Évtizedek óta csillapíthatatlan lázban égnek a szépségipari kozmetikumok megszállottjai, ha csillogásról van szó. A fesztiválidőszak pangása után az Eufória című sorozat élénkítette fel a vírushelyzet miatt szétfoszlott csillámkultuszt. Fiatalok sora kezdte személyiségét a sminkelésen keresztül megmutatni. Századunk szabadsága nekik kedvez, a libikóka másik oldalán viszont indiai gyermekek esnek a porba.
Bűn, amin még a smink sem szépíthet?
Fellobban a kérdés az átlag fogyasztóban, így bennem is, hogy mi köze van a polcomon ártatlanul díszelgő égkék szemhéjfestéknek az egy kontinenssel arrébb történő kényszermunkához? Emberi erkölcsösség versus kényelmi faktor 0:1, hiszen a két szál szorosan fűződik egybe. Hogy könnyebben megértsük a témát, következzen egy gyorstalpaló kémiaóra: a csillámpala, a kristályos palák közé tartozó kőzet, csillámtartalma meghaladja az 50 százalékot, csillámos réteglapok mentén válik szét, így fedve fel rejtett esztétikumát. Ehhez a csillámpala névre hallgató kőzethez fűződik az emberiség egyik legszégyenteljesebb vétke. Hiszen amíg mi kilószámra tudjuk megvásárolni a luxusmárkáktól kezdve a legolcsóbb kínai boltok kínálatáig szinte bármelyik kozmetikai üzletben, addig bolygónk egy másik, kevésbé fejlett részén gyerekek életüket kockáztatva bányásszák elő a csillámpalát.
Életüket, egészségüket kockáztatják, hogy kipótolják szüleik alacsony bérét, ételt és tisztálkodási termékeket, – a szerencsésebbek pedig – tanszereket vehessenek maguknak.
Indiában közel 33 millióan élnek mélyszegénységben a vidéki területeken. Itt illegális csillámpalabányák működtetői uralják a foglalkoztatás fajsúlyos részét, ezek a bányák ugyanis utoljára az 1980-as években működhettek legális keretek között. A munkások nagy százalékának nincs meg a privilégiuma, hogy a törvény mellé állva legális munkát keressen. Az éhezés szorító érzése nem törődik a törvényekkel, ezért tudják működtetni ezeket a bányákat, hiszen rengetegen vannak kiszolgáltatva a bányászatból kapott béreknek.
Ez önmagában is komoly probléma, de ezt súlyosbítja a tényező, hogy a bányákban főként gyerekeket foglalkoztatnak. A csillámpala lelőhelyein a munkahelyi biztonságot teljesen figyelmen kívül hagyva, támaszték nélküli vájatokba ereszkednek a gyerekek majd csillámpala-törmelékkel megtöltött kosarakat hordanak fel, amit egy másik gyerekcsoport szitál és válogat. A föld alá vezető apró lyukakba felnőttek nem férnek be, így itt a gyerekeknek kell helytállni.
Ez nem kedv vagy szorgalom kérdése, itt az élet vagy a halál közt lehet választani.
A „bányászok” már 4-5 éves koruktól dolgoznak naphosszat a bányákban, ha kell – márpedig kell – a hét minden egyes napján.
Számukra nincs délutáni csendespihenő, ami ellen harcolhatnának, nincs rajzfilm a nap végén, de a kelbimbóra sincsenek kötelezve. Gondolataikat a túlélés és a jobb jövőért való küzdelem tölti ki. A választás joga messziről elkerülni őket, még akkor is, ha egészségügyi vagy mentális problémákkal küzdenek.
Az az indiai család sem talált megnyugvást a bányában átélt tragédia után, amely szemtanúja volt az idősebb gyermekük halálának. Egy támaszték nélküli vájat temette maga alá az apró testet, az édesanya hiába küzdött a lány életéért. Kisebbik testvére továbbra is abban a bányában dolgozik, hiszen nincs más választása. A tragikus halálesetek mellett a dolgozó gyermekek sokszor az elgyengülés szélén állnak az éhezéstől, a légúti megbetegedésektől, a tüdőn feltűnő karcolások sem ritkák. Egészségügyi problémáik mellett pedig ott van a szűnhetetlen, fojtó érzés, hogy a következő kőomlás őket éri majd.
