Egy ház, millió történet: két híres ember sorsa a budai hegyekben

„Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen.” 

Fekete István írta ezt megrázó naplójában, amit Budapest ostroma alatt, 1944 telén vezetett, és amelynek részletei később Tíz szál gyertya című novelláskötetében jelentek meg. 

Egy, a halála évében, tán utolsónak készült riport indított el házának felkutatására, ugyanis hiszem, hogy sokat elárul rólunk otthonunk. Szerettem volna közelebb kerülni ehhez a fantasztikus íróhoz, megismerni történetét – lakhelyén keresztül. És hamar rá kellett jönnöm: egy szép budai házban legtöbbször nem csak egy ember életét érdemes megismerni!

Viszontagságos lakhatás egy viszontagságos történelmi korban

1940 és 1945 közt Fekete István az egyik legismertebb, legsikeresebb és legkeresettebb író volt Magyarországon. 1940-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett, és megírta a Hajnalodik című darabját, amit százszor játszottak a Magyar Színházban teltházzal. 1941-ben írta a Dr. Kovács István című könyvét, ebből 1942-ben készült film Páger Antal főszereplésével, aki bele is írt néhány, később nagy port vert mondatot. Ez a film lett a magyar filmgyártás egyik legsikeresebb alkotása. Ugyancsak 1942-es a Túlsó part, és a Féltékenység című forgatókönyv, 1943-as az Aranypáva című, szintén filmre szánt munka. Ezek mellett, lévén változatlanul a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazottja, 1941 és 1948 közt tucatnál több oktatófilmet írt, amelyek szintén rendkívüli népszerűséget jelentettek. Mindezen munkák gyümölcse lehet az a gyönyörű autó, aminek a Miasszonyunk útja 8-as számú villa előtt készült képét a Pinterest oldalán találtam meg.

Feketének a Miasszonyunk utca 8-ban volt lakása, amely utca 1953 óta a „Notre Dame” fordításának megfelelő elnevezés helyett a kevésbé klerikális, Meredek utca néven ismert. A nyolcas szám a város felöli, északi oldalon áll a régi Notre Dame de Sion, vagyis az Arany János Gimnázium épülete és a Hegyalja út közti lejtőn. A korabeli telefonkönyvek, továbbá az 1956 óta Amerikában élő ifjabb Fekete István szerint 1941-ben költözött a család Ajkáról Pestre, a Sas-hegyre, ám az 1944 szomorú karácsonya után elszabadult pokol lakhatatlanná lett a lakást. Ám a ház áll, az alapok, az arányok és némely részletek sejtetik a valószínűleg az 1930-as évek végén készült tervek jó ízlését, de dacára a háborús ostrom utáni felújításnak, ide már – ki tudja, miért – nem költözhetett vissza az író. Ezzel az emléke is teljesen eltűnt innen.

A környék jó ismerője, Dr. Kosáry Judit ( Dr. Kosáry Domokos történész-akadémikus lánya, egyetemi tanár) emlékezett, hogy az ostrom alatt, mikor a családjuk a Sas-hegy gyomrában anno – és valószínűleg a mai napig – létező bunkerben volt „elszállásolva”, ott volt Fekete István is. 

A már említett cikkben, 1970-ben Fekete István felidéz még egy egészen kísérteties jelenetet. Az ostrom elcsendesedésével, amikor a szomszédos zárda épületéből, ahol az ostrom legdurvább napjait töltötték, visszamerészkedtek lakásuk romjaihoz, döbbenten tapasztalták, hogy már megelőzték őket. Ismeretlenek kipakolták a lakásban fellelhető, a mezőgazdász végzettségű és műveltségű tulajdonos híres, kitömött állatokból álló gyűjteményét, kihozták a romok alól, és a villa kertjének téli fáira rákötözték őket egyenként. Ez a bizarr látvány búcsúztatta szegényeket szeretett sas-hegyi otthonuktól, és a tudat, hogy minden, amit ez a lakás jelentett, elveszett, örökre. 

„A lakás ottmaradt, tizenöt év minden munkája, álma és eredménye ottmaradt”

 – emlékezett később az író.

A háború után fedél nélkül maradt írót a két világháború közti ünnepelt színész, Rajnay Gábor fogadta be Tárogató úti villájának akkor éppen üresen álló földszinti lakásába. 1945-től haláláig lakott itt Fekete István, emlékét itt tábla őrzi.

Izgalmas szomszédok

A Miasszonyunk utca 8-as háznak rövid, háború előtti, fénykornak nevezhető korszakában – az építés vélhetően 1939-es éve utáni, és az 1944-45-ös ostrom, majd az azt követő kommunista évtizedek sérülései, lakásleválasztásai, átalakításai előtti állapot – élt még itt néhány érdekes ember. Kánya Kálmán, nyugalmazott külügyminiszter például. Szemben a helyi legendával, miszerint a nyugalmazott diplomata otthona a Vércse utca 7. alatti, neobarokk villában lett volna. Kánya Kálmán, bár a villát 1936-ban felépítő Házszövetkezet igazgatótanácsának tagja volt, soha nem lakott ott. Az a ház Kánya Kálmán kétes hírű, zavaros pénzügyi hátterű ingatlan- és egyéb ügyletei okán a korabeli sajtóban gyakran említett unokaöccsének, Kánya Albertnek az otthona volt – legalábbis többek között neki is otthona volt, lévén bérvilláról beszélünk.

