Hajszálon múlt az európai bölény sorsa az öreg kontinens utolsó őserdejében

A 150 000 hektárnyi terület Lengyelország és Fehéroroszország határán, a Balti-tenger és a Fekete-tenger vízválasztóján fekszik: nyugati 62 500 hektáros területe Lengyelországé, keleti 87 500 hektáros része pedig Fehéroroszországé. Az utolsó európai őserdő mindkét országban védett terület: Lengyelországban a Bialowiezai Nemzeti Park, Fehéroroszországban a Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park alkotja. 

A Bialowiezai Nemzeti Park bejárata – Fotó: Pixabay / mkoziol

Sokat megélt tölgyfák és kőrisek, több mint 20 000 állatfaj, köztük Európa legnehezebb szárazföldi állatával, a tekintélyt parancsoló európai bölénnyel – ez jellemzi a csodás Bialowieza-erdőt,

évezredes történelmünk csendes, erőtől duzzadó őrét. De nem volt mindig ilyen csendes, és ilyen méltósággal teli az élet a sűrű növényzet között: a 15. században ugyanis már a vadászok kedvelt játszótere lett.

Fotó: Pixabay / Krzysztof

A lengyel király, Władysław Jagiełło is előszeretettel vadászott a területen – az erdő közepén egy vadászkastélyt is építtetett magának. Amikor azonban az erdő I. Zsigmond birtokába került, első dolga volt kiadni egy rendeletet, amelyben megtiltotta a vadászatot. Döntése egy ideig megvédte az ősi terület kincseit, mígnem a 17. században el nem kezdtek vasércet bányászni a helyiek. És ha ez nem lenne elég:

I. Pál cár eltörölte az összes védelmet, ami addig az erdőt illette.

Ezek után lendületet kapott a bölényvadászat, aminek következtében alig másfél évtized alatt az európai bölények száma 500-ról kevesebb mint 200-ra csökkent, amit tovább rontott az 1800-as évek felfoghatatlan döntése: az állam vadászterületté nyilvánította.

Így történhetett meg, hogy 1921-ben levadászták a terület utolsó vadon élő európai bölényét is.  

Fotó: 123RF  

Miután a helyzet tarthatatlanná vált, és a területet újra rezervátummá nyilvánították,

1929-ben a lengyel kormány négy bölényt vásárolt különböző állatkertekből, hogy újra visszanépesítse az erdőt. Tíz év alatt a bölények száma 16-ra emelkedett a területen,

így némiképp sikerült mérsékelni az elődök okozta károkat.

Fotó: 123RF 

Legalábbis egy darabig. Alig nyolc évvel ezelőtt, 2016-ban ugyanis

Jan Szyszko lengyel környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy engedélyezni fogják a fakitermelés háromszorosára (63 000 m³-ről 188 000 m³-re) emelését az erdőben,

amit azzal indokolt, hogy a terület komoly betűzőszú-fertőzéstől szenved. Természetesen ezt sem a szakemberek, sem a tudomány képviselői, sem a különböző környezetvédelmi csoportok nem tudták indokként elfogadni: teljesen értelmetlennek és elfogadhatatlannak tartották.

Fotó: Flickr / Frank Vassen

A Greenpeace 120 000 aláírást gyűjtött össze az erdő védelmében, tömeges tiltakozásokkal próbálták védeni az erdőt, mígnem komoly erőfeszítések árán sikerült megakadályozniuk a pusztítást:

2017 júliusában az Európai Bíróság átmeneti határozatában a fakitermelés azonnali felfüggesztésére szólította fel Lengyelországot.

Szerencsére még azelőtt, hogy komoly és visszafordíthatatlan károkat okoztak volna.

Fotó: 123RF 

A dolog pikantériája, hogy a 2017-es határozatot a lengyel kormány nem ismerte el, így folytatta a fakivágásokat. 2018 áprilisában azonban az Európai Bíróság meghozta végső döntését, miszerint uniós jogot sért a fakitermelés, és mivel a határozat minden tagállamra nézve kötelező érvényű, Lengyelországnak kötelessége volt felhagyni az illegális cselekedettel. Szinte hihetetlen elképzelni, hogy egy ekkora jelentőségű világörökségi helyszínen ilyesmi előfordulhat.

A Bialowieza erdeje 59 emlősfajnak, több mint 250 madárfajnak, 13 kétéltű és 7 hüllőfajnak és 12 000 gerinctelen fajnak ad otthont, ráadásul ma már itt él a legnagyobb bölénypopuláció: körülbelül 900 egyed – ez a világ teljes bölénypopulációjának csaknem 25 százaléka és a szabadon élő bölények több mint 30 százaléka.

Fotó: 123RF 

Az őserdő a védett erdei ökoszisztémák változatos komplexumát őrzi, amelyek a közép-európai vegyes erdők szárazföldi ökorégióját példázzák. A terület kiemelkedően magas természetvédelmi értékkel rendelkezik, teljes táplálékhálózatot tart fenn, beleértve a nagy emlősök és a nagyragadozók (farkas, hiúz és vidra) életképes populációit is. Az álló és a földön fekvő holt fák gazdagsága gombák nagy változatosságához járul hozzá, ezzel is erősítve azt a tényt, hogy a terület a biodiverzitás megőrzése szempontjából pótolhatatlan.

Sajnos történelmi őserdőnket egyre jobban fenyegetik a klímaváltozás hatásai is:

50 év alatt 0,8 °C-kal nőtt az éves átlaghőmérséklet, miközben a nyári csapadékmennyiség csökkent, a telek pedig lényegesen enyhébbek és rövidebbek lettek.

A talajvíz szintje mindösszesen három évtized alatt 50 cm-t csökkent, ami sok szempontból gondot okoz. Leginkább a sekély gyökérzetű fenyők életét nehezíti meg, amelyek állományai a nem megfelelő vízellátás miatt drasztikusan csökkennek a területen.

Fotó: 123RF  

A fenyők pusztulásában azonban más is közrejátszott: a lucfenyő kéregbogár fertőzésének egyre erősödő veszélye. Bár hozzá kell tennünk azt, hogy ennek a kártevőnek a jelenléte és kártétele szorosan összefügg az antropogén hatásokkal is: a melegebb hőmérséklet és az elhúzódó aszályos időszakok okozta stressz ugyanis meggyengítette a lucfenyőket, így érzékenyebbé váltak a fertőzésekre.

Nem egyszerű tehát az élet kontinensünk utolsó őserdejében sem, aminek még várhatóan további kihívásokkal is szembe kell néznie. Az öröm az ürömben talán csak annyi, hogy számos aktivista, természetbarát és környezetvédő csoport viseli szívén sorsát, így bárki is akarjon neki ártani, annak nem lesz könnyű dolga.

Európa utolsó őserdejéről impozáns képgaléria nyílik az UNESCO oldalán. Érdemes végiglapozni!

Nyitókép: Flickr / Frank Vassen