Négy társasjáték időhiányos felnőtteknek – teszteltünk!

Vannak jócskán, akiknél a társasozás nem megy ki a divatból az évek alatt. Ismerek olyan 35-40 éves emberekből álló baráti társaságot, ahol rendszeresen járnak a társasjáték-kölcsönzőbe (igen, van ilyen!), hogy újabb és újabb társasjátékokat fedezzenek fel a szinte végtelen kínálatból. Sőt olyan hölgyet is ismerek, akit a kínálat kevésbé, de a játék öröme annál inkább izgat: több mint 40 éve minden egyes pénteken kanasztázik a barátnőivel. Az időtöltés szent, minden unoka elfogadta, hogy péntek este márpedig semmi szín alatt nem készül almáspite a nagyinál.

De azért úgy látom, hogy a legtöbb felnőtt vagy soha nem játszik, vagy esetleg „majd karácsonykor”, aztán meg rájönnek, hogy „majd nyáron”.

A mi baráti körünk, családunk körében is ez van: szerintem mindannyian határozottan kijelentenénk, hogy nagyon is szeretünk játszani, mégis gyakran jön a „majd nyáron”. Pár napja töröm a fejem, hogy miért alakul ez így, hogy lehet, hogy az ember szeret valamit, mégse csinálja? És rájöttem valamire. A gyerekkori Ki nevet a végén, Fekete Péter, Solo – és sorolhatnánk – igazi megélt pillanatokat adtak, ami miatt utólag úgy tűnik, mintha fél napig tartott volna egy-egy parti. Talán attól ijedünk meg, hogy a játékra rá kellene szánni az egész délutánt? Pedig valószínűleg a régi partik sem voltak maratoniak, legalábbis nem mindig. Most, felnőttként természetes, hogy az esetek túlnyomó részében nem érünk rá hosszú órákon át játszani – de ettől még nem kell lemondani a társasozásról!

Mikor eldöntöttem, idén nem várunk sem nyárig, sem karácsonyig, teljesen véletlenül esett a választásom 4 olyan játék kipróbálására, amelyek fél óra alatt is lejátszhatók, így ha szűkre szabják a dolgos hétköznapok a kereteinket, ezeket a játékokat akkor is érdemes kipróbálni!

Smart10

Felturbózott kvízjáték a Smart10, amit ügyes kialakítása különböztet meg a klasszikus kvízektől. A kérdéskártyákat egy speciális dobozba kell rakni, ami eltakarja a válaszokat a kártyák szélén, a kivehető gombok segítségével pedig ellenőrizhetjük magunkat. Ez a kialakítás lehetővé teszi, hogy ne csak egyszerű kérdések legyenek, hanem sorrendbe tudjuk rakni a megadott fogalmakat, igaz-hamis kérdésekre válaszoljunk, vagy fogalmakat kössünk össze. Ezáltal a 2*100 kártyán gyakorlatilag sokkal több kérdés és válasz szerepel, mint elsőre gondolnánk.  

 

 

A kialakítás, vizualitás és a pontszámolás módja nagyon tetszettek, és a kérdések is izgalmasabbak a megszokott kvízkérdéseknél. Viszont sok fordítási, sőt információszintű helytelenség és hiba volt a kérdésekben, válaszokban. Sebaj, mi szerencsére voltunk elég rutinosak ahhoz, hogy kiszúrjuk ezeket. Egyébként is azt gondolom, hogy a kvízjátékok egyik legjobb hozadéka, hogy fel tudják kelteni a mélyebb érdeklődést egy-egy téma iránt. Szóval nem aggódom, ha valaki a Smart10 miatt rájön, hogy él-hal az operákért, hamar rá fog jönni, hogy a „Repülő hollandi” csupán fordítási hiba.

Tick-Tack-BUMM

Ideális társasjáték nagyjából minden társaságnak, ráadásul a változatossága miatt szerintem megunhatatlan. Régen már megvolt nekem ez a játék, de egy „bombakatasztrófa” következtében már vagy 10 éve nem nyúltunk hozzá. (Az történt ugyanis, hogy a játékhoz tartozó ketyegő bomba egyszer leesett, és pont az elemet tartó pöcök tört el. Egy ideig leukoplaszttal és szigszalaggal próbáltuk orvosolni a problémát, de hasztalan, a bomba feladta a harcot.)

Most újra konstatáltam, hogy ez egy jó játék.

