A megcsalás ugyanis mindenki számára mást jelent. Az, hogy ez a bizonyos határ hol húzódik, többek között attól is függ, hogy:
- a pár tagjai milyen mintát hoznak otthonról
- milyen az alaptermészetük
- mennyire magas az érzelmi intelligenciájuk szintje
- milyen célok állnak előttük
- hány szerelmi kapcsolatot létesítettek már azt megelőzően, mielőtt összejöttek.
Így lehet az, hogy van, ahol a csók még belefér, másnál már a flörtölés sem...
Elsődleges: tudni, mi a másik álláspontja
A párkapcsolat sikeressége szempontjából hasznos, ha a megcsalás, azon belül pedig az érzelmi és fizikális megcsalás kérdésben is szabályokat fektetünk le. A legjobb természetesen az, ha egyezik a véleményük a partnereknek, ellenkező esetben viszont akár rövid időn belül súrlódásokra és féltékenységre épülő konfliktusokra kell számítaniuk. A szakértő szerint azért is érdemes ezt a kérdést már a kapcsolat elején tisztázni, mert vannak, akik megcsalásként tekintenek egy harmadik személy átölelésére vagy megpuszilására, de akadnak olyanok is, akiknél mindez semmit sem jelent, és csak a szexuális aktus számít megcsalásnak.
Holott már az a bizonyos ölelés és puszi is lehet az, ha nem egyszer történik, és tele van érzelemmel.
Az érzelmi megcsalás alapját ugyanis a flörtölés képezi.
Ez pedig azt jelenti, hogy az adott illető már nemcsak elméletben játszik, hanem a kimondott és leírt gondolatait, valamint cselekedeteit is érzelmekkel tölti meg a harmadik fél iránt.
Az érzelmi hűtlenség látszólag ártalmatlan: a partner nem lép félre, nem keveredik intim testi viszonyba mással. Viszont mély, közeli lelki kapcsolatban van azzal a valakivel, akiről lehet, nem is hallottunk még. Rá gondol mosolyogva, neki szeretné először elmesélni, ha valami jó dolog történik vele.
Benák-Tömöri Judit elmondása szerint úgy az érzelmi, mint a fizikális megcsalásnak egyértelmű jelei vannak. Ezek legtöbbször a megszokott, már-már rutinszerű cselekedetek elmaradásaiban fedezhetők fel. Ilyen lehet a reggeli csók, az ölelés, egy-egy érintés, kézfogás, esetleg a szexuális együttlét hanyagolása, de mindezek túlkompenzálása is utalhat erre.
Az esetek többségében munkatársról, barátról vagy épp egy közeli ismerősről beszélünk, aki felkeltette az érdeklődést, megdolgoztatta a fantáziát. Mindez a pszichológus szerint gyakran csak egyfajta kompenzáció. Egy eszköz, hogy az adott személy felhívja a párja figyelmét arra, hogy véleménye szerint a kapcsolatukban nincs minden rendben. Hiányt él meg valahol, amiről nem tud nyíltan beszélni, de valaki más közelében megéli azt, amit otthon talán már nem tud...
Persze vannak szelídebb módszerek is a hiány pótlására, például az őszinte, nyitott és bátor beszélgetések otthon; ahol elmondhatja, mi bántja, mire lenne szüksége. Egy szerelmi kapcsolat minden téren erre kellene, hogy épüljön ahhoz, hogy stabil és élvezhető legyen. A pszichológus szakmai tapasztalatai az mutatják, hogy a kommunikáció jelentheti a megoldást is azokban az esetekben, ha az érzelmi és/vagy fizikai megcsalás bekövetkezett. A legjobb tehát mielőbb ismertetni a partnerrel mindezt, ugyanis ez lehet az egyetlen lehetőség arra, hogy orvosolni tudja az illető a kialakult helyzetet, feltéve, ha azt a megcsalást elszenvedő fél is akarja.
És, hogy melyik fáj jobban?
Ez ugyancsak sok mindentől függ. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szexuális úton történő megcsalás még mindig elviselhetetlenebb, kivéve akkor, ha az csak egyszeri, illetve rövid ideig tart, és a pár azon tagja, aki elköveti el sem mondja azt. Ám sokszor az érzelmi hűtlenség is ugyanennyire tud fájni, főleg akkor, ha az hosszabb ideig tart, illetve ha a félrelépő fél azt mondja, hogy nem jelentett semmit a számára. Ezzel ugyanis elgondolkodtatja a másikat, hogy vajon, ha ez tényleg így van, akkor miért volt rá szükség, miért kellet kockára tenni vele a kapcsolatot. Lehet tehát ezzel takarózni, ám ebben az esetben még megalázóbb és érthetetlenebb lesz a másik fél számára a hűtlenség...
Nyitókép: Pixabay
Ajánljuk még:
A világom legjobb napja a csütörtök – ha szerencsés vagy, te is rátalálsz a tiédre
Amikor beindul a mozi a szerető agyában – mit mondhatsz el neki, és mit nem?
Tudtom nélkül lettem szerető
Remélem, sokan találunk olyan párt, akit el se tudunk képzelni magunk mellé!
Nagyon sokan várnak az igazira, az ideális társra, arra az emberre, aki számukra milliméter pontosan megfelel. Tudják, mit akarnak, és azt az embert keresik – ha létezik, ha nem.