ZónánTúl

Napfény és tervezés: ezekre figyelj, ha mostanság indulnál túrázni

Ahogy rövidülnek a nappalok és egyre hűvösebb lesz az idő, sokaknak elmegy a kedve a kirándulástól. Inkább bekuckóznak egy jó könyvvel a kanapéra és a négy fal melege között maradnak, pedig az őszi-téli túrázásnak rengeteg pozitív hatása van. Egyrészt fittek maradunk a hideg hónapokon is, másrészt erősítjük vele az immunrendszerünket is, harmadrészt a szabadban töltött idő javítja a hangulatot és hozzájárul a mentális egészségünk megőrzéséhez. Úgyhogy „a hideg nem akadály” jeligére érdemes bakancsot ragadni, és kimenni a szabadba – persze néhány alapelvet szem előtt tartva! 

Túrázz nappal

Míg nyáron általában igyekszünk elkerülni a tűző napsütést, addig ősszel és télen pont ennek az ellenkezője igaz. Ilyekor a világos órák száma meglehetősen korlátozott, és ahogy lemegy a nap, rögtön hideg lesz. Ősszel kerüljük a sötétedés és délután 4 óra utáni túrázást. Ha  pedig naplementés kirándulást tervezünk, időzítsük úgy, hogy ne távolodjunk el messzire az úttól.

 Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

Réteges öltözködés

Ősszel érdemes számításba venni a hőmérséklet ingadozását, és ennek megfelelően öltözködni. Sokszor reggel még dér van és mínuszok, míg napközben a hőmérő higanyszála 10 fok felé kúszik, ami napsütéssel kombinálva kellemes hőérzetet ad. Ha úgy gondolod, hogy két rétegben fázni fogsz, viselj hármat vagy négyet. Levenni még mindig könnyebb egy réteget, mint eltűrni a didergést. Viselj természetes anyagból készült felsőruhát, és a kesztyű, vastag zokni, sapka, esőponcsó és sál mellett jó szolgálatot tehet a bakancs impregnálása is!

Ellenőrizd, és ne csak az időjárást

Indulás előtt 24 órával érdemes ránézni az időjárás-előrejelzésre, hogy várható-e eső, szél vagy hóesés, ami befolyásolhatja a túra útvonalát, helyszínét. Ám nem csupán az időjárás az, amit ősszel számba kell venni.

A napfelkelte és naplemente időpontok mellett nézd meg azt is, nincs-e az adott környéken esetleg vadászat, vagy erdőjárási korlátozás érvényben.

Ha tömegközlekedési eszközt használsz a túrahelyre való eljutásra, ne felejtsd el kiírni az indulási időpontot egy papírra, hiszen a telefonod napközben lemerülhet, és vedd figyelembe a tervezésnél a hétköznap és hétvége közötti menetrendi eltéréseket is.

 Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

Maradj hidratált

Fontos, hogy hűvösebb időben is megfelelő mennyiségű folyadékot fogyassz napközben. Mivel ilyenkor annyira már nem csúszik a víz, mint nyáron a kánikulában, érdemes meleg itallal is készülni. A hőtartó termosz mellett a kulacsban tárolt víz esetében nekem egyébként az a trükk vált be, hogy otthon forró/meleg vízzel töltöm tele, így ha napközben ki is hűl, még pont olyan hőmérsékletű lesz, ami könnyen iható.

Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu

Tervezd meg előre az utat

Az őszi kirándulások során érdemes még nagyobb biztonságra és kiszámíthatóságra törekedni. Ha ismered az útvonalat, ahova készülsz, az előny, hiszen ki tudod nagyjából számítani, mennyi ideig fog tartani a túra. Ha viszont új terepen kirándulsz, érdemes rövidebbre tervezni a napot. Inkább kevesebbet menj, mintsem túlvállald magad és rád esteledjen. Plusz kalkuláld bele a napba azt is, hogy a terepviszonyok (pl.: sár, csúszós út) miatt lehet, hogy nem fogsz tudni olyan gyorsan haladni, mint ahogy szeretnéd.

Vigyél magaddal könnyű harapnivalót

Attól függően, merre túrázol és milyen az infrastruktúra útközben (pl.: vannak-e éttermek, kávézók), érdemes az innivaló mellett étellel is készülni az útra. Mivel az erdei pihenők és padok sok helyen nedvesek, hacsak nincs nálad polifoam ülőke, nem biztos, hogy le tudsz ülni, ezért olyan harapnivalót tegyél a hátizsákba, amiket séta közben könnyen el tudsz fogyasztani. Egy szendvics, alma, banán és csoki mindig jó, ha kéznél van, de ha hosszabb, adott esetben több napos túrára indulsz, érdemes a megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlásáról (kalcium, magnézium) is gondoskodni.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X