ismerős, de az ember is, aki azt megsütötte, meg a felszolgáló lányok is, akik tudják előre, mit kérek, akik rácsodálkoznak egy-egy új ruhámra és a nevemen szólítanak, ha betérek.
Szeretem, hogy az egész város olyan apró, bejárható, befogadható, emberléptékű.
Bármerre fordulok, ismerős a látvány. Mégis, minden itt van, helyben van, ami csak kell és minden az enyém. Nem itt születtem, de itt szültem, ebben a városban négyszer is, ide köt minden. Itt kaptunk segítséget, ha baj volt, ha magas volt a láz, ha eltörött valakinek valami, ha fertőzés ütötte fel a fejét, és apróbb-nagyobb műtétekre is itt került sor.
Nem itt születtem, de igazán otthonra itt leltem. Helyben vagyok.
Nekem a Balaton a riviéra az otthonom.
Balaton rovatunk szakmai partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség
Ajánljuk még:
A MAGYAR KÍNAI NAGY FAL: EZ BOLDOGKŐ VÁRA
KŐ KÖVÖN NEM MARAD! VAGY MÉGIS? BEMUTATKOZNAK NÓGRÁD MEGYE HÍRES KÖVEI
REJTÉLYES CSALÁDTÖRTÉNETBŐL SZÜLETETT KULINÁRIS KITÉRŐ: EZ A HOSSZÚHETÉNYI ALMALOMB
