Több tízezerre tehető az utcákon kóborló kutyák száma – a hontalan állatok világnapján gondoljunk rájuk is

Szocio

Több tízezerre tehető az utcákon kóborló kutyák száma – a hontalan állatok világnapján gondoljunk rájuk is

A hontalan állatokról 1992 óta emlékezünk meg. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az utcára kitett állatok problémájára, a kedvtelésből tartott állatok túlnépesedésére, a menhelyek zsúfoltságára, valamint az állatvédők munkájának fontosságára. Sajnos nem véletlenül: csak Magyarországon több tízezerre tehető az utcákon kóborló kutyák száma. A macskák helyzete pedig még ennél is rosszabb...

Egy ősi kapocs története

Az állatok iránti tiszteletet és megfelelő bánásmódot már a legősibb kultúrák is megkövetelték. Hérodotosz írásaiban például arról olvashatunk, hogy a szentként tisztelt állatok megöléséért halálbüntetés járt, és ha ezen állatok halálát gondatlanság okozta, a tettesnek akkor is bűnhődnie kellett – pénzbírságot szabtak ki rá.  Az ókor emberei úgy vélték, hogy

súlyos lelki teher nélkül nem lehet kioltani az ember munkáját segítő állatok életét. 

Triptolemos törvényben írta elő az állatok megkímélését, mondván, a szülőkhöz és az istenekhez hasonló hála illeti meg őket, amiért biztosítják az emberek mindennapi megélhetését. Areiospagos ítéleteiben súlyos büntetés járt azoknak, akik méltatlanul bántak a körülöttük élő állatokkal: a kor emberei egyértelműen elítélték az állatokkal szembeni kegyetlenséget.

Az emberek és állatok közötti kapcsolatok tehát egyidősek a történelemmel, és az élet számos területén összefonódnak. Emberemlékezet óta együttműködünk velük és segítjük egymást – már ami a dolgok normális menetrendjét illeti. Ugyanis nincs ez mindig és minden esetben így.

Átéltünk már sok mindent a világtörténelem során: római kori állatviadalokat, kizsákmányolt fajokat és a legkülönfélébb téziseket a legnagyobb gondolkodóktól. Descartes szerint az állatok nem különbek a gépeknél, amelyeknek csupán térbeli kiterjedésük van, ennél fogva nem képesek fájdalmat sem érezni. De ott van Voltaire vagy Kant, akik viszont az észlelés és az érzés képességeivel ruházták fel őket.

Elsőként Angliában, az 1700-as években ébredt fel a nép, és állt ki az állatviadalok beszüntetése mellett, ami nem sokkal később elvezetett az állatvédelmi mozgalmak kialakulásához, és ezzel a modern állatvédelem és jog megszületéséhez is. Az első, állatvédelmi alapkőletételnek is tekinthető törvény 1849-ben született meg: bűncselekménnyé minősítette az állat verését, rossz körülmények között tartását, képességeit meghaladó teljesítményre kényszerítését és az állatszállítás azon módját, amely szükségtelen fájdalmat okoz. Más fontos változást is hozott: a gondatlanságot is büntethetővé tette, és az elkövetői körön belül a felbujtói magatartás is értékelhető lett.

Bár az 1849-es angliai törvény példaértékű, világszerte nem sok minden változott. Az 1870-es években a helyzet tarthatatlanná vált: állatvédők ezrei emeltek szót az állatok életének sérülékenysége és védelme mellett, amit nem sokkal később törvények tucatjai követtek – ideje volt leszámolni a kegyetlenkedésekkel. Az állatvédelmi mozgalmak erejének és kitartásának köszönhetően házi kedvenceink végül még nagyobb védelmet kaptak: az 1960-as és 1970-es évek társadalmi igazságossági mozgalmai kiemelt ügyként kezelték a méltó életkörülmények biztosítását, és az olyan állatjóléti csoportok, mint az ASPCA, már komoly figyelmet fordítottak az örökbefogadásra, az állatok megfelelő gondozására és szenvedéseik megelőzésére is.

Mi tettünk értük idehaza?

