Jót tesz, ha angolra tanítjuk az óvodásokat?

Szerda délután van. A könyvtár egyik eldugott zugából gyerekzsivaj árad. Néhány perccel később vidám éneklésbe kezdenek, aztán egy mondókát skandálnak. Mindezt angolul. Gyerekkorom könyvtár-látogatásai jutnak az eszembe, amikor az áporodott szagú polcrengeteg között csak a suttogás volt megengedett. „Nem, nem… ez már nem az a világ… és ez így van rendjén!” – mondja a könyvtáros látva a csodálkozásom, mikor odanyújtom neki a regényeimet. A kíváncsiság hajt, így egy félreeső széken megvárom Boros Krisztinát, az angol-foglalkozás vezetőjét, akivel aztán nyelvelsajátítás-nyelvtanulás kérdéseiről és kihívásairól beszélgettem.

Kriszti angol-spanyol szakos pedagógus, aki kezdetben csak felnőttekkel és egyetemistákkal foglalkozott. Jelenleg Szeged egyik jónevű gimnáziumában tanít, mellette magánórákat ad. A fia születésével nagyot fordult vele a világ: egyértelművé vált számára, hogy a 14-18 éves korosztály mellett kicsikkel is szeretne foglalkozni. Az álom megvalósítása egy ideig váratott még magára, mostanra viszont megszerezte az ehhez szükséges képesítéseket, és hetente egy délután tart angol nyelvű játékos foglalkozást az óvodás-kisiskolás korosztály számára.

Vallja, hogy nem kell pedagógusnak lenni ahhoz, hogy elkezdjük megismertetni az angol nyelvet a gyerekünkkel, csak nyitottnak és odafigyelőnek kell lenni. Teret és helyet kéne keresni az idegen nyelvű játéknak, lehetőleg úgy, hogy az idővel a mindennapi rutin részévé váljon. Ha pedig a csemeténk élvezi ezt és láthatóan érdeklődést tanúsít a törekvésünk iránt, szinte nyert ügyünk van. „A fiam még nagyon kicsi volt, amikor otthon, a játékidő egy részében angolul kezdtem el beszélni hozzá” – osztja meg saját történetét. „Ez csak néhány mondóka, dalocska, közben kis labdázás volt. Maga a tény, hogy nem az anyanyelvén szólok hozzá, először meglepő volt az alig ülő gyermeknek, de aztán megszokta.

Fontos ez, mert

a gyerekek tíz éves korukig nem megtanulnak egy idegen nyelvet, hanem elsajátítják azt.

A két fogalom között az a lényegi különbség, hogy a kicsik úgy „veszik fel” például az angolt, mintha az az anyanyelvük lenne. Gondolj csak bele: magyarul sem mondod neki, hogy a tárgynak a végére kirakod a –t ragot. Ahogy hallja tőled, megjegyzi. A hangsúly az utánzáson és a játékon van” – mondja.

Számos tanulmány taglalja, hogy fiatalabb életkorban – a spontán utánzási készségnek köszönhetően – pontosabban elsajátítható az anyanyelvi szintű kiejtés. Emellett a kicsik nagyon könnyen nyitottá válnak egy másik nyelv, vele együtt pedig egy másik kultúra befogadására. Viszont nagyon fontos, hogy egy olyan pedagógus foglalkozzon velük, aki az adott életkornak megfelelő, gyerekközpontú módszert alkalmaz az óráin, illetve hibátlan kiejtéssel bír. 

Ellenkező esetben akár balul is elsülhet a dolog, és a gyerek egy életre megutálhatja az angolt.

„Azt is figyelembe kell venni, hogy az utód mekkora lelkesedést, érdeklődést mutat a foglalkozások iránt. Ha ugyanis kézzel-lábbal tiltakozik, be kell ismerni és el kell fogadni, hogy nála még nem jött el az angolozás ideje” – teszi hozzá Kriszti.

Ez a belátás néha nagyon nehéz azoknak a szülőknek, akik már az óvodáskorú gyermekük felé elvárásokat fogalmaznak meg és „betáblázzák” a kicsik délutánjait mindenféle elfoglaltsággal és edzéssel, ezzel a szabad játéktól vonva el értékes időt. És valljuk be, sajnos akad köztük olyan is, aki egyenesen presztízskérdésnek tekinti a korai nyelvtanulást. 

