13 mondat, amiből megérthetjük 1956 traumáját

Ünnep

13 mondat, amiből megérthetjük 1956 traumáját

1956 nemzeti és egyéni traumája távoli a mai fiatalok jelentős többsége számára. Lehet, hogy tévedek, de a tapasztalatom csak ezt támasztja alá. Ugyanakkor hiszem azt is, hogy ennek nem kell törvényszerűen így lennie.

Néhány éve cikket írtam ebben a témában, és kutatni kezdtem: tizenöt és huszonöt év közötti ismerőseimet kérdeztem körbe – minden tudományosságot nélkülözve – arról, mit jelent számukra 1956. október 23. és ami utána jött. A válaszok széles mezsgyén mozogtak: volt, aki számára a feltétlen hazaszeretet, másoknak azt, hogy a szocializmus borzalmas lehetett, de olyan is akadt, aki elmondta: mindig végig kell gondolja, melyik is ez, „az 1848-as vagy az 1956-os dolog”.

Az akkori cikk apropóját az adta, hogy a kisvárosban, ahol éltem, az ünnepségen szinte csak idősek voltak. Érdekelni kezdett a dolog, miért nem a mi ünnepünk, a fiatalok ünnepe ’56 – közel van időben, korosztályban is hozzánk illik, és a vallott eszmék, a szabadságvágy is könnyű azonosulást biztosítana. Mégsem látszik ez: az ’56-os emlékezések többsége valamilyen avíttas, kicsit poros gyülekezésre hasonlít.

Az gimnáziumban, ahová jártam, úgy igyekeztek tenni ez ellen, hogy minden évben egy forradalmárt hívtak, aki az ünnepség napján előadott a diákoknak. Hat éven át jöttek ismeretlen, majd idővel már ismerős arcok is, akik lövöldözésekről, tankokról, börtönökről meséltek. Talán naiv vagyok, de hiszem, aki hallotta, nem felejti el ezeket a történeteket. Velőtrázó vallomások voltak, amelyek azáltal, hogy megosztották velünk, kicsit a miéink is lettek. Jött velük a trauma, a fájdalom és az emlékezés felelőssége is.

 
Fotó: Fortepan / Balla Demeter / Hegyi Zsolt jogörökös adománya

Azóta is azt vallom, az ’56-os forradalomról csak így érdemes fiatalokkal beszélni: tapasztalatok, érzések mentén. Csak így érthetjük meg a mai, jólétben felnőtt generáció tagjaként, mi történt akkor valójában. És ha nincs is módunk mindenkit leültetni egy-egy beszélgetésre az érintettekkel, a közvetlen mesélés, az értő hallgatás létfontosságú ahhoz, hogy ’56-ot értelmezni tudjuk.

Márpedig azt, milyen volt az az időszak, már igen kevésből is megérezhetjük, akár néhány mondatfoszlány nyomán:

„Azt mondta: van ebben az országban valaki, akit nem tudunk legalább két évre elítélni?”

„Mindenki érezte, hogy összetartozunk. Sajnos ez az össztartozásérzés mai napig nincs meg Magyarországon ilyen formában. Tulajdonképpen csak egy diktatúra az, ami képes az embereket összekovácsolni.”

„Mindenki egy volt. (…) Nem volt párt, nem volt vallás.”

„Nem hősök voltunk, hanem elkeseredett fiatalok.”

„Nyilvánvaló volt, ha visszarendeződnek, engem felakasztanak.”

„Itt nincsen mese. Életben maradni csak úgy tudok, ha innen valahogy meg tudok lépni. A géppisztolyom még az Akácfa utcában törtem össze, hogy ne tudják használni ellenem.”

 
Fortepan / Balla Demeter / Hegyi Zsolt jogörökös adománya

„Szegény apám feljött Dunántúlról, mert nem tudott rólam semmit. Járt a különböző halottasházakban és forgatta a hullákat, hogy nem talál-e meg köztük engem.”

„Azt mondtuk, akkor menjünk vissza meghalni. Ez a háromperces beszélgetés mindhármunkat összetört.”

„Az a gyerek, aki itt született (Svájcban), megtanult magyarul és beszélt. Az a kislány kijött tízévesen, nem beszélt németül és egy féléven belül csak németül beszélt és soha többet magyarul.”

„Sokszor kérdezték, hogy miért jöttem haza, és a válaszom egyszerű volt: azért, mert hülye voltam. A gyerekem itthon maradt, állami gondozásban volt. (…) Az igazgató behozta a gyerekemet a siralomházba is. ”

„Abba roppantam össze, mikor mellőlem kivitték fölakasztani. Azt soha nem felejtem el. Kéne, tudom, kényelmes lenne. Nekik.”

„Nem tudom, hogy tulajdonképpen miért maradtam életben.”

„Ez egy trauma, és ezt nem lehet feldolgozni.”

Ezek a kiragadott mondatok Tősér Ádám alábbi filmjéből származnak – 66 év távlatából november 4-én is érdemes valóban meghallani őket:

Nyitókép: Fortepan / Fortepan/Album027

Ajánljuk még:

6 KULTIKUS MAGYAR ALKOTÁS A FORRADALOMRÓL
„NEMCSAK AZ ÁLDOZATOT PRÓBÁLTUK MEGÉRTENI, HANEM A GYILKOST IS” – INTERJÚNK AZ ELSŐ ’56-OS FILM KÉSZÍTŐIVEL