A lényeg, hogy különböző típusú kérdésekre kell válaszolni, majd a kezünkben ketyegő bombát gyorsan továbbadni, nehogy nálunk robbanjon fel. A kérdések itt nem nehezek, untig elég a stressz, hogy nem tudjuk, mikor robban a bomba. Hihetetlen, hogy egy műanyag játéktartozék annyira le tudja blokkolni az agyat, hogy a „hova mennél szívesen nyaralni?”-kérdésre egyszerűen egy gyönyörű tengerpart sem jutott eszembe (meg úgy enblock semmi), majd végre nagy nehezen kinyögtem: „Kijevbe”. Ilyen szempontból a tudatalattiban is érdekes utazást nyújt a játék, bár valószínűleg inkább a sok nevetés a cél.

 

ColorCode

Játékpartnereink ismerete lehet az eszköze a ColorCode-ban elért sikereknek, hiszen egymás asszociációit kell kitalálnunk színek segítségével. Mi olyan társasággal játszottuk, akikkel nagyon jól ismertük egymást (ennek ellenére gyakran meg sem közelítettük egymás asszociációit), viszont ajánlom a játékot olyanoknak is, akik egymás megismerését tűzik ki célul – egy munkahelyi team összerázódására vagy a párunk szüleivel való összeismerkedésre is szerencsés választás egy ilyen típusú játék, hiszen

sokat elárul a személyiségről, hogy egy-egy fogalomhoz milyen érzéseket társít.

Például a televízió szóhoz számomra az unalom érzése kapcsolódik, mert sosem szerettem tévézni, és azokon a helyeken, ahol gyakran ment a tévé, úgy éreztem, az emberek unatkoznak, ezért nézik. Ezt számomra a szürke szín jelképezi legjobban. A többi játékos – esetünkben a párom és a testvérem – dolga az volt, hogy megfejtsék, mit társítottam a fogalomhoz. Vicces hallgatni, ahogy a fejemmel gondolkozik a többi ember, sőt néha görbe tükör is. A tévénél például jól sejtették, hogy nem pozitív érzelmeket fűzök a készülékhez, de úgy tűnik, azt hitték, jobban utálom szegényt, ők a fekete színt szavazták meg. Mindig más asszociál, a többiek pedig hangosan fejtegetik, mi lehetett a másik logikája. Ez a játék is úgy van megalkotva, hogy lehessen pontokat gyűjteni, ezáltal egymással versenyezni. Az egyes körök legizgalmasabb része az volt, hogy megbeszéltük, ki melyik színt rakta volna az adott fogalomhoz. Igaz, mi csak hárman voltunk, de a legtöbb szóhoz három különböző színt választottunk. Az a sejtésem, hogy 5-6 ember esetén se lenne ez másképp Ha kipróbáltátok többen, írjátok meg kommentben, hogy jól gondoltam-e!

Stupid Deaths

Sajnos idén Halloween-kor még nem volt meg nekem ez a játék, de jövőre biztos, hogy elővesszük. Azért hagytam a végére a sírkődobozú morbid játékot, mert némiképp kilóg a sorból: nem leszünk tőle műveltebbek, nem fejleszti semelyik agyi területünket, és nagyjából egy képességre van szükség hozzá: hogy el tudjuk olvasni a kártyára írt szövegeket. Egy szó, mint száz, pontosan az van a kártyákon, mint a játék nevében: hülye halálok. Csak semmi „ágyban párnák közt” – a kártyán olyan sztorik szerepelnek, hogy például emberünk dietetikus létére 40 liter répalevet ivott tisztítókúraként, de  A-vitamin-túladagolásban meghalt közben. Vagy egy fodrász története, akinek az autója egy rosszul záródó hajfestékesflakonból szivárgó hidrogén-peroxidtól robbant fel, amint a nő rágyújtott. A játékosok dolga kitalálni, igaz-e a történet. A helyes válaszokért járó pontokkal menetelhetnek előre, viszont a rossz válaszok esetén a halált jelképező kaszás figura lép, aki sajnos előbb-utóbb garantáltan utol fog érni bennünket, főleg ha sokan játszunk. Témájából adódóan tényleg nem való gyerekeknek , de azt gondolom, hogy egy kamaszokból vagy felnőttekből álló társaságban helye lehet a fekete humornak, és ha már a Halloween idén nem jött össze, szilveszterre is jó móka lehet – a pezsgő után meg pláne.

 

Lehet, hogy felnőttként nehezebben szánjuk rá magunkat a játékra, de érdemes kilépni ebből a megszokásból! Már csak azért is, mert könnyen kiüresedhet az a barátság, ahol egy idő után a múltbeli közös programok felidézése lesz a beszélgetések fő témája. Töltsünk inkább újra minőségi időt együtt, például egy jó társasozással!

A cikk megjelenését a Piatnik Budapest Kft. támogatta.