Kánya Kálmán egy rendkívül tehetséges, intelligens, és – szemben a legtöbb, a második világháború előtt szolgált hivatásos diplomatával – nem arisztokrata, hanem polgári származású politikus volt. Nagypapája polgármester volt Sopronban, a papája sikeres ügyvéd. Ő is soproni születésű, bár sokat nem élt a városban. Tanulmányai kezdetétől diplomatának készült, pályafutását 1896-ban Konstantinápolyban kezdte alkonzulként, majd a Monarchia szentpétervári követségén volt konzul. 1910-miniszteri tanácsos, 1913-tól az Osztrák Magyar Monarchia követe volt Mexikóvárosban. 1920-25-ig külügyminiszter-helyettes, 1925 és 1933 közt berlini nagykövet. 1933 és 1938 közt a Gömbös, a Darányi és az Imrédy kormányokban szolgált külügyminiszterként. Ide, az 1930 és 1953 közt Miasszonyunk útjának elnevezett utca 8-as száma alá már mint nyugalmazott külügyminiszter költözött.

„Finoman szarkasztikus ajkai óvatosan és előzékenyen formálták a szavakat, melyeknek hatásait szinte nyomasztóan intelligens tekintettel fürkészte” – jegyezte meg róla C. A. Macartney, angol történész. Mondták róla azt is, ő volt a „politikai szarkazmus mestere”, de kortársai leginkább kivételesen kellemetlen embernek írták le. Kollégája, egy időben felettese, a rendkívüli műveltségű arisztokrata polihisztor, gróf Bánffy Miklós hosszan ír róla Huszonöt év című memoárjában: „Nagyon intelligens. Óriási formai tudással és ügyismerettel. Szerette, (...) hogy függjön tőle mindenki. Rettentően féltek tőle. Ő a típusa a „foglalkozásszerű” diplomatának, a külügyet úgy tekinti, mintha sakk volna. Minden kérdést hűvösen tárgyalt, mintha nem élő milliók boldogulásáról, vagy szenvedéséről lenne szó, hanem algebrai probléma, amit meg kell oldani. (...) Nem szeretett senkit. Rabszolgatartó természete volt, örömére szolgált, ha megtaposhatott valakit.”

1938-ban, dacára hosszas követi létének, maguk a németek szorgalmazták a külügyminiszter menesztését, mert a német kultúrának ugyan lelkes híve volt, és így a német irányultságnak is, de Hitlerről és rendszeréről lesújtó véleménye volt, amit nem is titkolt nagyon. Szálasi kormányra kerülésekor letartóztatták, Sopronkőhidán tartották fogva, Kállay Miklós és Jávor Pál is emlékezett rá az akkor ott raboskodók közül. Nagybetegen került haza ’44 karácsonyán, nem sokkal később, a Sziklakórházban halt meg 1945. február 28-án.

Mivel agglegényként élt, örökösei oldalági rokonai voltak, akik a háborút követő közlekedési káosz folytán csak 1945 októberében jutottak el oda, hogy a volt külügyminiszter hagyatékát felmérjék. 1945-ben két ingatlan volt Kánya Kálmán tulajdonában: egy villa Balatonalmádiban, és a Miasszonyunk utca 8. alatti lakás. Mire a család ideért, őket is megelőzték, hasonlóan szomorúan zárult a történet, mint Fekete Istvánék esetében.

Döbbenetes mértékű rablásról szólnak a korabeli híradások, és ami érdekes: bombázásról, háborús sérülésről egy szót sem említenek.

„Kánya Kálmán külügyminiszter Miasszonyunk útjai és balatonmelléki villáját ismeretlen tettesek oly mértékben kifosztották, hogy csupán a falak maradtak meg. Elvittek a muzeális értékű lakberendezésen kívül 150 darab perzsaszőnyeget, valódi brüsszeli csipkét, arany és ezüst értéktárgyakat, értékpapírokat, többezer kötetes könyvtárat. Legszerényebb számítások szerint 5 milliárd pengőt tesz ki a veszteség mértéke.” – írta a Világ 1945 októberében.

A család rendőrségi vizsgálatot indított, kétlem, hogy bármilyen eredménnyel. Sejtésem szerint megrendelésre történhetett a betörés, bár az ostrom utáni kaotikus időkben bőven volt lehetőség rablásokra is. A család később rájöhetett: ez a próbatétel csak a kezdet, az elkövetkezendő évtizedek csak növelték a hasonló hátterű emberek fizikai, lelki és szellemi veszteségeit.

Kánya Kálmánt életében sem sokan szerették, de kétségtelenül történelmi személyiség, Fekete István személyének a magyar irodalomtörténetben elfoglalt szerepe viszont vitathatatlan, generációk nőttek fel könyvein, mindannyiunk kedvenc kisrókája Vuk pedig a mai meseáradatban is állja a versenyt.

A Meredek utca 8., bár megváltozott címen és külsővel, de áll. Híres régi lakóira pedig semmi nem emlékeztet.

Források: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, és itt / Helyszínbejárás 2021. január