India bányászati térségeiben minden gyermek ilyen viszonyok között él, többnyire négyéves koruktól fogva, ez körülbelül 20 000 életet érint.
A gyermekek napi bére negyed dollár, ez ma 77 forintnak felel meg. Az egésznapos bérükből a magyar szupermarketek kenyérválasztékából semelyiket sem engedhetnék meg maguknak. Nemhogy édességre, de a legolcsóbb élelmiszerre sem elegendő ez az összeg, amiért hajnali 6-tól kezdve napnyugtáig robotolnak.
Az ehhez vezető utat mi, fogyasztók a kozmetikai cégekkel karöltve betonoztuk le. Mi, akik
fizetünk egy státuszszimbólumért és gazdaggá tesszük azokat, akik megtévesztenek minket és kihasználnak másokat.
Szemet hunyunk afelett, hogy kedvenc palettánkhoz vér tapad. Ez nem szívószál-krízis, itt nem elég lecserélni a műanyagot bambusz szívószálra, hogy a jegeskávénkra nézve megnyugodjon a lelkünk. Ha nem áll a hétköznapi fogyasztó az erkölcs oldalára, sosem lesz változás, hiszen amíg kereslet van, addig a kínálat is megmarad, sőt bővül.
Ha továbbra is tápláljuk a csillogó sminkeket felpakoló influencerek nézettségét, határt nem ismerve zsebeljük be az akciós palettákat és hagyjuk figyelmen kívül a piszkos igazságot a saját kényelmünk érdekében, akkor sosem fogunk látható eredményeket elérni.
Ezzel szemben sajnos amíg az illegális munkavégzés lekövethetetlen, addig nehéz bárkit is elővenni. A bányák vezetői más, legális keretek között működő kitermelők papírjaival küldik tovább a kibányászott csillámpalát a nagy cégek gyárainak. Amíg egy ellenőrző csoport végig nem követi a termelői folyamatot lehetetlen átlátható rendszerben dolgozni, hiszen az illegális csillámpala-kereskedelem megtévesztésen, papírhamisításon alapul, így lenyomozhatatlanná válik a kőzet bűnös eredete. Ezáltal a kozmetikumgyártó cégek felelősség nélkül vehetik át a legális papírokkal rendelkező árut.
Saját magunkban is tudatosítani kell, mit csinálunk. Fel kell tennünk a kérdést: ez az, amiért mi fizetünk? Kifizetünk akár tízezreket egy szemhéjpúderért, ami azért csillog olyan szépen, mert valahol Indiában valaki az életével fizet érte?
Azért, hogy ne érjen ennyire kilátástalan véget ez a történet, íme egy reménysugár: a Thomson Reuters Alapítvány nyomozást indított 2016-ban a szépségipar gyanús forrásai ügyében. Előkerült a rejtett erőforrás, a gyermekmunka. Az erkölcsileg számonkért szépségipari cégek (L’Oréal, Chanel, Dior, Estée Lauder, The Body Shop, stb.) közül többen ígéretet tettek a fenntarthatóság és az emberi jogok érdekképviseletére. A Kailash Satyarthi Gyermek Alapítvány létrehozott egy alternatív közösséget az érintett területen (Jarkhand, India) ahol a gyermeket nevelő szülők olyan munkát végezhetnek, ami több pénzhez juttatja őket, így nem kell a gyerekeknek munkába állniuk. Több, mint háromezer fiatalt mentettek ki a bányák pusztító közegéből és integráltak az oktatásba. Ezt állami és magán támogatásokból tudták véghezvinni, ehhez az Estée Lauder is hozzájárult.
Még hosszú út vezet a teljes sikerhez, de az alagút végén már látszik a fény, és azért, hogy véget érjen embertársaink szenvedése, mind felelősséggel tartozunk. Mi azzal segíthetünk, ha beszélünk róla, nem söpörjük a szőnyeg alá és tudatosan vásárolunk. A kozmetikumok összetevői között a következő kifejezések jelzik, ha csillámpalát tartalmaznak: mica, potassium aluminium silicate, CI77019. Jusson eszünkbe a bányákban dolgozó gyermekek sorsa, és ennek tudatában döntsünk.
Szakmai dicsőség a Lush számára, hogy 2018. január 1-étől elkezdték kivonni a csillámpalát a termékeik összetételéből, tekintettel a cég elveire. Ma már bűnmentes szintetikus csillámoktól ragyognak a fürdőbombáik.
