Olvasás-ünnep, verklitalálkozó, szarvasbőgés és nyitott templomok várnak ezen a hétvégén

Aktív

Olvasás-ünnep, verklitalálkozó, szarvasbőgés és nyitott templomok várnak ezen a hétvégén

Az ősz még csak karcolja a naptárt, de máris megtelt az ország az évszakra jellemző izgalmas kulturális és szabadidős programokkal. A gyerekek első iskolai hete után jól esik kimozdulni, elcsípni a nyárutó hangulatait, illatait. Szüreti lázban ég az ország, gasztronómiai események tömkelege várja a közönséget, de ezen a hétvégén olyan érdekességek is adódnak, mint az Olvasás Világnapja, a Rákosi Vipera Napja és az országban egyedülálló módon Keszthelyen megrendezett Nemzetközi Verkli Találkozó. Válogassunk kedvünkre, és töltődjünk fel ezen a hétvégén is mindenféle jó élményekkel!

IV. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje

Szeptember 6-8. között újra Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje! Orgona, cselló, fuvola, jazz-zongora, korhű hangszerek és a legszebb hangszer, az emberi énekhang zeng újra Szentendre kilenc templomában és három imaházában a Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális, összművészeti fesztiválján. A tartalmas és felemelő események között templomséták, kiállítások, művészet- és zenetörténeti előadások, kreatív programok várnak, fellép a Szent Efrém Férfikar, a Trio Cantio, a Capella Savaria, a Musica Beata Kórus, az Amadinda Percussion Project.

A Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális, összművészeti fesztiválján, szeptember második hétvégéjén kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt. A művészek és templomok városának felekezetei és kulturális intézményei idén is tartalmas és felemelő eseményeket kínálnak a IV. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén.

Az idei programsorozat üzenete: a REMÉNY.

A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi vallási közösségek – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – és a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak. Újdonság idén, hogy a hétvége 0. napján, szeptember 1-jén mesés templomsétára hív Nagy Luca meseterapeuta, aki ebben az évben ünnepelte a népszerű Múzeumi Mesék önismereti sorozat ötödik évadát. Ugyanezen a napon szabadtéri tárlat nyílik Szentendre templomairól a Belgrád Székesegyház kerítésfalán.

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum / IV. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje 2024

Az esti zárókoncertek bevételéből jótékonysági célt is támogatnak. Ahogy már hagyomány, a Szentendrei Karitasz a felajánlott összeget rászoruló családok gyermekeinek nyári táboroztatására fordítja.

A további programok mindegyike ingyenesen megtekinthető, valamint ezen a hétvégén a Ferenczy Múzeumi Centrum minden kiállítása belépődíj nélkül látogatható!

A részletes program ITT érhető el.

Nyitott templomok hétvégéje a szentendrei Skanzenben

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum is csatlakozik szeptember 7-én és 8-án Szentendre szakrális, összművészeti fesztiváljához. A Nyitott Templomok Hétvégéjén a szentendrei templomok kitárják kapuikat és zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programokkal várják az érdeklődőket.

A szentendrei Skanzenben azonban nemcsak Szentendrét, hanem az egész magyar nyelvterületet bejárhatják az érdeklődők, hogy megismerjék a különböző vallási felekezetek templomait.

A múzeum Bakony, Balaton-felvidék tájegységében áll a Szent Mártonnak szentelt Óbudavári katolikus templom másolata, a Kisalföld tájegységben a piciny Jánossomorjai kápolna.

Fotó: Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Felső-Tiszavidék tájegységben megtekinthetik a látogatók a gyönyörű kazettás mennyezetű Mándi református templomot és a Nemesborzováról áttelepített fa haranglábat, megismerhetik Magyarország egyetlen fennmaradt boronafalú templomát, a ruszinok és magyarok építette Mándoki görögkatolikus templomot.

Az Erdély tájegységben pedig az egyetlen magyar alapítású vallás, az unitáriusok Nyárádgálfalvi temploma vezet a szakrális világba, ahol szombaton 11 órától orgonakíséretes unitárius istentiszteleten vehetnek részt az érdeklődők.

Szombaton 10 és 14 órakor gyalogos templomtúra, vasárnap 11 órakor kerékpáros, 14 órakor gyalogos templomtúra kezdődik, kézműves foglalkozásokon pedig fakeresztet, makramé csillagot és rózsaablakot készíthetnek a látogatók. 

A Nyitott Templomok Hétvégéje részletes programja ITT érhető el.

Kirándulás a Rákosi Vipera Napja alkalmából

Szeptember első szombatja a Rákosi Vipera Napja: ez alkalomból a Rákosivipera-védelmi Központ minden évben 

Kevesen tudják, hogy a Felső-Kiskunság hazánk növényfajokban leggazdagabb tája. Hosszan lehetne sorolni azoknak a fajoknak a listáját, amelyeknek itt találhatók legnagyobb állományai. Találhatunk közöttük orchideákat, nőszirmokat és egyéb díszes növényeket is. A tanösvény megtekintése mellett a résztvevők megismerhetik a vizes élőhelyek, a gyepek és az erdők megőrzésének fontosságát, valamint a Rákosivipera-védelmi Központ szabadtéri terráriumának lakóit.

beautiful meadow viper ready to attack

Fotó: 123RF

A programon történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. ITT lehet regisztrálni a programra.

