„A teremtés nem a múltban van” – Interjú Sajgó Szabolccsal

Szocio

„A teremtés nem a múltban van” – Interjú Sajgó Szabolccsal

Az idén hetvenéves Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, költő, a Párbeszéd Háza igazgatója. Szemlélhettem a csodát című interjúkötetében élete, pályája alakulása rajzolódik ki. A könyvről, a jóságról, a járványhelyzet alatt elvárható magatartásról is beszélgettünk vele.

A megjelent interjúkötet összegzés vagy egy új fejezet kezdete?

Év elején kaptam azt a megtisztelő ajánlatot, hogy a hetvenedik születésnapom alkalmából megjelentetnének velem egy életútinterjú-kötetet. Azelőtt Jálics Ferenc, Nemeshegyi Péter, Mustó Péter, Szabó Ferenc atyákkal látott napvilágot hasonló kiadvány a Jezsuita Kiadó gondozásában. Szerdahelyi Csongort kérték föl kérdezőnek. Vele régóta ismerjük egymást. Az anyag tizennégy egyórás beszélgetésből állt össze. Kifejezetten üdvös volt, hogy módszeresen visszatekinthettem az elmúlt évtizedekre, a dolgaim alakulására. Ha megkönyörül rajtam a Magasságbeli, és hazahív, a kötet egy összegzés, ha van még itt dolgom, akkor eddigi tevékenységeim összesítése.

Hogyan értékeli önmagát, kísérti-e hiányérzet, elégedetlenség?

Arra törekszem, hogy egy nagyobb akármi – ami nem tőlem függ – megszülethessen általam. Valami, ami meg akar születni, és aminek én nem akarok akadálya lenni. Számomra a mindenkori nagypályás a Jóisten. Ha van belső nyitottság bennem arra, hogy engedjem Őt játszani általam, hogy az eszköze legyek, akin keresztül megnyilvánulhat, az a lehető legtöbb, amit tehetek. Nem azért adta a teremtésben a különböző képességeket, hogy azokat ne műveljük és ne működtessük. Bedolgozói lehetünk a legjobb tudásunk szerint.

Mindenki éhes spirituálisan, érzi, hogy a belső növekedés az igazi növekedés.

Valami széptől fosztjuk meg magunkat, ha nem a teljesség igényével fordulunk efelé a belső növekedés felé. Ami körülöttünk van, állandóan változik. A stabilitáshoz, az értékes élethez az szükséges, hogy a bennünk élő misztériumhoz ragaszkodjunk. Úgy tapasztalhatjuk meg, hogy csodák történnek körülöttünk.

Aki miatt létezünk, azt mondta: legyél. Magától senki és semmi nem létezhet, és magában senki nem is tudja olyan nagyszerűen megélni napról napra ezt az életet, ahogy szeretné, ahogyan képes lehet. Az ember élete úgy van kitalálva, hogy pillanatról pillanatra a Titokkal együtt élje. Ha ezt teszi, akkor lehet teljes az élete. A Titokért nem kell elmenni sehová, mindenütt ott van minden emberrel. Csak be kell engedni, be kell hívni tudatosan az életünkbe. Az igazság az, hogy világunkban a jó halmozódik folyamatosan, nem a rossz. A rossz csak élősködik a jón, és ezzel a saját létalapját pusztítja.

Számtalan tevékenysége a véletlenen múlt, vagy mindent tudatosan alakított?

Ez inkább annak a gyümölcse, hogy nehezen fókuszálok. Sok dologba úgy kezdtem, hogy igazából nem értettem hozzá, csak azt tudtam, hogy fontos, és ha én nem csinálom, más nem fogja. Voltaképpen minden és mindenki valami nagy lehetőséget hordoz. Ha ezek a lehetőségek megmutatják nekem magukat, nehezen engedem el őket. Egy rendtársam, Karl Rahner mondta: ha az életemben minden jót megtettem volna, amire lehetőségem nyílt, már rég nem élnék. Nyolcvanévesen halt meg. Úgy látszik, én se éltem minden lehetőséggel, mert már elmúltam hetven, és még mindig itt vagyok...

És a rosszal mi a helyzet?

Mi a rossz? A jó hiánya? Aki rosszat tesz, elsősorban önmagának tesz rosszat. A lénye legmélyén mindenkit egyedülálló jónak alkotott valaki, a rosszal azt rombolja, arra hord szemetet. Biztos, hogy van intelligens, megfontolt gonoszság is, de azt gondolom, hogy a legintelligensebb, legmegfontoltabb gonoszság sem tudja végső soron, mit csinál. Mindannyiunkban van káosz. Hiszem, hogy mindenkinek megvan a lehetősége, hogy a rosszból a jóba jusson.

Nem kockázatos folyton új dolgokba belevágni?

Csak az a cselekedet nem kockázatos, amit nem teszünk. A legkockázatosabb, ha magunkat akarjuk kiemelt pozícióba helyezni. Törékenyek és sebezhetők vagyunk, könnyen elfáradunk. Ez nem azt jelenti, hogy egy nagy feladatot ne vállaljunk el, de azt jelenti, hogy tudatosítani szükséges magunkban, hogy igen, csinálom a dolgom, de nem én vagyok a kulcsszereplő. Ennek az elfogadása képes megóvni attól, hogy zsákutcába jussunk.

