TudatosVegasz

„Kevés nőnek kell sokat beszélni, de ez változhat" – üzleti angyalbefektetővé képezheti magát bárki!

Innovatív, tanulásalapú üzleti modell neveli ki a kelet- és közép-európai vállalkozók új generációját és hozza helyzetbe a vállalkozó szellemű nőket – a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület angyalbefektetőket és mentorokat képez. Az üzleti angyalok olyan sikeres és tehetős szakemberek, akik mentorként vagy akár befektetőként is a tudnak kapcsolódni innovatív fejlesztéseken dolgozó vállalkozásokhoz. Megnéztük, hogy működik ez a gyakorlatban.

Régóta tudjuk, hogy másképpen működnek azok a közösségek – legyenek baráti vagy üzleti csoportok –, amelyekben csak nők vagy csak férfiak vannak. Azt is számos kutatás bizonyította, hogy egy munkahely hatékonyabban működik, ha férfiak és nők együtt dolgoznak és vezetnek, s mindkét nem tapasztalatai, nézőpontja formálhatja a munkát.

Ugyancsak közismert az üzleti életben, pláne a vezetők körében tapasztalható nemi aránytalanság, a férfiak felülreprezentáltsága, ami szintén nem újkeletű. Ezen változtatna a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület, amely minél több nőt szeretne helyzetbe hozni innovatív vállalkozóként és befektetőként.

Kiből lehet Angyalbefektető?

Az egyszerű válasz, hogy bárkiből, aki megfelelő tudással és nemzetközi gyakorlattal rendelkezik ahhoz, hogy innovatív ötletek megvalósítása mellé álljon üzleti mentorként vagy befektetőként. Magyarországon például külön potenciális réteget képviselnek a nagyvállalatok berkeiben szocializálódott szakemberek, akik az évek során tudást és pénzt halmoztak fel, alkalmazottként. Sokan közülük nem szeretnének önálló vállalkozást indítani, de szinte mindenki szeretné hatékonyan gyarapítani pénzeszközeit úgy, hogy érdekes üzleti témában ad támogatást. Befektetési ismeretek és a piac behatóbb ismerete nélkül legtöbbjük túl kockázatosnak gondolja a közvetlen angyalbefektetési piaci befektetéseket, ami visszatartó erő.

Nekik ideális terep a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület által kínált angyalbefektetői terület, hiszen az egyesület képzési programok, workshopok keretében készíti fel az érdeklődőket – legyenek nők vagy férfiak – arra, hogy saját tőkével hogyan részesülhetnek egy vállalkozás felépítéséből és az értékteremtésből. Képzéseikért Hild Imre, a közismert start-up mentor a felelős.

Fontos lenne, hogy minél többen legyenek, hiszen feltételezhetjük: rengeteg jó ötlet marad az asztalfiókokban, pusztán azért, mert nem kapnak megfelelő minőségű támogatást, vagy koncepciójuk nem jut értő fülekbe. Az angyalbefektetők viszont akár az ötlettől végigkísérhetik a fejlődési folyamatot, részt vállalva nemcsak a befektetési kockázatból, hanem saját tudástőkéjükkel maguk is hozzájárulnak a növekedéshez.

Fotó: Pixabay.com

Hogyan válhatunk Angyalbefektetőkké?

Idén az Egyesület ingyenes tréningsorozatot indított, amely Közép- és Kelet-Európa igényeihez szabottan segít. A képzést elvégző személyek lennének az üzleti angyalbefektetők: olyan sikeres és tehetős szakemberek, akik mentorként vagy befektetőkként tudnak kapcsolódni vállalkozásokhoz.

Szlahotka Orsolya, akinek saját vállalkozásában szakterülete a digitális kommunikáció elemzése és fejlesztése, már részt vett a tréningsorozat első alkalmán, és így foglalja össze tapasztalatait: „Általában szkeptikus vagyok az ilyen rendezvényekkel kapcsolatban, de ezt a képzést rendkívül hasznosnak éreztem, mondhatom, hogy flow-élményem volt. A program konkrét gyakorlati példákon keresztül mutatja be a térség startup-ökoszisztémáját.

A közép- és kelet-európai régió sok tekintetben másképp működik, mint az üzleti világot meghatározó amerikai mentalitás.

Mi, itt más rendszerben nőttünk fel, technikai, technológiai tudásban is fel kell zárkóznunk, de ha összefog a régió, ez gyorsabban sikerül.”