Szarvasbőgés az Őrjegben

Az Őrjeg a Duna egykori medrében kialakult hatalmas mocsárvilág maradványa. A környező területek gazdag nagyvad állománnyal rendelkeznek. Nyár végén, ősz elején megkezdődik a szarvasbikák nászra hívó hangja: a szarvasbőgés. A túra során kis szerencsével ennek is fültanúi lehetünk, majd az éjszaka további titokzatos hangjaival ismerkedünk.

A túrával kapcsolatos részletes információ a Kiskunsági Nemzeti Park oldalán érhető el.

Roaring red deer stag between herd of hinds in mating season. Na

Fotó: 123RF

IX. Közösségi Kertek Éjszakája

2016 óta minden évben szeptember első szombatján rendezik meg a Közösségi Kertek Éjszakáját: idén szeptember 7-én délután 6 órától nyitott kapukkal várják a látogatókat a programhoz csatlakozó közösségi kertek. A rendezvényhez csatlakozó Közösségi Kertek listája folyamatosan bővül.

Íme a programhoz csatlakozó közösségi kertek:

Fotó: IX. Közösségi Kertek Éjszakája

a Közösségi Kertek természetes élőhelyek a városokban. Így a növényeken kívül számos rovarral, madárral, éjszaka denevérrel, sünnel is találkozhattok... és természetesen szúnyogok is vannak. Érdemes lehet az éjszakára a megszokott parfüm helyett inkább szúnyogriasztóval készülni.

Olvasás Világnapja az Akvárium Klubban

Szeptember 8-a az Olvasás Világnapja. Ez alkalomból az Akvárium Klub felolvasómaratonnal és egyéb érdekességekkel várja a könyvek szerelmeseit. A tizenkét órán át tartó, megszakítás nélküli felolvasófolyamra a szervezők által meghívott neves művészek, alkotók és közéleti szereplők, kedvenc szövegeikkel érkeznek.

Fotó: Pixabay / Petra

Az esemény részletes programja ITT érhető el.

Pátyi Élőzenés Pincehegyi Borhét

Borkóstolással és élőzenével vár a Budakörnyéki Borkultúra Egyesület rendezvénysorozata a pátyi pincehegyen. A részletes program ITT érhető el.

Fotó: Pincehegyi Borhét

Szigetvári Zrínyi Napok

Szigetvár városa 1833-tól minden évben megemlékezik Zrínyi Miklósnak és a vár védőinek hősies küzdelméről. Az emlékünnepség programjai 1966-tól folyamatosan több napos rendezvénysorozattá bővültek. 

A rendezvények több mint 15 ezer látogatót vonzanak évről-évre.

Az ünnepkörhöz kapcsolódó megemlékezésekhez, hagyományőrző programok, az oktatási intézmények tematikus aktivitásai és a helyi kulturális és sportélet szereplőinek közreműködésével megvalósuló események társulnak.

Fotó: szigetvar.hu

A Zrínyi Napok minden évben koncertekkel, színházi előadásokkal, gyermekprogramokkal várják a vendégeket az ünnepi hétvégén.

A rendezvénysorozatot a kirohanás helyszínén, a belső várban látványos katonai tiszteletadás és tűzijáték zárja.

A Zrínyi Napok sokszínű családi program, ami akár több napra is kellemes kikapcsolódást és feltöltődést kínál a látogatóknak. 

Nemzetközi Verkli Találkozó 2024 Keszthely

2024. szeptember 7-8-án tizenegyedik alkalommal rendezik meg Keszthelyen a Nemzetközi Verkli Találkozót, Keszthely városában ugyanis minden évben izgalmas esemény hívogatja a zene és a kultúra kedvelőinek figyelmét: a verklizene különleges világa teszi felejthetetlenül varázslatossá a hangulatot. A Keszthelyi Nemzetközi Verkli Találkozó híd szerepet tölt be a különböző nemzetek kultúrái között, hiszen a résztvevők széles skáláját képviselő országok – köztük Németország, Svájc, Csehország és Ausztria – tagadhatatlanul hozzájárulnak a rendezvény sikeréhez.

Fotó: Nemzetközi Verkli Fesztivál

Érdemes elmerülni a Sétálóutca hang-karneváljában, ahol a verklisek gazdag zenei repertoárjától lesznek hangosak a sarkok; a Fő tértől egészen a varázslatos Festetics-kastélyig. A lüktető dallamok és a környező épületek történelme izgalmas kontrasztot alkotva, garantáltan feledhetetlen emlékeket szerez az idelátogatóknak. A népzene és a modern darabok egyedi keveréke garantálja, hogy a Keszthelyi Nemzetközi Verkli Találkozó minden zeneszerető számára elemi élményt nyújt.

Nyitókép: 123RF

Ajánljuk még:

Magszedéstől a téli felkészülésig – ezeket a kerti feladatokat ne mulaszd el augusztusban

Bár a munkák dandárján már túl vagyunk, még a nyár utolsó hónapjában is bőven van mit tenni a kertben. Igaz ugyan, hogy a mifelénk tapasztalt. Portánk gyógynövényeit és ősi gyümölcsfáit erősen megpróbáló aszály a betakarítható termések mennyiségét drasztikus mértékben csökkentette, a befőzni- vagy szárítani való, esetleg ecetkészítésre alkalmas termények így is éppen elegendő feladatot jelentenek. Vegyünk sorra néhányat!