Nincs olyan ország a világon, ahol ne létezne a kor alapú kirekesztés – egy WHO-kutatás margójára

Szocio

Nincs olyan ország a világon, ahol ne létezne a kor alapú kirekesztés – egy WHO-kutatás margójára

Tegyünk az életkor alapú diszkrimináció ellen! Pláne most, hogy bizonyítottá vált: minden nemzetben, minden társadalomban jelen van az ageizmus.

2021 tavaszán adta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt a kutatási összefoglalót, amelyben megvizsgálták, hogy az ageizmus – vagyis az a jelenség, amikor valakit kizárólag a kora miatt sztereotípiák tárgyává tesznek – hogyan és milyen mértékben van jelen a Föld különféle országaiban és társadalmaiban. Ebből a nagyon gazdag anyagból számos megdöbbentő adat derült ki, de ezek közül is megdöbbenésre ad okot az a megállapítás, hogy nincs a világon olyan ország, amely kivételt képezne e tekintetben. Legfeljebb a diszkrimináció formái, típusai, az elterjedtség fokai tekintetében mutatkozik eltérés. Az ageizmus egyik különlegesen veszélyes változata az egyedülálló idősekre vonatkozik, közülük is az özvegy férfiakra és nőkre.

A WHO összefoglalója szerint Európa 28 országában valamivel több, mint minden harmadik 65 esztendős vagy ennél idősebb ember számolt be arról, hogy időskori életkori diszkrimináció áldozatává vált, azaz vagy szóban, vagy tettlegesen – életében már legalább egyszer – megsértették, bántalmazták, avagy megtagadták különféle szolgáltatások nyújtását.

Az idősebbek, de érdekes módon a vizsgálatban szereplő összes többi, fiatalabb korcsoport is arról számolt be, hogy több – életkoron alapuló – diszkriminációt tapasztaltak, mint nemi, faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetést. Ez a probléma tehát a legtöbb országban nagyobb, mint azok, amelyek a sajtóban állandó figyelmet kapnak.

Az időseket érintő egyenlőtlen bánásmód természetesen nem ugyanolyan mértékű minden országban.

A globális szervezet áttekintésében szereplő legújabb összehasonlítható adatok azt mutatták, hogy az Európai Unióban is jelentősek a különbségek: Bulgáriában például három 55 év felettiből kettő (63,1%), Dániában viszont csak négyből egy idősebb személy élt már át valamilyen diszkriminációt.

Az özvegyekkel szemben – akiknek a száma kb. 250 millió a világon – alkalmazott hátrányos megkülönböztetés mindenütt gyakori probléma. A fejlettebbnek mondott nyugati társadalmakban ez a jelenség abban nyilvánul meg, hogy a gyermekek vagy az unokák ritkán látogatják az idősebb, egyedül maradt hozzátartozót, de az is előfordul, hogy az illetőt gyámság alá helyezik, esetleg akarata ellenére szociális otthonba szállítják. Nyugat-Európában szerencsére sokkal ritkább az idősek szóbeli vagy fizikai bántalmazása, de az egészségügyi statisztikákban azért ezzel is lehet találkozni.

Számunkra, a világnak ebben a szegletében, ésszel fel sem fogható, hogy akadnak olyan országok, ahol az özvegyen maradt asszonyokat egyenesen boszorkánysággal vádolják. Afrikában, Dél-Amerikában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten gyakran előfordul, hogy

a „bűnöst” – a helyi vallási és világi vezetők hathatós részvételével – megfosztják vagyonától, vagy kizárják törvényes örökségéből.

Egy másik klasszikus példa az özvegyek társadalmi kiközösítése, az újraházasodás tilalma, de még a 21. század elején is előfordulnak úgynevezett „tisztító rituálék”, melyek során – különösen a szubszaharai Afrika egyes részein – nemritkán rákényszerítik az özvegyet, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen egy sógorával vagy más, a vallási vezetők által kiválasztott férfival a gonosz szellemek és a boszorkányság kiűzése céljából. Ugyanebben a régióban a boszorkánynak bélyegzett özvegyet nem egyszer megégetik, megkövezik, esetleg több napra leláncolják. Tanzániában például – 2004 és 2009 között – mintegy 2500 idősebb nőt öltek meg, miután boszorkánysággal vádolták őket. Burkina Fasóban ugyanebben az időszakban többszáz idősebb „lélekevőt” gyilkoltak meg vagy száműztek olyan helyekre, ahol aztán éhen haltak. Ghána északi részén több mint 1000 időskorú asszonyt űztek ki a saját otthonából; ők a mai napig rögtönzött táborokban élnek, s maguk gondoskodnak élelmükről, ruházatukról.

Az idősekkel szemben elkövetett embertelen bánásmód fenti példáinak olvastán nyilván elakad a szavunk. A lelkiismeret belső parancsa, hogy a magukra maradt szeretteinkről – teljesítőképességünk függvényében – gondoskodunk. Hiszen ők is ezt tették velünk, amikor kisgyermekek vagy betegek voltunk.

Ráadásul bűnügyi statisztikák egyértelműen igazolják, hogy egyedül élő hozzátartozónk sokkal többször válhat bűncselekmény (például átverések) áldozatává, ezért különösen fontos, hogy napi rendszerességgel érdeklődjünk az igényei, hogyléte felől.

Éreztetnünk kell vele, hogy nincs egyedül, hogy szükség van rá. Amennyiben adott egy szerető és támogató környezet, az idős családtagunk sokkal könnyebben túlteszi majd magát az életkora miatt elszenvedett diszkrimináción; mert tudja, számíthat ránk. 

Ajánljuk még: