Ahol a harmónia az úr: egy szeretettel gondozott Dióliget története

Ritka az olyan igényes vendéglátóhely, ahol a kiváló szolgáltatások az embernek elsősorban nem a külső kényelmét, hanem a belső jóllétét szolgálják. A Dióliget vendégházakból álló farm többek között ezért is különleges hely – másrészt, ahogy a neve is jelzi, valóban egy romantikus dióligetben épült.

A Misi házaspár és a Dióliget közös története egy romantikus álommal kezdődött: 2012-ben, első gyermekeik születése előtt vásárolták meg a liget egy részét, amelyen akkor már termő diófák voltak. Ezt a birtokot fejlesztették tovább, és tették alkalmassá vendégek fogadására.

A jelenleg 300 diófából és 60 egyéb gyümölcsfából álló ligetben kecskék legelésznek, és az akkor született ikrek mellé még egy gyermeket hozott a gólya. Ebbe a „külön világba” csöppenünk bele, ha a Dióliget hat vendégháza közül valamelyikbe bekuckózunk.

Fotó: Dióliget / Bácsi Róbert László

A romantikus álom megéléséhez bátorságra is szükség volt, hiszen az informatikusi biztos jövedelmet és egy kezdődő marketinges karriert kellett felcserélni a vágyott életre, amiről fokozatosan derült ki csupán, hogy fenntartható-e. Rengeteg munka, kitartás, sok tapasztalat és tudatos döntések vezettek a Dióliget mai arculatának kialakításához. A visszaigazolás, hogy Vali és Laci helyesen döntöttek, nem maradt el: az itt pihenő vendégek zöme visszajár. Bár látunk hasonló kezdeményezéseket az országban, itt valami pluszt is megérezhet az ember: a szimbiózist.

E családi vállalkozás kovásza a harmónia – ember és környezete és ember emberrel való összhangja köszön vissza a Dióliget minden szegletéből.

„Többféle vendég választ szívesen bennünket: vannak, akik párban jönnek, akár még az ismerkedési fázisban, és elvonulásra vágynak, vagy éppen szülők, akik kettesben szeretnének lenni. De érkeznek idősebbek is, akik a nyugalmat, a békét keresik, és természetesen vannak családdal nyaralók is, akik főként a nyári szünetben jönnek. Nagyon vigyázunk, hogy a különböző vendégek elkülönüljenek egymástól a birtokon, hogy ne zavarják egymást. Szerencsére, bőven van hely, így ez könnyen megoldható. Ez az intimitás azért is alakul természetesen, mert főként présházakból kialakított kis szállásaink vannak, ahol amúgy sem férnének el sokan, de éppen ez volt a célunk” – mondja Vali, a Dióliget háziasszonya.

Fotó: Dióliget / Bácsi Róbert László

A területen minden munkát a család maga lát el: „Munkamegosztással oldunk meg mindent. Én végzem az adminisztratív teendőket, kezelem a foglalásokat, fogadom és búcsúztatom a vendégeket, Lackó pedig a kertért felelős, az állatokért és persze mindent problémát megold, ami a vendégházakban felmerül. Mesteremberré tanulta ki magát az évek során” – mondja Vali, az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján.

A Dióliget nyitása után két évvel, 2014-ben a Gasztroangyal stábja is ellátogatott a talpalatnyi Mennyországba:

A hely azóta sokat változott: egyrészt három és fél hektárnyira bővült, másrészt viszont el kellett engedniük egy-két dolgot: ma már csak kecskékkel találkozunk a diófák árnyékában, a birkák és a majorság a liget és a vendégek mellett már soknak bizonyultak két ember számára.

Igazi családi vállalkozásként Vali és Laci valóban saját arcukkal képviselik a Dióligetet, így minden, amit látunk, a saját megélésük és értékrendjük hiteles tükre. 

