Aktív

Hétköznapi boldogság, avagy örömolimpia pannonhalmi-módra

Ma találtam egy katicát. Olyan igazit, hét pettyeset. A katicának persze korábban is örültünk, énekeltük is hangosan, hogy „szállj el”, aztán nevettünk, mikor az ujjunk végére futtatott jószág – út tovább nem lévén – valóban elröppent. Ma már inkább marasztalnám, alig maradt belőle: az Ázsiából importált harlekin testvérei kíméletlenül kiszorították saját élőhelyeiről…

A mára rendelt öröm azonban nem állt meg ennyiben, az ásónyom alján még egy gilisztát is találtam! Négy éve ugyanitt még intenzív szántóművelés folyt, ma tájfajta gyümölcsfák oltványai növekednek a kaszálókertben. Ennyi idő kellett, hogy az alig hektárnyi terület közepére is újra eljussanak a rendíthetetlenül dolgozó humuszkészítők… Talán mégis van remény!

És az öröm még mindig nem ért véget. A fák köré gondosan rétegzett kaszálék alatt a november óta tartó csapadékhiány ellenére is nedvesen találtam a földet. Igaz, szánkózni idén sem tudtunk, s a hóemberhez is fél hektárról gyűjtöttük a havat, de valami csak jutott ide is... Holnap azért csak rákötöm az ereszalját a csapadékvízgyűjtő tartályra. Esőt ígérnek. Kitettem a mérőedényt, hátha most végre lesz is valami belőle…

A helyben oltott kajszi is megeredt. A kidőlt ősi mandulafa helyén indult sarjhajtásokat a hatalmas fa maradék gyökérzete élteti, ha valaki, akkor ő talál majd vizet. Szépen bírja a ráoltott kajszioltványokat. Szinte hallom, ahogy pattannak a virágrügyek a facsemetén. Tavaly hó állt a virágon, mégis alá kellett támogatni, hogy megbírja a termést. Előkészítem az ipszilonfát…

Odahaza, Udvarhelyszéken a szomszéd fajtalibát szerzett, s a gúnár is teszi a dolgát rendesen. Kettő-három tojás akad naponta, szinte mind fias. Idehaza a parlagi tyúknak nem számít, ha némely tojás valamivel nagyobb, ügyesen kotlik az alácsempészett idegenen is. A liba később kel, mint a tyúk, így pár nappal utóbb ültetünk egy másik kotlóst is. Már csak a tojásokat kell átcsempésznünk, s már utol is érte a csibe a libát!

A kamra rendezésénél egy üveg erjesztett erőspaprikát is találtunk. Naponta sül a kovászos kenyér a családnak, a kovászolt és erjesztett étkeknek szokott helye van az asztalon. Ez a csípős viszont különösen jól sikerült… Karácsonyra és különös alkalmakra tartogattuk, de egy üveg valahogy mégis kibírta tavaszig. Friss metélőfokhagyma van az asztalon, de az utolsó dunsztos üveg mégis előbb ér véget…

Az út széléről gyűjtött szegények körtéjét előző éven farontó lepke hernyója támadta. A férget ugyan sikerült kivenni, de a kártétel így is komoly. A belülről rágott fa mégis új hajtásokat hozott, amiket idén egészséges vad alanyokra oltottam. Több lett, mint volt bármikor…

Sorolhatnám még. Placid atya a Gulágon örömolimpiát szervezett. Az nyert, aki a legtöbb aznapi örömöt tudta felsorolni.

Mi miért is nyűglődünk?

Nyitókép: Pottyondy Ákos

Ajánljuk még:

Benned is van egy gyerek, akire talán az egész családod vár

Elnézve a mindent érdeklődéssel szemlélő, mindenben örömöt és élményt lelő gyermekeimet, egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést: a felnőtté válás mely szakaszában veszítettük el ezt a kíváncsiságot? Mikor volt az a pont, amikor elfelejtettünk gyereknek lenni, amikor elbúcsúztunk attól, ami igazán élhetővé tette mindennapjainkat?

 

Már követem az oldalt

X