Mi az a nimfománia?
A kérdés adott, a válasz viszont a legkevésbé sem egyszerű. Ha az Amerikai Pszichológiai Társaság definícióját nézzük, akkor a nimfománia az, amikor egy nő túlzott mértékben vágyik a szexuális ingerlésre. Bár a szakmai társaság foglalkozott a kérdéssel, a nimfomániát nem sorolhatjuk a diagnosztizálható mentális betegségek közé: a diagnosztikai kézikönyv 2013-as változásakor egyes szakértők javasolták a „hiperszexualitás” címke felvételét a betegségek listára, de ez végül nem került be a végleges változatba. Ha bekerült volna, akkor impulzuskontroll és viselkedészavar ernyője alá tartozna, tehát egy olyan mentális betegségnek számítana, aminek fő ismérve, hogy az érintett nem tudja megfelelően kontrollálni a rátörő késztetéseket, ami így nem megfelelő viselkedésben nyilvánulna meg. Csakhogy a szakma véleménye megosztott, sokak szerint mindezt nem jelenthetjük ki a nimfomániáról.
Ráadásul vannak olyan tanulmányok is, amik azt mondják, a nimfománia és a hiperszexualitás két egymástól különböző dolog. A kérdésre adott rövid válasz tehát az, hogy a nimfománia nem betegség, de egy nagyon is valós probléma. Amit, lévén besorolni sem tudunk a jelenlegi diagnosztikai rendszerbe, nehezen tudunk kezelni is.
És ha nem lenne elég, hogy a szakma nehezen jut dűlőre annak kapcsán, mi is a nimfománia, a társadalom határozott véleményt alkot, kegyetlenül címkéz. Az 1940-es években a nimfománia még bűnös, erkölcstelen viselkedés volt, amit többnyire csonkító módszerekkel „orvosoltak”. Később elmegyógyintézetbe zárták az érintett nőket, mondván, veszélyesek a társadalomra. Szerencsére mára már felvilágosultabbak vagyunk – valamivel.
Hol a nimfománia határa?
A válasz attól függ, mikor, kinek és a világ mely pontján tesszük fel a kérdést. Ahogy a szexualitás megítélése, úgy a vele kapcsolatos zavarok sem függetlenek attól a kortól, amiben megjelennek. Ugyanígy hozhat különbséget a kultúra, vagy akár az is, hogy melyik társadalmi réteghez tartozunk.
Ma, Európában egyértelműen nimfomániás személynek azokat tartja a pszichológia, akik számára hátrányokat okoz az élet más területein a szexről való folyamatos gondolkodás, vagy az, hogy az életét a szexualitás köré centrálja. Egy ilyen nő nem tud a munkájára vagy a tanulásra koncentrálni, túl sok időt vesz el tőle a szexről való fantáziálás vagy éppen a tervezgetés. Mindenképpen intő jel az is, ha megpróbálja kontrollálni késztetéseit, ám ez kudarcba fullad.
A nimfomániában érintettek számára a szex nem a kielégülésről szól.
Sokan vannak, akiknek bár maga az együttlét örömet okoz, nem képesek például az orgazmus elérésére. A szexben nem a másik személy jelenléte számít számukra, az intimitás és a kötődés teljesen elveszik belőle, nincsenek jóleső érintések, az egyetlen cél a frusztráció levezetése. A szexualitás menekülőút számukra a stressz, az unalom vagy éppen a szorongás elől: ahogyan egyesek stresszhelyzetben dohányoznak, mások alkoholt fogyasztanak, úgy fordulnak ők a szexuális ingerlés felé. De nagyon fontos, hogy ez nem valami olyan megküzdési mód, amit ők tudatosan választanak!
Gondoljunk bele, ha érintettként valakit a munkahelyén stressz ér, milyen érzés lehet, hogy a levezetés egyetlen módja, ha valamilyen módon önkielégítést végezhet? Ha innen nézzük, már legkevésbé sem tűnik élvezetes dolognak. De lehet még fokozni: egyes tanulmányok szerint az érintettek 63 százaléka gyermekkorában szexuális abúzus áldozata volt, ami révén azt tanulta meg, hogy az együttlét egy megküzdési mód lehet, még akkor is, ha az eltér a normálistól. Ez szintén egy olyan szempont, ami inkább az élvezet hiánya felé mutat.
A nimfománia mindenképpen olyan zavar, ami rontja az életminőséget, tehát érdemes a kezelésével foglalkozni. A terápia során fontos, hogy a viselkedéssel való munka mellett a probléma gyökerét is megtalálja az érintett. Szerencsére ma már vannak kifejezetten érintetteknek szóló önsegítő csoportok is, például az Anonim Szex- és Szerelemfüggők közössége, így könnyebb a stigmatizáció és a sztereotípiák elleni küzdelem is.
Egy férfi lehet „nimfomániás”?
A köznyelv róluk egyáltalán nem beszél, pedig a nimfománia férfi változata, a szatiriázis is létező dolog. Ellenben ha egy férfi keresi az elfogadottnál nagyobb mértékben a szexet, akkor ő még menő is lehet, mert „csődör”, „trófeákat gyűjt” és „igazi férfi”.
Mégis, a nőknek marad a legkevésbé sem elismerő „könnyűvérű” vagy „szajha” titulus, holott épp annyira lehet küzdelmes a hiperszexualitással megküzdeni mindkét nemnek.
Ajánljuk még:
Érző, gondolkodó, kommunikáló növények – mítosz lenne, vagy ez a valóság?
Így lett vége egy családtaggal való kapcsolatomnak a pénz miatt
Titkos csoportokban sírnak az anyák: csak védelmező közegben lehet elmondani az igazságot
