„Főzésben és utazásban karácsonykor sincsen hiány” – Interjú Borbás Marcsival

Ünnep

„Főzésben és utazásban karácsonykor sincsen hiány” – Interjú Borbás Marcsival

Nem szeret semmit az utolsó pillanatra hagyni, a hagyományos megoldásokat részesíti előnyben a modern dolgokkal szemben, és bár rengeteg dolga van, igyekszik szem előtt tartani, mi az igazán fontos. Tudjuk mindezt Borbás Marcsiról, hiszen húsz éve ismeri őt az egész ország. Na de nem csak úgy ímmel-ámmal; mindenestől tudni véljük, milyen is ő. Marcsi esetében nem szükséges lekaparnunk azt a bizonyos testi-lelki mázat, festékréteget, ami mögött sok ismert ember bujkál. Neki ez nem stílusa: ha tetszik, ha nem, ő már csak olyan, amilyen. És ez adventkor is éppen így van.

„Jaj, hát gondolhatod mennyi időm van készülni” – kezdi az interjút Marcsi, amit éppen egy forgatás szünetében ejtünk meg. „Nincs sok időm, sőt, de törekszem, hogy ne érjen készülés nélkül a karácsony. Nem stílusom, és nem is szeretem azt, ha az ünnep előtt egy nappal kell elkezdeni díszíteni a házat, hangolódni a másnapra. Nálam ez egy sokkal lassabban építkező dolog, amit próbálok inkább kis lépésekben csinálni, hogy élvezni is tudjam” – mondja.

Mit jelent mindez a valóságban? Azt, hogy egyik napról a másikra nem történik csoda. Hétfőn megjelenik egy mikulásvirág az ablakban, kedden kerül egy koszorú az asztalra, szerdán némi örökzöld egy vázába – lassan, lépésenként burkolózik Marcsiék otthona ünnepi díszbe. „A mindennapos, apró készülődés segít nekem, mert nap mint nap észhez térít, hogy ideje egyre inkább lecsendesedni, megnyugodni.”

Beszélgetésünk során Marcsi megvallja: bár a legtöbb helyzetben a természetes, hagyományos megoldásokat szereti, a karácsony kivétel. „Ilyenkor jöhet a csillogás” – mondja, de rögtön hozzáteszi: „azért nincsenek otthon ezüst vagy kék gömbszettek a fára, elég egységes, finom bordó és óarany színű minden. A klasszikus karácsonyi színek tűnnek fel mindenen, így harmonizál”.

Mint megtudom, a díszeknek külön jelentősége van: kedvencét a férjével vette, első közös karácsonyukra készülve egy adventi vásárban, egy másikat utazásról hozott haza, megint egy másikat a Gasztroangyal egy stábtagjától kapta az első évad után ajándékként. „Mindegyik kedves számomra, emlékeztetnek valakire, kötnek egy eseményhez, helyhez. Hogy tehetném meg, hogy ne tegyem őket a fára?!” – mondja az évek óta gyarapodó gyűjteményről.

Mindez persze csak külcsín. A fontos dolgok – mind karácsonykor, mind adventkor – mélyebben vannak. „Nekem minden évben nehéz, hogy adventkor nagy a pörgés, mert egy klasszikus életformában szocializálódtam, egy olyan paraszti családban, ahol novemberben betakarították az utolsó terményeket, ami után már magától értetődő volt a megnyugvás. Fájdalmas számomra ez a pörgés, még ha nem is tudatosul” – mondja, felhívva a figyelmet arra, milyen jó is az, ha találunk időt magunkban lenni, magunkkal lenni. „Nekem ilyen idő az, ha olvasok, szövök vagy sétálok egyet a téli erdőben a férjemmel.”

Marcsi szerint különös szerencsénk van a Kárpát-medencével karácsony előtt: a természet példát mutat, mit kell tennünk. A régiek összhangban tudtak élni az erdővel, mezővel, élő környezetükkel, és nekünk is jó volna több figyelmet fordítani a természetre. „Ha együtt tudunk lélegezni a környezettel, magától megjön a karácsonyi hangulat, hiszen itt nálunk az egész élővilág elcsendesedik decemberre” – mondja Marcsi.

„Ahogy visszagondolok a gyerekkoromra, bennem van az élmény, hogy a régiek ezt mind tudták, maguktól csinálták. Emlékszem egy adventra, mikor kislány voltam, a mamámmal öt-hat körül bementünk a házba, ő begyújtott a sparhertba, de nyitva hagyta a kis ajtaját, azon szűrődött ki a fény. Nem kapcsoltunk lámpát vagy rádiót, csak ültünk a félhomályban csöndben, miután mama kérte, picit maradjunk így” – osztja meg Marcsi – „Ma már nem lehet ezt visszahozni, de nem is biztos, hogy kell. Szerintem inkább az a lényeg, hogy ki-ki a maga módján, a saját világában találjon alkalmat és lehetőséget az elcsendesedésre. A pörgés aztán úgyis hamar kezdődik újra – ennyit adjunk magunknak!”

Persze a karácsony sem olyan csendes és nyugodt, mint régen volt, nem pár házzal, hanem sok esetben jónéhányszáz kilométerrel kell arrébb menni, ha a rokonokkal is töltenénk időt, de „erről nem lehet és nem is szabad lemondani, mert abba belebetegszik az ember. Mi is utazunk, mindig másvalakihez megyünk, vagy éppen hozzánk jön a család – ha nehéz is, így igazi ez” – mondja Marcsi, majd nevetve hozzáteszi: „legalább karácsonykor sem lesz főzés- vagy kilométerhiányom!”

Ajánljuk még:

Egy kendőben az élet, avagy karácsonykor a hiány tépte seb is jobban sajog

Az öreg, vastag kendőknek párja nincs – takarózni abba kincs. Gyerekkorom óta imádom a vállkendőket, bár nekem nem volt, csodálattal adóztam mindazoknak, akiknek meg igen. Akiknek az anyukája, nagymamája horgolt egyet, és ő hordhatta boldogan. Repkedhettek benne, mint pillangó a fényben. Nekem a vállkendő a valahova tartozás szép, színes szimbóluma volt gyerekként, és amikor saját családom lett, akkor is az maradt. 

 

Már követem az oldalt

X