Az első nagy hazai lépés, ami házi kedvenceink védelmében valósult meg, a Pesti Állatvédő Egyesület megalakulása 1870-ben. Ők felterjesztést intéztek a főváros vezetőségéhez többek között a befogott kóborkutyák helyzetének javítása érdekében. Bár ezután már előfordultak az állatokkal szembeni kegyetlenségeket büntető esetek, az igazán komoly lépésre egészen 1998-ig kellett várni: ekkor született meg a jelenleg is hatályos Az állatok kíméletéről és védelméről szóló 1998. évi XXVIII. törvény, amiben az Országgyűlés kimondja, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, és tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége. A törvény célja tehát az, hogy az állatvilág egyedeinek védelme biztosított legyen, illetve célja fokozni az emberek felelősségtudatát az állatokkal való kíméletes bánásmód érdekében. 

2003 júniusában Fadd-Domboriban történt, hogy három vagyonőr először pisztollyal meglőtt, majd autó után kötött, végül párszáz méter után sorsára hagyott egy gazdátlan ebet.

Az ő kálváriája írt törvényt sorstársai számára,

közel 380 ezer állampolgár támogatta aláírásával az állatkínzás büntetőjogi szankcionálását, aminek hatására az Országgyűlés elfogadta az 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2004. évi X. törvényt, amelynek értelmében az állatkínzás bűncselekménnyé vált

Ám törvény ide vagy oda, a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályozása ellenére évről évre egyre csak nő azon állatok száma, amelyek emberi hanyagságból, nemtörődömségből vagy kifejezett gonoszságból utcára kerülnek – egyedül maradva világunk ezernyi veszélye között.

Hol tartunk most?

Csak Magyarországon közel másfél millió kutya él és több tízezerre tehető az utcákon kóborló kutyák száma, de egyes források szerint ez a szám a háromszázezret is elérheti. Évente százezernél is több kutya kerül a tartók felelőtlen cselekedetei miatt az utcára, és mivel nincs elég hely a menhelyeken, sok esetben az utcáról befogott kóbor állatokat elaltatják.

A Cofidis Kutyaszemmel kutatása szerint a menhelyre kerülő kutyák jellemző módon legfeljebb egy évet töltenek bent, de

az idősebb, nagytestű, fekete kutyák egész életüket ott tölthetik.

A menhelyekre kerülésben szerepet játszó tényezők sorában kimagaslik az ivartalanítás elmaradása. A tulajdonosok élethelyzetük változása során is gyakran szabadulnak meg a kutyáktól, ilyen a gyerekszületés, halálozás, költözés, az anyagi helyzet romlása. A kutyák legtöbbször úgy kerülnek a menhelyekre, hogy a hatóságok találnak rájuk, lényegesen ritkábban fordul elő, hogy a gazdák viszik a menhelyre kutyáikat. Később, a menhelyekről örökbeadott kutyák 11 százaléka kerül vissza ilyen intézménybe, s bennük az újabb elhagyás komoly traumát is okozhat.

A macskák helyzete még ennél is rosszabb, hiszen láthatatlan életmódjuk miatt közel hárommillióan bújhatnak meg az utcákon, és egyre több településen okoznak gondot jelenlétükkel. A hontalanná váló állatok segítését övező nehézségek miatt világszerte egyre több menhely hangsúlyozza a túlszaporulat problémáját, és indít ivartalanítási kampányokat, hogy végre megértsük: a felelős állattartás sokkal több a tiszta víznél és elegendő élelemnél.

Ami a világnap mögött van

1992-ben a Nemzetközi Állatjogi Társaság (International Society for Animal Rights, ISAR) megalkotta a Hontalan Állatok Nemzetközi Napját (International Homeless Animals’ Day, IHAD), amelynek népszerűsége évről évre nő. A jeles napon a legkülönfélébb rendezvények helyezik fókuszba a felelős állattartás fontosságát – a kutyasétáltatástól kezdve az örökbefogadáson át egészen az állatáldásig.

A gazda nélküli, kóbor állatok közt vannak olyanok, akik eleve az utcára születtek, és olyanok is, akiket egyszerűen csak kidobtak. Egy közös bennük: mindannyian az emberi felelőtlenség áldozatai. Ugyanis ahhoz, hogy minél kevesebb állat jusson hasonló sorsra,

a legfontosabb eszköz az ivartalanítás lenne.

