ZónánTúl

„Víz nélkül ihatod, szódával ihatod, céklalével ihatod, idiótákkal viszont ne idd” – Ezért több a rakızás, mint hinnéd

A rakı, a törökök ánizspálinkája nem csak egy egyszerű ital, amelyet lehúzunk, mint egy felest. A rakınak lelke van, a rakızásnak pedig hagyományai. A pillanatban lenni – számomra egy ráérős, barátokkal elköltött rakı-vacsora is ezt az üzenetet hordozza, mint oly sok minden más a török kultúrából.

Két kisebb méretű (rakı-) pohár, benne koccanó jégkockák, ánizsos illat, tejfehér szín, víz, kis kortyok, mellé apró falatkák, felpezsdülő beszélgetés, bizsergés – rakıt iszunk. Végtelen tisztelettel nyúlunk a pohár után, becsülünk minden egyes kortyot, és elismeréssel adózunk a teremtőnek, amiért gyümölcsöt adott és ánizst, amiből aztán elkészülhet ez a nemes itóka – valahogy így gondolkodhat róla minden török, aki él a rakı nyújtotta örömökkel.

„Rakı! Igazi Isten csapása, sós mellé ihatod, édes mellé ihatod, bánatodban ihatod, könnyek közt ihatod, sárgadinnyével ihatod, fehér sajttal ihatod, e kettővel együtt ihatod, étellel ihatod, vízzel ihatod,

víz nélkül ihatod, szódával ihatod, céklalével ihatod. Idiótákkal viszont ne idd”

– hallottam már többször a fenti mondást.

A törökök nemzeti italának fogyasztása nem „csak úgy” történik. Ceremóniája van, sok-sok íratlan szabálya, amelyek betartása nélkül jobb ki sem bontani az üveget, ha szeretnénk megérteni, ők hogyan fogyasztják az egyébként erős italt.

Miből készül a rakı, amit oroszlántejnek is neveznek?

A 40-45 százalék alkoholtartalmú italt leginkább szőlő lepárlásával készítik, de kapható fügéből vagy szilvából főzött változat is. A második főzés előtt teszik hozzá az ánizsmagot, ettől kapja a különleges, mentolos ízét, és ettől lesz más, mint egy jó gyümölcspálinka. A lepárlások számával nő a rakı minősége is.

Első lépésként vékonyfalú rakıs poharak kerülnek elő, mindenki elé kettő. Az egyikbe rakıt töltenek, amit igény szerinti hideg vízzel hígíthatnak, és az egyébként áttetsző ital tejfehérré változik. Erről és a benne rejlő erőről kapta a nevét, oroszlántej. A másik pohárba csak tiszta vizet öntenek, és ízlés szerint jégkockákat tesznek mindkettőbe. Fontos a sorrend, először a rakı, utána a víz, majd a jég, ellenkező esetben úgy tartják, hogy elillannak az aromák. Máris készen áll minden, hogy megkóstoljuk. Vagy mégsem?

Az alkoholfogyasztás nem tiltott Törökországban, mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy él-e vele vagy sem. A törökök ritkán töltenek maguknak egy pohárka rakıt, és isszák meg csak az alkoholtartalma miatt. A rakızáshoz társaság és idő kell. Születésnap, ünneplés, jókedv? Jó apropó akár egy rakıs vacsorára. Ilyenkor mindig többen jönnek össze, és lehetőség szerint olyan helyen, ahol ehhez illő zene szól.

A rakı mellé dukál egy kis gyümölcs, hozzá illő hideg előételek (mezék), sajtok, zene. De még jobb, ha egy komplett vacsorát kísér a poharunk, legyen szó halról vagy éppen kebabról, mindkettőhöz nagyon illik az ital aromája. A lényeg, hogy komótosan eszegetve élvezzük az előételek, a főétel, a gyümölcsök és az ital ízének összefonódását. Azt mondják, hogy

lélekben is készen kell állni a rakıra, a terheket pakoljuk le még mielőtt asztalhoz ülünk.

Egy rakı-esten kortyról kortyra fokozódik a hangulat. A halk beszélgetés nótázásba, szenvedélyes szónoklatokba, és akár asztalon táncolásba is fordulhat. S legyen bár őrület a helyiségben, íratlan szabály, hogy mindenki a saját lábán hagyja el a termet.

A zene szintén nagyon fontos egy-egy ilyen estén. Nagy nevek klasszikus számai csendülnek fel, amelyeket lehet énekelni, és amelyek felerősítik az asztalnál uralkodó hangulatot, jókedvet, bánatot, merengést. Íme egy a rakızáshoz megfelelő zenei válogatás!

A rakı-asztal a gyógyír a megtört szívű szerelmes számára is, csendesebb helyen, halk zenével, néhány közeli baráttal. A hangulat szolidan emelkedik, és az ital hatására megoldódott nyelv próbálja feloldozni a bánatot, miközben a társaság mindent megtesz, hogy lelket öntsön a búslakodóba.

Először mindig a semleges témák jönnek elő a rakı mellett, munkahely, napi dolgok, majd ahogy telik az idő és nő a lenyelt kortyok száma, a társalgás úgy lesz egyre szenvedélyesebb, megoldódik a nyelv, előkerülnek a pletykák és a politika is.

Világot megváltani, mily meglepő, itt is csak bizonyos mennyiségű rakı elfogyasztása után szokás.

Nincsen rakı-ivás anélkül, hogy fel ne csendülnének a tósztok, mely után csilingelnek a poharak. Szigorúan a pohár alját koccintják össze, ez szimbolizálja az egymás iránti tiszteletüket. Ha az egyik koccintó a megbecsülését szeretné kifejezni a másik iránt, akkor egy pár centivel lentebb tartja a poharát a koccintás pillanatában. Ezzel azt mutatja, hogy saját maga „felett” érzi a másikat.

Sok-sok rakı-iváshoz kapcsolódó mondás létezik. Az egyik kedvencem, amikor a halvacsora után kijelentik, hogy felfelé néz a hal a gyomorban, lesi, hogy milyen gazdája van, önt-e utána egy kis rakıt is – tudniillik, a kettő „elválaszthatatlan” egymástól.

Ha tradicionális rakı-vacsorára vágyunk Törökországban, akkor a legjobb választás egy meyhanéba (ejtsd: mejhane) menni. A meyhanék olyan éttermek, ahol az alkoholt hozzá illő, hagyományos előételek és főételek mellett szolgálják fel, a háttérben pedig szól a zene. Isztambul leghangulatosabb meyhanéi a Beyoğlu negyedben találhatók.

 

Már követem az oldalt

X