Szemétből készül az öko-zombi – Ilyen az, ha egy nyolcéves benevez az öko-jelmezversenyre

Ünnep

Szemétből készül az öko-zombi – Ilyen az, ha egy nyolcéves benevez az öko-jelmezversenyre

Nagy öröm az, ha egészen kiskorban tudatosságra tudjuk nevelni a gyerekeket. És még nagyobb öröm, mikor annyira tudatosak, hogy bármiből hajlandók jelmezt készíteni, hogy aztán kukásautós kukásemberként vagy éppen napelemként járják az iskola folyosóját. És a legnagyobb öröm az, mikor heteken át készíthetjük a jelmezt, ragaszthatunk és ötletelhetünk, hogyha így nem, hát másképpen hogy sikerülhet mégis?! Egy anyuka (iróniával tűzdelt) farsangi kálváriája.

Szögezzük le az elején: nem vagyok egy szuperanya. Mindig ámulva nézem azon anyatársaimat, akik csak úgy lazán, mosolyogva kezelik a hétköznapi kihívásokat, miközben tökéletes outfitben mintagyerekeket nevelnek. Viszont a gyerekeim szerint „meglepően kreatívvagyok. És ez is egy fontos tulajdonság! Pláne, ha a téma az ökoiskolai ökofarsang…

Bevallom, tavaly ilyenkor arcomra fagyott a mosoly, amikor a gyerekem közölte, benevezett az öko-jelmezversenyre. Maga a fogalom is magyarázatot igényelt számomra, amit a nyolcévesem precízen megadott egy vállrándítás mellett: „jaj, de anya, hát amikor újrahasznosított dologból csinálsz nekem jelmezt… és az egész olyan a környezettudatos!” Ezen a ponton a férjem is bekapcsolódott a beszélgetésbe és kaján mosollyal odavágta: „keine Problem!” „KEIN!” – vágtam vissza… Vagy mégis? Ekkor kezdődött a kálvária.

Napokig ötleteltünk. Odáig jutottunk, hogy ha már ökojelmez, akkor adjunk bele anyait-apait. Három dolgot eldöntöttünk:

  1. a jelmezkészítéshez csak olyan dolgot, eszközt használjunk, ami otthon van (beleértve a szemetet is)
  2. szeretnénk, hogy maga a jelmez témája is a környezetvédelmet népszerűsítse
  3. és ami a legfontosabb: a gyerek szívesen belebújjon (mert annak hallatára, mekkora ötlet lenne madárijesztőnek öltözni, visítva rohant a szobájába)

Aztán vasárnap délután a konyha alkotóműhellyé változott: egy kimustrált banános dobozt belülről négyfelé osztottunk. Kívülről kerek ablakokat vágtunk rá, amiket egy átlátszó irattartóval „beüvegeztünk”. Majd az összes otthon fellelhető akrilfesték előkerült. Kentük hárman, kisecsettel, nagyecsettel, alul, fölül, mindenhol. Aki festett már egyszerre két gyerekkel, az tudja: ez volt a legizzasztóbb rész, azon izgulva, mikor lesz a falon is egy-két színes paca az ismeretlen eredetű és életkorú ketchup-folt mellett.

Aztán felmerült a kérdés: a gyerek hogyan viszi majd a hátán ezt a dobozt? Szerencsére apa is kreatív, megoldotta. Így már csak az apróságok maradtak hátra, és a főpróba: a gyerek felvette – az amúgy is imádott – kantáros munkásnadrágját egy láthatósági mellénnyel. A hátára került a tartály, megpakolva a konyhai szelektív szemetes tartalmával, a hasára egy kukásautó megfestett képe, fejére simlis sapka. Arcára mosoly. Utóbbi csak úgy jött, még kérlelni sem kellett!

 

 

A farsang napján izgultam. Ökonak ugyan öko lett a jelmez, de volt mitől tartanom, mert a pókemberek és kockazombik világában egy szelektív kukásautót cipelő kissrác vajon mennyire számít menőnek? Mert más szemmel látjuk ezt mi szülők és másként a 8-9 éves korosztály, akik tény, hogy sokszor céltáblának nézik egymást egy-egy félresikerült mondat vagy tett miatt.  

Kár volt aggódnom. Az első helyezésért járó torta akkora volt, hogy nem bírta megenni az osztály, a

gyerekem pedig azóta is büszkén vallja, hogy igenis, ő volt a szelektív kukásautó és sofőrje, egy személyben.

Ez a jelmez nem került pénzbe, csak időbe. Minden elemében újrahasznosított volt, látszott rajta, hogy otthon készült, és közel nem volt olyan profi, mint a netes webáruház kirakatából leemelt darabok. De megérte.

Eltelt egy év, és világossá vált számomra, hogy idén dupla kihívás vár ránk. A kisebbik, elsős fiam lefekvés előtt közölte ugyanis, hogy meggondolta magát, mégiscsak öko-pixelharcosként szeretne felvonulni karneválon. (Eredetileg is zombinak készült, de aztán eddig úgy vélte, hogy a Minecraft-hősök és a környezetvédelem nem fér meg együtt, így váltott, most pedig újra meggondolta magát.) Szerencsére eddig az előkészületekkel jól állunk, és még van néhány napunk. Jól is jön ez, mert kockaharcost gyártani kartondobozból, na ez a kemény munka. Két hete vagdossuk a sok-sok kinyomtatott mindenfélezöld négyzetrácsmintát. A dobozok egyenlőre a garázsban várakoznak, de ma kitűztük a végcélt: ma összekockázzuk a kockaharcost!

A kicsi fiam rendkívül lelkes és segítőkész, csak egyenlőre még bizonytalan abban, hány harci eszközt kell magával cipelnie a farsangi mulatságra. Bízunk a bölcsességében és abban, hogy a kivitelezendő kardok/csákányok száma az egyhez közelít majd.

A nagyobb fiunkkal arra alapoztunk, hogy ha tavaly az újrahasznosítás eszméje nyert, akkor idén muszáj irányt váltani, jöjjenek a megújuló energiaforrások.

Kérem szépen, idén napelem lesz a gyerek!

Ennek örömére szintén nagyjából két hete kerülgetjük a nappaliban a fiam által – egyedül – barkácsolt invertert, amit a hátára tervezett egy kartondobozból. A napelem, amit maga előtt visz majd, egy kidobásra ítélt műanyag táblára montázsolt igazi napelem képe. (Ez jelenleg szintén félkész állapotban várja, hogy rögzítsem rá a gumipántokat.) Közben pedig napi szinten mennek az apa-fia eszmecserék arról, hogy pontosan milyen típusú kábellel kell majd összekötni a napelemet az inverterrel, hova kell kerülnie a dugaljzatnak és hasonló fajsúlyos kérdésekről.

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a negyedikes gyerekem képes formába önteni az elgondolásait, nem pedig várja a csodát.

Ha pedig ő formába tudja önteni, amit akar, segítünk, hogy sikerüljön is neki. Szóval a konyha ismét alkotóműhellyé változik nálunk...

 Ajánljuk még:

„ANYA, BÁRÁNYHIMLŐ AKAROK LENNI” – NEKED MILYEN FARSANGI JELMEZT KELLETT IDÉN ÖSSZEDOBNI?
HÚST HÚSSAL ÉS NÉHÁNY FÁNK – TUDOD, MIÉRT AZ A FARSANGI MENÜ, AMI?