Belevágjunk-e felnőttként a zenetanulásba?

Gyerek vs. felnőtt nebulók

Sok éve zenélő emberként gyakran hallom felnőttektől, milyen jó lett volna zenét tanulni, milyen szerencsések vagyunk mi, akiknek ez gyerekként megadatott. Nos, ez valóban így van! Számos kutatás bizonyítja, milyen előnyökkel jár, ha egy gyerek zenét tanul. Fejlődnek a kognitív képességek, a mozgáskoordináció, az idegrendszer, az érzelmi intelligencia, az íráshoz és olvasáshoz szükséges készségek, és még sorolhatnám. A legfontosabb hatás mégis az öröm, amit a gyerekek megélnek, ha a zenetanulás biztonságos légkörben, koruknak megfelelően, életkori sajátosságaikat tiszteletben tartó, ezekre reflektáló módszerekkel zajlik, és ha a hangszertanulás nem szülői nyomás, kényszer miatt történik.

A zeneiskolás gyerekek többsége nem megy zenei pályára, de akkor is megélhetnek sikereket, ha csak néhány évig játszanak a hangszerükön. Felnőttekként pedig gyakran felébred a vágy, hogy újból zenéljenek. Ilyenkor felvetődik a kérdés: van-e értelme újra belevágni? Ha igen, akkor magántanárral vagy zeneiskolában? Ha zeneiskola, akkor állami vagy sem? Járhat-e egy felnőtt zeneiskolába? És aki még soha nem tartott hangszert a kezében, mire számíthat?

 

Akik már tanultak zenét gyerekként, és akik nem

Azok, akik már zenéltek gyermekként, némi előnnyel indulnak, noha ilyen helyzetekben az első néhány alkalommal megterhelő lehet szembesülni azzal, mennyit felejthet az ember az évek alatt. Onnantól viszont, hogy visszajön a régi tudás, könnyen belendülhet a lelkes diák. A teljesen kezdő felnőtt zenetanulók kezdetben tarthatnak attól, hogy gyerekdalokkal kell elindulniuk, ám szerencsére ma már egyre több kiadvány készül kifejezetten felnőtteknek, azzal a céllal, hogy már a tanulás legeleje is élvezetes legyen. Ezek a gyűjtemények ismert klasszikus művek részleteit, popslágereket vagy örökzöldek könnyített verzióit tartalmazhatják.

 

A gyereknek vagy a felnőttnek könnyebb-e a dolga?

A gyerekek könnyebben alkalmazkodnak fizikailag a hangszerükhöz, általában gyorsabban memorizálnak, viszont mivel a belső motiváció nem olyan erős, hamar elveszíthetik a lelkesedésüket, különösen a kottaolvasás, szolfézstanulás nehézségei miatt. De az sem segíti elő a dolgukat, hogy a zeneórák délután, az iskolai óráik után zajlanak, és a fejlődéshez szükséges a mindennapos gyakorlás, amihez a közismereti tárgyak tanulása után már gyakran akkor sincs kedvük, ha egyébként magát a hangszert szeretik.

Ezzel szemben a felnőttek saját belső motivációjuktól vezérelve vágnak neki a tanulásnak – akár teljesen az alapoktól, akár némi korábbi, passzív tudás birtokában. Egy felnőtt diák számára gyakran fontosak a konkrét célok, például egyes darabokat mindenképpen meg szeretnének tanulni, ehhez pedig jóval több türelmük van, mint fiatalabb társaiknak. Egy jó tanár segítségével képesek apró célokat kitűzni maguk elé, amelyek következetes gyakorlással eljuttatják őket a nagy céljaikig. Az ő napi gyakorlásuk esetenként kevesebb időt vesz igénybe, nem is biztos, hogy mindennap tudnak játszani, de amikor van rá lehetőségük, akkor tudatosan szervezik a gyakorlást.

A felnőttekkel is foglalkozó tanárok segíthetnek a helyes rutin kialakításában. Fel tudnak építeni olyan gyakorlási stratégiát, ami akár napi tíz perccel is hatékonyan segíthet.

Így, bár elmondható, hogy a felnőttek szervezetére nem pont úgy hat a zene, mint a gyerekekére, mégis nagyobb lépésekben tudnak haladni, ha rászánják az időt, és ha sikerül fenntartani a motivációikat.

A felnőtt növendékeken általában a nyomás is kevesebb. Belőlük legtöbbször már senki nem akar profi zenészt nevelni, pontosan tudják, miért, kiért csinálják, meddig bírják, és mit szeretnének elérni vele. Könnyebben válogathatnak a tanulni kívánt műfajok közt, és azt a tudást sajátíthatják el, ami miatt odamentek. Egy felnőtt annak is jobban utánanéz, mivel jár egy zeneiskola, és mit tud adni egy magántanár, ez pedig segít a jó oktatási forma megtalálásában.

Magántanár vagy zeneiskola?

A két forma közt anyagi és tanulásmódszertani különbségek is vannak. Egy magántanár általában óránként kéri el a díjat, előnye, hogy személyre tudja szabni az oktatást. Sokan közülük házhoz mennek, vagy a lakásukon fogadják diákjaikat, ez elősegítheti az oldott légkör kialakulását. A felnőtt tanuló olyan tényezők alapján választhat tanárt, amiket fontosnak tart. Ez lehet az életkor, az iskolai végzettség, a szimpátia, a személyiség, a lakhely, az árazás vagy bármi. Magántanár mellett általában nem kell vizsgázni, megadott rendezvényeken szerepelni, adott mennyiségű darabot teljesíteni időre, és az óraszámot is közösen lehet meghatározni. Így ez a forma azoknak a felnőtteknek lehet hasznos, akik igazán személyre szabott oktatást szeretnének.

A zeneiskola jóval olcsóbb, félévente kell befizetni a tandíjat, ez általában heti bontásban kevesebbre jön ki, mint egy magántanár. Bizonyos zeneiskolákban különböző kedvezményeket is lehet igénybe venni szociális helyzetre, fogyatékosságra és egyéb tényezőkre tekintettel. Itt viszont több a kötelezettség. Bár a legtöbb zeneiskola rugalmasan kezeli a felnőtteket, van egy adott tanmenet. A hangszeres órán kívül az oktatás része a szolfézs, a zenei alapvizsga letétele után pedig még egy tárgyat kell választani. Ez lehet kórus, kamarazene vagy bármi egyéb, amit a zeneiskola kínál. Általában évente kétszer adnak számot a diákok a megszerzett tudásukról nyilvános koncert vagy zárt körű vizsga formájában, de a lelkesebbek több szereplési lehetőséget is kaphatnak, ha ez motiválja őket.

Ami a motivációt illeti, a zeneiskolában megvan egy olyan ritmus, ami nem ad lehetőséget arra, hogy az ember hetekig ne gyakoroljon, lemondogassa az óráit, halogasson, ilyen-olyan dolgokra hivatkozzon... ez felnőttekkel azért gyakran megtörténik. Az állami zeneoktatásban ezenkívül nehezebb a műfajok közti átjárás: általában a klasszikus zenét tanító tanároknak nem lehet egyszer csak azt mondani, hogy mostantól jobb lenne a könnyűzene, de ugyanazzal a tanárral és klasszikus zenén belül is különböző stílusokat tanulnak a diákok az éveik alatt.

A harmadik oktatási forma pedig a magán zeneiskolák adta lehetőség. Ezeknél a magántanárokéhoz hasonlóan viszonylag magas a tandíj, és legtöbbször alapítványokon, egyesületeken, civil szervezeteken keresztül működnek. Itt sokszor ötvöződik a fentebb említett két tanulási forma: az egyéni órákon kívül számos csoportos program várja az érdeklődőket. 

Összességében tehát elmondható, hogy a zenetanulás a tévhitekkel ellentétben nemcsak a legkisebbek privilégiuma, és lassan, de biztosan Magyarországon is terjed az a nézet, hogy bárki bármikor elkezdhet zenélni. A kitartáson és a motiváción kívül csak egy jó tanárra és egy hangszerre van szükség. A zene remek kapcsolódási pont lehet bárkivel, felnőttként bárki alapíthat saját zenekart akár hobbiból, de ha nincsenek koncertezési céljaink, az is rendben van. Ha csak önmagunknak játszunk, az is. Ha valaki más kedvéért tanulunk dalokat, az is. A zene szépsége az, hogy bármire használható, és a tanulása igazán soha nem ér véget. A tőle kapott pozitív élmények száma pedig szintén korlátlanná tehető, és az egyik legjobb eszköz lehet a minőségi kikapcsolódásra, a boldogság, az alkotás örömének megélésére.
14 év klasszikus zongorával a hátam mögött, jelenleg is zeneiskolásként, harmadik hangszeremet tanulva ajánlom tehát a zenélést bárkinek. Kortól, nemtől, mindentől függetlenül. Csak érezzétek jól magatokat benne! Az a legfontosabb.