A felelős, természetet és élővilágot tisztelő állattartás alapja ez. Hány olyan településen jártunk már, ahol tucatjával futottak át előttünk a gazdátlan utcamacskák, hány kuka mögé lerakott almot láttunk már, és hányszor jön szembe velünk a közösségi hálón a kóborló, kifáradt, beteg kutyák segélykérése. A menhelyek túlterheltsége általános, a felelőtlen, hanyag gazdák száma még mindig magas, így az utcán kóborló, majd oda újabb utódokat nemző hontalan és szenvedő állatok száma sem csökken. Ördögi kör, amit a jog önmaga nem tud bezárni: mi is kellünk hozzá!

Mit gondoljunk végig?

Ha máskor nem, legalább a mai napon gondoljuk át tetteink következményeit, és tegyük fel magunknak a kérdést: valóban készen állunk-e élete végéig gondozni, tisztelni és szeretni a befogadni tervezett házi kedvencünket? Megvásárolni könnyű – végig kísérni az úton annál nehezebb.

Az örömteli pillanatok sokakat megrészegítenek, és az állattartásban nem látnak mást, csak egy amerikai álmot a nemlétező filmvásznon: örökké energikus játékostársat, mindig bólogató engedelmességet, gondtalan mindennapokat. A szürke hétköznapok viszont közel sem ilyenek. Az egykor félénk plüssmackóból hamar saját igényekkel és öntudattal rendelkező egyéniség lesz: kiássa a fél kertet, és télen, ködben is le kell vinni hajnalban meg késő este. Lehet, hangos lesz, amikor otthon hagyjuk egyedül, összebalhézik más kutyákkal sétáltatás közben, nincs rá garancia, hogy étteremkompatibilis öleb lesz belőle, ahogy azt sem tudhatjuk előre, hányszor kell kerítést javítani és keresőcsapatot indítani egy-egy szökése után. Lehet, hogy egy rejtett betegség miatt egy évtizeden keresztül ellátásra szorul, és lehet, sok pénzt kell költeni rá.

Ehhez pedig igazi, felelős gazdákra van szükség. Olyan állattartókra, akik vállalnak mindent, amit a csomaggal kapnak: átvirrasztott éjszakákat, szabályozott napirendet, korlátokat és felelősséget, lemondásokat és terheket. Ugyanis mindből lesz bőven. Ezért házi kedvencünk megvásárlása vagy örökbefogadása esetén az állat egész életével számoljuk – nem csak a felhőtlen pillanatokkal, és főleg nem addig, amíg éppen kedvünk szottyan hozzá. Gondolja át jól: valóban lesz-e biztos helye a következő egy évtizedben a leendő kedvencnek? Lesz-e rá idő, figyelem és nem utolsó sorban anyagi forrás akkor is, ha beteg vagy ha már az útja végét járja? Jut majd idő rá, ha bővül a család? Lesz majd alkalom közös kirándulásokra a mindennapi rohanás mellett? És ami még fontosabb: mindez megvalósulhat ugyanazzal a lelkesedéssel, örömmel és szeretettel, ami az első közös perceket idézi? Mert állatot otthonunkba fogadni csak akkor szabad, ha minden fent és lent pillanat után, évek múlva is ugyanazt a kötődést érezzük és akarjuk, mint azokban a felejthetetlen első percekben. Órákat vitatkozhatunk azon, miképp érzik a fájdalmat háziállataink, ismerik-e a szomorúságot, van-e lelkük és gyászolnak, szeretnek vagy felejtenek-e. Egy igazi gazda számára mindez nem kérdés.

Az állatok felelős tartásához arra alkalmas hely, gondozásukhoz anyagi fedezet és nem mellesleg megfelelő mennyiségű szabadidő kell. Vajon mindből van bőven? Vajon jó lesz annak a német dognak a negyedik emeleten, és feltétlenül kell három házőrző abba az udvarba, ahol a gazdák minden második héten utaznak? Vajon valóban jó az házikedvencünknek, ha táskaként hurcibáljuk mindenhova, és az élete nem szól másról, mint a legújabb divatselfie-ről? Vajon tud felelős állattartóként viselkedni az, akinek házikedvence

pusztán egy kellék, egy tárgy, egy pótlék, egy unaloműző eszköz?