Vezető pozícióban nem lehetetlen vállalkozás leküzdeni, hogy nem én vagyok a kulcsszereplő?

Az igazi hit alázatot is jelent. Az Úr munkatársának hívott minket ebbe a világba. Jézus példabeszédében olvashatunk a talentumokról, amiket a tulajdonos rábíz egyesekre, mielőtt elmegy, aztán magukra hagyja őket, önállóan kell gazdálkodniuk. A példabeszédtől eltérően nekünk azzal a tudattal szükséges gazdálkodnunk, hogy aki munkatársának hívott, talentumokat és feladatokat bízott ránk, az nem megy el, mindig és mindenhol jelen van. Aki a rábízott talentumot elássa, valami nagyon fontosról mond le. Elfelejti vagy nem tartja fontosnak a tényt, hogy a teremtés nem múlt. Az időtlen Alkotó örök jelene teremtő jelenlét, és az embert ugyanő társteremtőnek hívta, hogy rajta keresztül folytassa teremtő csodáit.

Sajgó Szabolcs
 Fotó: Németh Róbert – Roggs Fényképészet

Ferenc pápa ittléte mit jelentett Önnek és Magyarországnak?

Áldás, hogy vasárnap jött, ezzel a hívek tudomására hozta, hogy nem az Ő személyével, hanem az eucharisztiával kell elsősorban foglalkozni, a Szentatya is annak szolgálatában érkezett. Öröm, hogy Magyarországról kedvező képet kapott, megtapasztalhatta, hogy az emberek szeretettel és túláradó lelkesedéssel fogadják. És tapasztalható volt az igazság, hogy kettő meg kettő lehet több, mint négy... Pontosabban, hogyha valamit egymagunkban teszünk, abból is kijön valami jó, a kettő meg kettő az négy, de ha ugyanazt közösen tesszük a Teremtővel, akkor sokkal több valósul meg, mint amire erőforrásaink alapján számíthatunk. Ez a több nagyon tapasztalható volt a pápalátogatás és az egész Eucharisztikus Kongresszus alatt. Jézus családjában ezt a többet kegyelemnek nevezzük.

Érik Szabolcs atyát kritikák a nyitottságáért?

A más vallásúakkal való kapcsolatom miatt ér bírálat, igen. Nem érzek késztetést, hogy abbahagyjam, hogy bezárkózzak, csak mert bizonyos embereknek ez nem tetszik. Mélyen hiszem, hogy ha nem abból indulok ki, hogy minden emberben a Jóisten csodája lakik, nem vagyok reális, és nem vagyok katolikus.  

Nemrég jelent meg Meztelen Isten című verseskötete. Könnyű az írást a papi hivatással összeegyeztetni? Egyik a másiktól nem von el időt?

Sokszor írok fejben autóban, séta közben, ha megvárakoztatnak... Napi tíz-tizennégy óra munka mellett az írás nem luxus. Ugyanazt az üzenetet igyekszem tolmácsolni versben, mint a papi szolgálatban. Nagyon érdekesek a szavak. Amit kimondunk, mindenkinél máshogy érkezik meg. Imádság előtt és imádság után más lehet a jelentésük. Kicsit kaméleontermészete van a szavaknak. A Biblia egyetemes spirituális erővonalak mentén elrendeződött szavak összessége, és ettől másképp szól. A Szentírás, a költészet és elemeik, a szavak, titkokat hordoznak.

Lassan mindenki elfárad a pandémiában. Ebben a globális krízisben mi volna a helyes viselkedés?

Tőlünk is függ, hogy egy-egy helyzetből mi lesz. A kihívás növelheti kreativitásunkat. Ha ezt Istennel tesszük, hatványozottan növelheti. Úgy is tekinthetünk a helyzetre, mint Michelangelo a falanszterben a széklábakra. A Covid bizonyos értelemben a falanszterünk. Rajtunk is múlik, hogyan és mivel időzünk benne.

Sajgó Szabolcs

Fotó: Németh Róbert – Roggs Fényképészet

Sajgó Szabolcs: a dal

dal mindenfelől
jó pillanatokban

dalol az út pora
a jövőmenők zaja nem nyomja el
dallá a zaj maga válik

dallá válnak az ajtó előtt
a szeméthegyek meg az óceánok
tengernyi szemétszigetei

dallá válnak a hajléktalanok
anyagcserétől nehéz rongyai
meg a lelki hajléktalanok
minden mérgező kulturhulladéka

betegágyakat bonctermeket
jár át a dal
túlórázó orvost ápolót

ilyenkor helyét a halál
benned nem találja
sem a sírok mélyüket

a dal pedig csak jön belőled
és hallod jönni mindenekből
arról dalol mivé lehetsz
s hogy mivé lehet benned a világ 
ölelve az áldást
azt a mélységeidből fakadót

Ajánljuk még:

„Talán köztük vannak a jövő olimpikonjai” – nehézsorsú gyerekek balatoni táborában jártunk

Zamárdi-Felsőn, egy békebeli hangulatú üdülőben majdnem igazi olimpia zajlott a múlt héten. Csak annyi különbséggel, hogy az ötkarikás játékok helyett ez most az ötrégiós torna megkoronázása volt. Hogy mit is jelent ez pontosan annak a 120 hátrányos helyzetű gyereknek, aki részt vett a tornán, arról Kurja Tímea, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, a tábor szervezője mesélt.

 
X
Már követem az oldalt