„Amikor a Gasztoangyal nálunk járt, éppen azt a korszakét élte a hazai vendéglátás, amikor az emberek elkezdték keresni a különlegességeket. Ebben a trendfordulóban például sok borászat próbált többet nyújtani a hagyományos szolgáltatásoknál, és az igényes vidéki szálláshelyek is megszaporodtak. Mi ebben úgy helyeztük el magunkat, hogy a szálláshely mellé a saját arcunkat és történetünket adjuk, mi fogadjuk a vendégeket, tehát személyes kapcsolatot alakítottunk ki a hozzánk érkezőkkel. Mára már több barátság is kialakult, ami jó érzés" – magyarázza Laci, hozzátéve, hogy „Amikor Marcsi itt járt, akkor kezdtük belakni a területet, amit mára már teljesen birtokba vettünk. Nagy a farm, de az az érdekes benne, hogy a különböző pontjain a táj más-más arcát mutatja, így a visszatérő vendégeink több különböző hangulatú házat is kipróbálhatnak, nem fogják unni a környéket.”

Fotó: Dióliget / Bácsi Róbert László

Mértéktartás, arányérzék és személyesség – értékek, amelyek nem csak egy vállalkozásban, de mindennapi életünkben is a megélt idő minőségi mércéi.

A Dióliget harmóniája is ezekből fakad, nem véletlen, hogy – bár ellentmondásnak tűnik – bárki jól érezheti itt magát, de nem mindenki fogja. A vendégházak ökológiai fenntartású kis szigetek, ahol nincs televízió, cserébe sok olyan apró, ám szemléletformáló információval szembesülünk, amivel azonosulhatunk.

Kulcskérdés a fenntarthatóság: napelemek termelik az áramot, kis információs anyagok a vízzel való takarékosságra hívják fel a figyelmet, de lehetőség van elektromos autó töltésére is. „Azt a szemléletet próbáljuk közvetíteni a vendégeink felé, hogy nem mindegy, hogyan élünk, és mit teszünk a környezetünkkel. Nem fogunk tévét tenni a szobákba, hogy egy Netflixes hotelbe érkezzen a vendég, aki itt ugyanazt csinálhatja majd, mint otthon. Éppen abban segítjük, hogy kapcsolódjon ki, vegye észre, milyen csodálatos a természet és kezdje el fedezni a csillagos eget. Helyi adottság, hogy van mellettünk egy kis csillagvizsgáló, ahová nagyon sok vendégünk átjár, mert itt már elég messze vagyunk Budapesttől ahhoz, hogy kisebb legyen a fényszennyezettség, és úgy lehet látni az eget, mint kevés helyről az országban” – meséli Laci.

Fotó: Dióliget / Bácsi Róbert László

A Dióliget másik különlegessége, hogy nem egyszerűen emberbarát, de kifejezetten kapcsolatbarát: rengeteg társasjátékból választhatunk, ha igazán egymásra szeretnénk hangolódni és figyelni.

„Minimum 2 éjszakára érkeznek hozzánk a vendégek, hiszen időbe telik, hogy a hajtásból, a stresszből kiszabadulva kicsit lelassuljanak és el tudjanak kezdeni pihenni. A minőségi kikapcsolódáshoz ennél több kell. Ezért is biztosítunk sokféle társasjátékot – mi magunk is sok játékkal játszunk –, mert azt látjuk, hogy a közös játéknak felszabadító ereje van” – mondja Vali, Laci pedig folytatja: „A legtöbb vendég feszültséggel telve érkezik, pénteken alig szabadul a dugóból. Jó látni, hogy vasárnap egy teljesen más ember megy haza, mint aki idejött.”

A Dióligetbe bekukucskálva úgy tűnik, aki egyszer idejön, örökre itt szeretne maradni. „A legnagyobb boldogság, amikor egy vendég távozáskor elsírja magát, mert annyira hatottak rá a hely energiái és megölelget,  mert olyan erős érzelmek szabadulnak fel belőle. Csodálatos érzés megélni ezt a hálát” – mondja Vali, és nekünk nincs kétségünk afelől, hogy az öröm és hála könnyei legalább annyira táplálják a távozó lelkét, mint a házigazdák szívét. 

Száz szónak is Dióliget a vége: ez a meseország egész évben ránk vár, és egyetlen kifogásunk lehet csupán a „miért nem indulsz már?” kérdésre: „mert már megérkeztem”.