A dominánsan férfias üzleti világba belépő új női szereplők elsősorban gyakorlati példákból és a megosztott értékes tapasztalatokból tudunk a legtöbbet tanulni. „Hallottunk példákat az északi országokból arra, mennyivel jobb eredményekkel jár a nyitottabb üzleti gondolkodás, beszéltünk a bizalom, a kommunikáció és az együttműködés fontosságáról, a szakmai rész után pedig kapcsolatépítésre is volt lehetőség. Nemcsak a sikerekről, de a nehézségekről is beszélgettünk, arról, ki hogyan tudta kezelni az elakadásait, miként oldotta meg a kihívásokat. Egy olyan, nagyobbrészt női közösségbe csöppentem, ahol bátran vállalhattam a gondolataimat, mert mindenki nyitottan állt hozzá, tanulni akart” – mondja Orsolya, aki a hétalkalmas programsorozat következő eseményére, március 31.-re is regisztrált már.

Fotó: Pixabay.com 

Mit kell a leginkább megtanulnunk, hogy üzleti angyalbefektetővé váljunk?

„Jelenleg kevés női szereplőnek kell sokat beszélnie, hogy megtanítsa a többieket arra, amit nőként képvisel, a férfiaknak meg figyelniük kell, hogy a nők bevonódjanak ebbe a térbe” – avat be Szabó Eszter, az egyesület alapítója, hangsúlyozva, hogy az üzleti angyalok oktatása kifejezetten koedukált, és nagyon fontos, hogy mindkét nem képviselői részt vegyenek rajta, tanulhassanak egymástól.

Eszter 20 évig a versenyszférában dolgozott azon, hogy vonzóvá tegye világcégek számára Közép- és Kelet-Európa térségét, hogy minél több cég gyárttassa itt a termékeit. Mint mondja, most az ellenkezőjét teszi ennek: azt szeretné, hogy a befektetők (akár hazaiak, akár külföldiek) itt dolgozzanak az innovációjukon.

Vagyis a tőke és a tudás is maradjon a régióban – ugyanis nem mindegy, hol üzletelünk.

„Két párhuzamos világ létezik jelen pillanatban: a hagyományos cégek, amelyek rettenetes elánnal dolgoznak, hogy életben maradjanak és növekedjenek – jellemzően ilyen a top 200 vállalat – és vannak, amelyek nem feltétlenül magyar piacban gondolkodnak, hanem kitörési lehetőséget keresnek. Vannak, akiknek már sikerült, de most is működik hazánkban öt-hat cég, amely hamarosan nagy lesz. Ezt egyszarvúnak, unikornisnak hívja a szakma. Ők elérték az egymilliárd USD értékelést. Sikerült már például az EPAM-nak: ez a cég itt született meg, fehéroroszok, magyarok, lengyelek és svájciak alapították, de kifejezetten Közép- és Kelet-Európa informatikai tudására épít, és az egész világot szolgálja ki. Tehát az így fejlődő vállalkozások nem feltétlenül mennek el, hanem itt, a térségből nőnek világcéggé” – vázolja fel az üzleti angyal modell gazdasági hasznát az egyesület elnöke.

A magyar piaci viszonyokra leginkább jellemző, mondhatni speciálisan magyar sajátosság Eszter szerint, hogy meg kell tanulunk bizalmi tőkét felhalmozni és nem a negatívumokra koncentrálni. Ugyanakkor azt javasolja a befektetésben gondolkodóknak, hogy csak a rendelkezésre álló pénzösszegük 10 százalékát fektessék be ilyen start-up üzletekbe. „Mivel a saját pénzedet fekteted be, minden döntésed következménye konkrétan téged érint. Ez jó, hiszen nyomon követhető a fejlődés, és nem vagy kiszolgáltatva a befektetési tanácsadók javaslatainak. Persze, nagy felelősséggel is jár erre az útra lépni, tanulás és társak nélkül nem szabad belekezdeni.” 

Hogy mennyi pénzzel érdemes útnak indulni? A szakértő szerint, ha már nagyjából hárommillió forintot be tudunk fektetni egy-egy jó üzletbe, jelentős sikereket érhetünk el. Úgy, hogy nem a bank, hanem mi magunk felelünk a pénzünkért – mert képes lehet erre bárki!

További pénzügyekkel kapcsolatos cikkeinket ITT találjátok. 

Ajánljuk még:

5 tipp, hogy mibe fektesd a spórolt pénzed, ha van egymillió forintod

Megtakarítani és jól fialtatni a pénzt: mindannyian ezt szeretnénk, és legtöbbünknek előbb-utóbb sikerül is összegyűjteni pár százezer forintot, de a java csak itt kezdődik. Nem egyszerű ugyanis eligazodni a pénzpiac gazdag termékskáláján, különösen, ha befektetési szempontból nem túl nagy, de számunkra igen jelentős összeget, a bűvös egymilliót szeretnénk kamatoztatni. A lakossági számára elérhető befektetési formák széles palettájáról összegyűjtöttük a legbiztonságosabb és legjövedelmezőbb megoldásokat.

 

Már követem az oldalt

X