A válasz részemről egyértelműen: nem, nem tud felelős állattartóként viselkedni. És higgyétek el, nem beszélek a levegőbe, tudom, milyen nehéz, mit jelent egy beteg állat támaszának lenni, mit jelent lemondani, gondoskodni és felelősen gondolkodni. Komoly befelé fordulást és önismeretet igénylő feladatok, és egytől egyig nélkülözhetetlenek.

És még valami: ahogy mi sem szeretjük, ha külsőnk alapján ítélnek meg, úgy ne kövessük el ezt a hibát leendő társunk kiválasztásakor sem! Hiszen társra vágyunk, nem kirakatbábura, ugye? Országszerte elárvult, magára hagyott, sokat szenvedett hontalan állatok várják, hogy egyszer valaki őket is szépnek lássa, hogy egyszer ők is hű társak lehessenek valaki mellett, aki tiszteli és becsüli őket. Sokaknak közülük évtizednyi kóborlás van a háta mögött: hadd lehessen az az utolsó egy-két év szép!

Már csak azért is érdemes ezen elgondolkodni, mert nincs ahhoz fogható hűség és odaadás, amit egy sokat szenvedő, elárult lélek tud adni! Mert az az állat, amelyik megtapasztalta az otthontalanság és magára hagyottság érzését, mindennél jobban értékeli az otthon melegét. Lehet, nem ő lesz a legszebb Insta-sztár, és lehet, hogy nem vele reklámozzák a legújabb Dentastixet, de az biztos, hogy Hachiko-ként áll majd mellettünk útjának végső állomásáig

Így, ha a nagy kérdésekre igennel válaszoltál, és úgy érzed, hogy készen állsz felelős gazdává válni, keresd fel a legközelebbi menhelyet, állatvédő egyesületet, és találd meg igazi társad ott, a való élet falai között! Itt találod az országos listát.

Végül, hogy mi is segíthessük a hontalan állatok otthonra találását, olyan sokat szenvedett lelkek történetét gyűjtöttük össze, akik igazán megérdemlik, hogy végre szerető gazdijuk legyen. Hátha köztük van valaki Hachiko-ja is…

  • Orion, az egész életében harcba kényszerített kutya, aki semmi másra nem vágyik, csak békére és szeretetre. 
  • Zsombi, a túlélő, aki hat év után végre szabadulna a menhelyről. 
  • Bagira, aki három lábbal is képes teljes életet élni, ha megtalálja szerető gazdáját. 
  • Arnold, aki egy szemével is el tudja varázsolni a szívünket.
  • Raja, a nagyon kedves, bújós kutyus, aki szeret pancsolni, sétálni és vadászni is. 
  • Lizi, aki reméli, hogy soha többé nem hagyja el senki. 
  • Tara, az illegális szaporítótelepről mentett érzelmekkel teli kutyus. 
  • Cézár, a gyepmesteri telepről mentett nagymackó, aki a vele történtek ellenére még mindig nagyon szereti az embereket. 
  • Csokoládé, a kedves, törődésre vágyó ifjú kan. 
  • Joda, aki már túl régóta vágyik szeretett gazdájára.
  • Viktória, a nyugodt, idős gazdikereső. 
  • Hernád, aki nagy reményekkel vág neki a keresésnek. 
  • Frici, akinek a mosolya páratlan.
  • Gordon, aki egyszer már csalódott – többet nem szeretne. 
  • Suzy, egy kedves kislány, akinek a sorsa eddig csak rosszat tartogatott. 
  • Artúr, aki hosszú évek óta hiába vár gazdára.

Nyitókép: Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka

Ajánljuk még:

A teknős szuper háziállat, ha megfelelően gondozzuk – másképpen szalmonella

Amerikában idén nyáron tizennyolc tartományban jelent meg szalmonellajárvány, de nem ételek tartalmazták a kórokozót, hanem a rövidpáncélú ékszerteknősök terjesztették azokat. A kisméretű, könnyen gondozható állatokat hazánkban is sokan kedvelik, főleg a gyerekek és magányos idősek körében. De nem árt vigyázni, ugyanis a szalmonella elsősorban az ötévesnél fiatalabb gyermekek és a legyengült immunrendszerű 65 év felettiek számára veszélyes.