Egy az élet - ezt kell jól csinálni Egy.hu logó
Friss
Karsa Tímea

A Gresham-palota hozzátartozik a pesti látképhez, mégis vajmi keveset tudunk róla. Ma már hotelként funkcionál, holott hosszú története során számtalan embernek adott otthont és munkahelyet egyaránt.

Idén negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be minden idők egyik legismertebb magyar rockoperáját, az István, a királyt. A bemutató a városligeti szánkózódombon volt, melyet az előadás kedvéért Királydombnak kereszteltek, s azóta hivatalosan is így ismerjük. Ám korántsem ez az egyetlen, amiért emlékszünk erre a rockoperára.

Velencét nem véletlenül nevezik Olaszország ékszerdobozának. A lagúnák királynője sok-sok titkot rejt, amelyek túlmutatnak a Dózse palotán és a Szent Márk téren. Velence maga a titok, de nekünk kell észrevennünk, miket rejteget.

A tetoválás sok emberből ellenszenvet vált ki, pedig egyre népszerűbb nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek körében is. Jómagam sosem gondoltam, hogy egyszer „kivarratom magam”, ám egy csapásra minden megváltozott, így mindkét oldal véleményét ismerem, magaménak tudtam egy ideig.

Heltai Jenő sok sikert tudhatott magáénak, mégis élete végén, és főleg halála után ismerték el igazán. Születésének 152. évfordulóján írtunk levelet az írónak.

A Louvre-ban az évszázadok során számos mestermű megfordult, és több képrablás is történt itt. Falai sötét titkokat őriznek, számos érdekes információ azonban napvilágot látott már – ezekből szemezgettünk!

A rajzfilmek bővelkednek különböző aláfestő zenékben vagy dalokban, különösen a régebbiek. Kutattunk az emlékeink között, és felidéztük, hány olyan rajzfilm volt gyerekkorunkban, ami pallérozta a komolyzenei ismereteinket. 

A golfról általában két dolog jut az eszünkbe: elit sport, és az angolok előszeretettel játsszák. Meg is tehetik, hiszen fontos tényező a szép, zöld gyep, ami náluk az időjárás miatt adott. Bár nem játékosként jutottam be egy elegáns angol golfklubba, mégis megfigyelhettem, hogyan mulatnak az angolok, ha golfozásról van szó.

2003. július 23-án Cserháti Zsuzsa örökre lehunyta a szemeit. Csupán 55 éves volt, amikor a sors úgy döntött, hogy nincs több dal számára ebben az életben.

A nyári szünet meglehetősen nagy terhet ró a szülőkre, ugyanis a gyerkőcöket biztonságban kell tudni, ám csak a legritkább esetben van arra mód, hogy valamelyik szülő folyamatosan otthon legyen, őket szórakoztassa. De ha egy-egy hétre besegíthetnek a nagyszülők, máris könnyebb az élet. Ráadásul általuk sokmindent tanulhat a gyerek, amit a tankönyvekből sohasem ismerne meg.

Az angliai időjárásról még az is hallott, aki soha nem tette még be a lábát a szigetországba. Ködös, felhős, esős – leggyakrabban így jellemzik az időjárást, és talán az egész országot is. Ez nem is áll nagyon messze a valóságtól, néha azonban a nyár Angliába is ellátogat, és ilyenkor minden jót abba a pár napba kell belezsúfolni.

A vakáció kitörése sok kalandot ígér, ugyanakkor a kamaszok számára egyet jelent a kötelező olvasmányokkal is: minél magasabb osztályba jár az ember, annál több olvasnivalót kap a nyárra, amelyek jellemzően nem a legkönnyebben emészthető darabok. Én sokat küzdöttem velük, egyáltalán nem szerettem olvasni, végül mégis lettek – magamat is meglepve – kedvenceim. De meg kell érni hozzájuk: felnőttként kezdtem bepótolni az elmaradtakat.

Ugrás az oldal tetejére
Menü