Ünnep

Mit mikor csináljunk karácsonyra készülve?

Senki nem mondta, hogy a december könnyű. A munkahelyeden kétszeres erővel kell megtolni az utolsó métereket, a karácsonyi készülődésben mindig csúszás van, ráadásul az ilyenkor beálló hideg és sötétség tovább szívja az energiáinkat. Összeszedtünk nektek néhány tippet, amik segíthetnek a hatékonyabb adventi időbeosztásban!

Karácsony előtt három héttel

Ha eddig még nem tetted meg, kezdj el testileg és lelkileg is felkészülni az ünnepi időszakra. Próbálj meg legalább esténként, pár percre befelé fordulni, és nyugodtan végiggondolni, mit vársz a következő hetektől. Vagy akár a jövő évtől. Mit csinálnál másképp, ha ezt az évet újrakezdhetnéd? Van, akivel elásnád a csatabárdot? Szeretnél idén jótékonykodni? Ha igen, akkor most van

itt az ideje, hogy eldöntsd, hogyan csinálnád.

Sokan elfelejtkeznek róla, de nagyon fontos az is, hogy fizikailag is készen állj az ünnepekre. Régebben ilyenkor már vége volt a mezőgazdasági munkáknak, az emberek pihenhettek, elcsöndesedhettek. A modern, városi ember viszont decemberben pörög a legjobban: tennivaló legalább kétszer annyi akad, mint máskor; a munkahelyen mindent be kell fejezni év végéig, meló után pedig indul az ünnepi készülődés, a céges karácsonyok és a többi. Hogy ezt a megfeszített tempót bírd, ajánlatos sokkal jobban odafigyelni arra, hogy mit eszel, iszol, hogy tudsz-e sportolni és hogy mennyit pihensz. Szedj vitaminokat, igyál elég vizet, és próbálj meg legalább egy néhány perces jógát, futást vagy fekvőtámaszozást beiktatni a napirendedbe. Ilyenkor különösen fontos az is, hogy

eleget aludj, ha nem akarsz karácsonyra teljesen zombivá válni.

Valószínűleg ez az utolsó hét arra is, hogy komolyabb sérülés kockázata nélkül menj el ajándékot vásárolni, és még talán elég idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az interneten megrendelt áruk szentestéig megérkezzenek. Persze ha igazán jót akarsz magadnak (és a szeretteidnek), akkor szerintem nem veszel semmit (lásd a „karácsony előtt 1 héttel” című fejezetet).

Karácsony előtt 2 héttel

Ne felejtsd el: az ételek egy része fagyasztható! Ha 24-én rendszeresen azért ég oda a bejgli, a zserbó, vagy a mézes krémes süti, mert közben fél kézzel még a karácsonyfát díszíted, fél lábbal pedig az ünnepi terítéket keresed az almáriumban, akkor inkább csináld meg őket most! A mélyhűtőben legtöbbjük kiválóan eláll majd karácsonyig, persze egy kis óvatosság kell a dologhoz: például zselés desszertet azért ne fagyassz le...

Mindenesetre, ha tudod, mi lesz a menü, és akad közte fagyasztható, megkönnyítheted a saját dolgod, ha egy-két munkát elvégzel előre.

Karácsony előtt 1 héttel

Ha eddig senkinek (vagy legalábbis a megajándékozandók többségének) nem vettél semmit, akkor már ne is indulj el a legközelebbi bevásárlóközpontba a hozzád hasonló patópálokkal kickboxolni. Az alatt a keserves nyolc óra alatt, amit ott töltenél (és ennek a felét biztosan sorbaállással) simán szervezel mindenkinek valami olyan programot ajándékként, aminek

valószínűleg jobban örül majd, mint egy utolsó pillanatban beszerzett hátvakarógépnek.

Gondolj bele: ha nem figyelsz, húsz-harmincezer forintot lazán elköltesz egy ilyen haszontalanságra, pedig ennyiért már egy elég jó programra is befizethetsz valakit. Például egy koncertre. Akár Bécsbe is, vonatjeggyel. De ha ennél szerényebb keretből gazdálkodhatsz, annyit akkor is vállalhatsz, hogy szervezel egy ebéddel összekötött kirándulást vagy mozit. Hidd el, egy ilyen meglepetésre tíz-húsz év múlva is emlékszik majd mindenki. A tizedik nyakmasszírozóra, pulóverre vagy robotgépre meg legfeljebb csak akkor, amikor nagytakarítás közben néha előkerül a szekrényből. Valószínűleg az eredeti dobozában. 

Gondolkodj előre a favásárlásról is!

Sok szenvedést megspórolhatsz az utolsó pillanatokban,

ha nem a vásárlás napján, hanem inkább előre kitalálod, milyen karácsonyfát vennél, és hogy hová szeretnéd majd állítani. Ha nem tudod fejből, már most lemérheted a padló és a mennyezet közötti távolságot, esetleg beszerezhetsz egy mérőszalagot is, amíg még lehet.

És ha már elindultál, nyugodtan beugorhatsz a többi, a művelethez szükséges eszközért is: kötözőzsinegért, gumipókért és nem utolsó sorban egy pár munkáskesztyűért, amivel egy fokkal kellemesebb lesz a szúrós-gyantás tűlevelűeket tapogatni és rakosgatni a 0 fok alatti hőmérsékleten.

Ugyanezzel a lendülettel megkeresheted azt a cipős dobozt is, amiben a karácsonyi égőkből álló gordiuszi csomót tárolod. Így még most időben rájöhetsz, melyik hibás égő miatt nem gyullad ki a többi, és ha menthetetlen a helyzet, még lesz időd venni egy új fényfüzért. Hidd el, bár elsőre nem tűnik nagy megfejtésnek, én tapasztalatból mondom, hogy a 24-i vérnyomásodnak már ennyi előrelátás is biztosan jót fog tenni!

Ajánljuk még:

Aromapanoráma karácsonyra: ünnepi illatok, amelyek elvarázsolnak

Narancs, fahéj, szegfűszeg és fenyő. A négy legismertebb ünnepi illat. Talán amióta csak emlékszünk, ezek azok az esszenciák, amelyekre a karácsony közeledtével legjobban vágyunk. Pedig a repertoár ennél sokkal színesebb. Számos olyan szín, forma és illat lengte körül a karácsony szellemét, amelyet mára már talán el is felejtettünk, pedig egykor meghatározó szerepük volt az ünnep fényének emelésében.