Első szerelem régen és most

A régi világban jóval gyakoribb volt, hogy az emberek életük során egyszer, legfeljebb kétszer estek szerelembe. Már akkor, ha egyáltalán amellett élték le az életüket, akibe szerelmesek voltak. Gondoljunk csak az elrendezett házasságokra, ahol az érzelmeknek vajmi kevés jelentősége volt! De régebben az is gyakran az első kapcsolatában élte le az életét, aki szabadon választhatott párt. Vajon mi volt más akkor?

Például a párválasztás célja. Korábban sokszor a praktikum volt előtérben. Hogy legyen, aki ellássa az otthoni feladatokat, a gyerekek gondozását. S legyen valaki, aki pénzt keres, gondozza a kertet, a földeket, az állatokat. Hogy megosztozzunk a feladatokon. A régi időkben nem törődtek azzal, milyen a párkapcsolati elégedettség, vannak-e szerepkonfliktusok és önmegvalósítás. Hogyan is tehették volna, mikor – ha a Maslow-féle szükségletpiramist nézzük – voltak olyan korok, amikor az alapvető fizikai szükségletért küzdöttek? Az volt az életük, hogy legyen mit enniük, inniuk és fedél a fejük felett. Addig nem tudunk más, magasabb szintű szükségletekkel törődni, amíg ez nem stabil az életünkben.

Az első szerelem régen azért is tartott egy egész életen át, mert a külső elvárásoknak, társadalmi nyomásnak sokkal inkább meg kellett, vagy meg akartak felelni. Emiatt sok olyan helyzetet is elfogadtak, amit ma már nem tennénk. A válás erkölcsileg, vagy épp vallási okokból nem jöhetett szóba. Ráadásul a nők lehetőségei jóval szűkösebbek is voltak, ami szintén fokozhatta az első szerelemhez való ragaszkodásukat. A nők egyenjogúvá válása hozta magával, hogy ma már nincs feltétlenül szükségük társra, tudnak függetlenedni, így kilépni is könnyebb abból, ami nem jó.

Nem lehet kihagyni azt a klasszikus indokot sem, amit sokfelől hallhatunk: hogy régen mindent megjavítani akartak, ma viszont kidobjuk és lecseréljük azt, ami elromlik. Tesszük ezt az ingóságainkkal, és gyakran a kapcsolatainkkal is.

Az élet többi területe annyi energiát kíván sokszor, hogy a párkapcsolati problémák megoldására már nem marad.

Netán a társunk esetleges krízishelyzetében való hathatós segítségnyújtásra sem. Ha pedig így van, hiába a szerelem, az még önmagában nem lesz elég.

És persze ott van még az elköteleződési válság is, ami a fiatal felnőttkor krízise. Ma már kisebb a sikeres házasságba vetett bizalom, amit a válási statisztikák sem segítenek elő. Ott a kényszer, hogy jól válasszunk életre szóló partnert, és annak a stressze, hogy a döntésünkkel bizony minden más lehetőségünkről lemondunk. Tehát könnyen döntünk úgy, hogy inkább tovább keressük az igazinak tartott partnert. Nem mellesleg félünk az elvárásoktól és a kontrolltól is, amit a házasság jelenthet. Ennélfogva több szerelmünk is lehet az életünk során.

Persze, arról szó sincs, hogy benne kéne maradni abban, ami nem működik: rengeteg olyan családi, párkapcsolati működést ismerünk, amelyeknél jobb döntés lehet véget vetni a kapcsolatnak. Amíg régen a bántalmazás nem került ki a négy fal közül, ma már talán bátrabbak vagyunk ezen a téren is. Sok olyan történetet hallok, hogy a nagyszülők ugyan ötven évet éltek le egymás mellett, de volt ott minden: fizikai bántalmazás, megcsalás, alkoholizmus miatti küzdelmek. Vagyis a változás részben annak is betudható, hogy belátóbbak, tudatosabbak és nyíltabbak vagyunk a kapcsolatainkban. Ma már merünk lépni, ha nincs más megoldás. Régen sokszor nagy ára volt annak, ha valaki az első szerelme mellett maradt.

Természetesen most is van olyan, hogy az első szerelem kitart, akár élethosszig is. Egy ismerősöm, Helga például 16 éves volt, amikor megismerkedett a férjével, és ennek már több mint huszonöt éve. Tinédzser korukban ugyan volt a kapcsolatban néhány, pár hónapig tartó megszakítás, amikor keresték a helyüket a világban és egymás életében, mégis az első szerelem által szőtt kapcsolatban vannak máig.

Első szerelem vs. modern együttélési formák

Az, hogy valaki az első szerelmével van-e egész életében, nem fogja önmagában meghatározni a boldogságát. Ma már sokféle új együttélési forma van jelen a klasszikus papa-mama-gyerekek felálláshoz képest. Ilyen például a részéletút-kísérés. Ez azt jelenti, hogy különböző életszakaszainkra más-más párt választunk magunk mellé. Együtt vagyunk valakivel egy bizonyos ideig, amíg azt mindketten kielégítőnek érezzük, majd továbbállunk, mert egy olyan életszakaszunk következik, amelyben a másik valamiért nem partner: például ő nem akar családot alapítani, mi viszont már szeretnénk. Vagy épp ellenkezőleg, csodálatos szülő, akivel együtt neveljük a gyerekeinket, de amikor azok felnőnek, kiderül, hogy már nem működik a kapcsolatunk.