Van alapja a lelkesedésnek, hiszen az óvodásokról tudjuk: olyan az agyuk, akár egy szivacs. Mi szülők csak azt látjuk, hogy napról napra nőnek, okosodnak, a háttérben viszont olyan láthatatlan folyamatok zajlanak, mint az anyanyelvi szabályrendszer kialakulása. Vekerdy tanár úr – és több szakmabeli – ugyan óvva intett minden szülőt az elmúlt évtizedekben, hogy a korai nyelvtanítás megrongálhatja az anyanyelvi struktúrát, azonban mára már bebizonyították, hogy téves volt a feltevés. Inkább arra utalhatott Vekerdy is – a sokakban felháborodást kiváltó – intelmével, hogy ne kényszerítsük a gyerekeket magolásra és szabályokkal teletűzdelt tanulásra, pláne ne a játék rovására.

„Az anyanyelvi szabályrendszer kialakulásában azért nem okoz zavart a gyerekangol, mert ezek a foglalkozások nem a tudatos tanulásról szólnak, hanem a játékról. Szó sincs nyelvtanról és igeidőkről. A gyerekek a mondókákon, versikéken keresztül csak szívják magukba a sok-sok információt, közben pedig beleivódik a fülükbe az idegen nyelv csengése, hanglejtése.

Csak a nyelvi közeg más, mert én magyarul nem szólók hozzájuk, de a játék, az itt is ugyanúgy játék” 

– osztja meg Kriszti a legelterjedtebb tanári álláspontot. Hozzáteszi: ők úgy tanulták, hogy hetente egy-két óra idegen nyelvű játékos foglalkozás, vagy időnként egy-egy angol nyelvű mese ugyanúgy hozzájárul a kicsik egészséges fejlesztéséhez, mint a logopédus, vagy például a közös meseolvasás. Nem lesz látványos a gyerekünk angol nyelvtudása attól, ha részt vesz ilyen foglalkozáson, viszont megalapozhatjuk azt, hogy szívesen vágjon bele az iskolában a tudatos nyelvtanulásba.  

„Tudatos nyelvtanulásról tíz éves kortól beszélhetünk. Ebben az életkorban már zavarja a gyerekeket, ha nem tudják egy-egy szó jelentését, meg szeretnék ismerni a nyelv logikáját. A kicsik nem mindent értenek a foglalkozáson, de ez nem baj. Közösen megmutatjuk, eljátsszuk és kiszűrik a lényeget” – magyarázza Kriszti.

A pszichológusok véleménye szerint valamivel később, 7-8 éves korban a legideálisabb elkezdeni egy idegen nyelv tanítását, amikor a gyerekek már megtanultak biztosan írni-olvasni az anyanyelvükön. Mivel ebben az életkorban még ugyanúgy rendelkeznek a nyelvelsajátítás spontán ösztönével, nem lesz nehezebb dolguk, mint azoknak, akik korábban kezdtek angolozni, ugyanakkor a kiejtésük sem lesz várhatóan tökéletes, mert az angolban (vagy más idegen nyelvben) használatos hangzók nem épültek be elég korán.

A mai gyerekek sokkal jobb helyzetben vannak az angoltanulás terén, mint annak idején a mi generációnk volt; míg mi egy-két angol nyelvű tévéadót fogtunk, azt néztük, a mai gyerekek számára néhány kattintással elérhető bármi a világhálón, legyen az angol nyelvű mondóka, mese, film, szótár vagy szótanító program. És persze mindez nem csak az angol nyelvre igaz.

Mit is tanuljon a kicsi?

„Akik először németet tanulnak, azoknak könnyebb az angol. Akik először angolt tanulnak, azok vért izzadnak a némettel, spanyollal stb.” – mondja. „Az okokat abban a fránya ragozásban kell keresni: aki egy olyan nyelvvel kezdi, ahol elfogadja (kénytelen elfogadni?) a ragozást, utána az angol már kisujjból jön” – teszi hozzá mosolyogva.

A beszélgetés után hazaérve azon gondolkodom, vajon helyes döntés volt-e a németes csoportba íratni a nagyfiamat és az angolosba a kicsit… De aztán meglátva a tízévesem, bekapcsolt nálam az anyai szigor német nyelvű vészcsengője: megszokásból huszadjára is elmondom neki, hogy a létige ragozását álmából fölkeltve is tudnia kell. Erre rám néz és közli, a mama is ugyanezt szajkózza, de ugyan áruljam már el, mikor fogjuk mi álmából fölkelteni emiatt?