Hétköznapi boldogság, avagy örömolimpia pannonhalmi-módra

Aktív

Hétköznapi boldogság, avagy örömolimpia pannonhalmi-módra

Ma találtam egy katicát. Olyan igazit, hét pettyeset. A katicának persze korábban is örültünk, énekeltük is hangosan, hogy „szállj el”, aztán nevettünk, mikor az ujjunk végére futtatott jószág – út tovább nem lévén – valóban elröppent. Ma már inkább marasztalnám, alig maradt belőle: az Ázsiából importált harlekin testvérei kíméletlenül kiszorították saját élőhelyeiről…

A mára rendelt öröm azonban nem állt meg ennyiben, az ásónyom alján még egy gilisztát is találtam! Négy éve ugyanitt még intenzív szántóművelés folyt, ma tájfajta gyümölcsfák oltványai növekednek a kaszálókertben. Ennyi idő kellett, hogy az alig hektárnyi terület közepére is újra eljussanak a rendíthetetlenül dolgozó humuszkészítők… Talán mégis van remény!

És az öröm még mindig nem ért véget. A fák köré gondosan rétegzett kaszálék alatt a november óta tartó csapadékhiány ellenére is nedvesen találtam a földet. Igaz, szánkózni idén sem tudtunk, s a hóemberhez is fél hektárról gyűjtöttük a havat, de valami csak jutott ide is... Holnap azért csak rákötöm az ereszalját a csapadékvízgyűjtő tartályra. Esőt ígérnek. Kitettem a mérőedényt, hátha most végre lesz is valami belőle…

A helyben oltott kajszi is megeredt. A kidőlt ősi mandulafa helyén indult sarjhajtásokat a hatalmas fa maradék gyökérzete élteti, ha valaki, akkor ő talál majd vizet. Szépen bírja a ráoltott kajszioltványokat. Szinte hallom, ahogy pattannak a virágrügyek a facsemetén. Tavaly hó állt a virágon, mégis alá kellett támogatni, hogy megbírja a termést. Előkészítem az ipszilonfát…

Odahaza, Udvarhelyszéken a szomszéd fajtalibát szerzett, s a gúnár is teszi a dolgát rendesen. Kettő-három tojás akad naponta, szinte mind fias. Idehaza a parlagi tyúknak nem számít, ha némely tojás valamivel nagyobb, ügyesen kotlik az alácsempészett idegenen is. A liba később kel, mint a tyúk, így pár nappal utóbb ültetünk egy másik kotlóst is. Már csak a tojásokat kell átcsempésznünk, s már utol is érte a csibe a libát!

A kamra rendezésénél egy üveg erjesztett erőspaprikát is találtunk. Naponta sül a kovászos kenyér a családnak, a kovászolt és erjesztett étkeknek szokott helye van az asztalon. Ez a csípős viszont különösen jól sikerült… Karácsonyra és különös alkalmakra tartogattuk, de egy üveg valahogy mégis kibírta tavaszig. Friss metélőfokhagyma van az asztalon, de az utolsó dunsztos üveg mégis előbb ér véget…

Az út széléről gyűjtött szegények körtéjét előző éven farontó lepke hernyója támadta. A férget ugyan sikerült kivenni, de a kártétel így is komoly. A belülről rágott fa mégis új hajtásokat hozott, amiket idén egészséges vad alanyokra oltottam. Több lett, mint volt bármikor…

Sorolhatnám még. Placid atya a Gulágon örömolimpiát szervezett. Az nyert, aki a legtöbb aznapi örömöt tudta felsorolni.

Mi miért is nyűglődünk?

Nyitókép: Pottyondy Ákos

Ajánljuk még:

Gyógyítsd magad rügyekkel: tanuljunk a népi gyógyászatból!

Gyermekként sosem értettem, hogy tavasszal miért nem szabadott nagyapám kertjében fára mászni, miközben alig néhány hónappal később a cseresznyeszedő vödörrel a kezünkben már küldtek bennünket ugyanazon fák tetejére... A rügyek és hajtások éppenséggel alig foglalkoztattak akkoriban, bezzeg a gyümölcs! Eszembe nem jutott volna akkor, hogy néhány évtizeddel később, régi tájfajta gyümölcsökkel foglalkozó emberként, mennyi időt és figyelmet fogok szentelni a tavaszi rügyeknek, apró hajtásoknak…

 
X
Már követem az oldalt