Ma már elég sokféle életcélunk lehet, sokféleképpen képzeljük el az életünket, és ezek változhatnak is egy emberben, tehát ez is generálhatja az első szerelem lezárását: régebben az emberek nagyjából ugyanarra törekedtek, így nem volt annyi eltérés ezekben a kérdésekben. Az első szerelem elengedése így lehet egy tudatos döntés eredménye is.

Az első szerelem az igazi?

Az első szerelem tehát legtöbbször nem tart élethosszig. A hatását viszont igenis hordozhatjuk. Amikor szerelmesek vagyunk, olyan biológiai folyamatok zajlanak az agyunkban, amiket a testünk lenyomatként őriz. Ráadásul ez általában a serdülőkorra esik, amikor még zajlik a fejlődés, és a memóriánk is a fénykorát éli. Ezeknek köszönhetően aztán gyakori, hogy az első szerelem még az élet későbbi szakaszában is könnyen felidéződik. Nem feltétlenül egy gondolati emlékként, lehet, hogy valamilyen illat, vagy dal hozza elő, de az élmény erőteljes. Bőséges hormonális és egyéb biológiai hatás is éri ilyenkor az agyat.

Oxitocin, dopamin és norepinefrin is felszabadul. Ezek felelnek a kötődésért, a rajongásért, a vágyért, az izgalomért és azért is, hogy újra át akarjuk élni.

A dopaminnak köszönhetően megjelenik az agyunk jutalomrendszerének stimulációja, ami motivációként fog beépülni. Az első szerelem tehát így olyan, mintha egy első adagot kapnánk valamiből, amitől később függővé válunk.

Az első szerelmünk lesz a referenciánk a későbbiekre nézve. Hatással lesz arra, milyen vágyaink, elvárásaink, szükségleteink lesznek egy párkapcsolatban. Mindez nem jelenti egyértelműen, hogy az az igazi. Az első szerelem időszaka annyira intenzív érzésekkel jár, hogy hajlamosak lehetünk azt hinni, őt szerettük a legjobban életünkben. Ez az észlelésbeli torzítás aztán oda vezethet, hogy később ugyanezt keressük, de nem kapjuk meg. Így a múlton rágódva azt hisszük, az igazi szerelmünket már elszalasztottuk. Pedig sokat tanulhatunk ebből az élményből, amit aztán később kamatoztathatunk. Mert bizony, van élet az első szerelem után is. De vajon hányszor vagyunk szerelmesek az életünk során?

Első szerelem, és utána?

A második szerelemnek épp olyan nagy jelentősége lehet, mint az elsőnek, csak más szempontból. Amikor az első, szerelmen alapuló kapcsolatunk a végéhez ér, sokszor csalódottságot és szomorúságot hagy maga után. A második szerelem egy jó terep a gyógyulásra. Nem olyan értelemben, hogy azonnal, sebtapaszként használjuk: sokkal inkább úgy, hogy megéljük az első szakítás utáni fájdalmat, majd a második érkezésekor merjük újra megnyitni a szívünket. S elkezdjük gyógyítani a hegeket, amit az első sérülés hagyott, hogy egy kicsit újra elhiggyük, a szeretet bennünk van, tudjuk adni és fogadni. Egy kudarcként megélt szakítás nem jelenti, hogy ez nekünk nem megy. Beépítve az első szerelem tanulságait, ebben a szerelmi kapcsolatban már bölcsebbek lehetünk.

Helen Fisher antropológus munkájából kiindulva egyesek azt mondják, életünk során háromszor leszünk szerelmesek.

Az első szerelem általában fiatalon talál meg minket. Nagyon intenzív, magával ragadó, de gyakran nem tart sokáig. A második intimebb, nagyobb közelséggel jár, de ez sem tart feltétlenül hosszú ideig. Nem képes arra, hogy lekövesse a két fél egyéni fejlődését, így gyakran azzal ér véget, hogy a tagok elfejlődnek egymás mellett, eltávolodnak. A valódi, hosszú távú elköteleződés tehát még hiányzik ebből a kapcsolatból is. A viharos második szerelem után jön az üdítően harmonikus harmadik, ami éppen ezt hozza el. Nem biztos, hogy elsodróan szenvedélyes, mégis egy olyan biztonságot ad, amiben jól érezzük magunkat. Amire alapozhatunk. Amivel kapcsolatban tudjuk ugyan, hogy jönni fognak nehézségek, de állunk elébe. Mert napról napra a másik és a kapcsolat mellett döntünk. Fontos látni, hogy ez nem egy tudományosan, kutatásokkal alátámasztott elmélet, de érdekességképp el lehet róla gondolkodni.  

Az első szerelem tehát sokak életében marad meg egy szép időszak emlékeként. De ez nem feltétlenül jelenti, hogy az volt az igazi. Mindannyian állandóan változunk, így más életszakaszban mást várunk a kapcsolatainktól is. Az első szerelmünkre mindig emlékezni fogunk. De az első mindenből maradandó. Az első randink, csókunk, szexuális élményünk. Mindez hat ránk, de nem jelenti azt, hogy annak a végével már nincs új esélyünk a jóra. A további kapcsolataink épp annyi örömet hozhatnak, mint az első szerelem.